Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)

Irodalomtörténet - Dr. Rácz Magdolna: Ilosvay Ferenc (1914-1990). A szülőföld és a természet szerelmese

Ilosvay Ferenc (1914—1990)

Ilosvay Ferenc egész életében átérezte a felelősséget. Nála erkölcsi fokmérő volt a vadászetika betartása, betartatása. Fegyelemmel és figyelemmel járt mindig az ösvényen. „Az igazi vadász - hiszen éppen erre tanít az ösvény járása - gyámola és nem gyilkosa a vadnak. Ritkán puskázik, de akkor lövése biztos és megfontolt... Mert a rét, a mező, a nádas - a természet világa — csak úgy szép, ha józan kézzel, végtelen szeretettel gondozza, irányítja életét a terület ura - a vadászgazda. ” (Kutya nélkül - Ilosvay 1994. 86.)

Ez a szépség és szeretet hatja át minden sorát. Ahogy az ország különböző tájainak élővilágát varázsolja elénk, elbűvöli olvasóját, az pedig, ahogy a mi vidékünkről, élővilágáról ír, maga a szeretet csodája. Szavai nyomán nem csupán testi mivoltukban elevenednek meg szemünk előtt az itt élő állatok, de halljuk a hangjukat és megismerkedünk élőhelyükkel, művészi tájleírása nyomán feltárul a szabolcsi táj rejtőzködő szépsége. Különleges írói tehetségre utal, ahogyan a Jó vadászatot! című művében a várható élményt előrevetíti: „Itt Szabolcsban egyeduralkodó a homok. Ezzel pedig, azt hiszem, megmondtam mindent, amit tudnod kell, hogy kellőleg tájékozott légy a helyzetről. ” (Elöljáróban - Ilosvay 1994. 7.)

Ez a megállapítás mesterien készíti elő az olvasót az élményre. Nem vár semmit, nem érheti semmi meglepetés, hiszen „egyeduralkodó a homok”. Ha meg akarjuk tapasztalni e sorok valóságtartalmát, szedelőzködjünk, induljunk portyára mi is az íróval, legyen ő a kalauzunk: „ Végigtekintesz és előtted enyhe, buckás táj nyújtózkodik. ... őzet nem nagyon találsz, rucáról pedig nem is álmodozol, ahogy látod a szép sárga homoktengert, az előtted sorakozó rozskereszteket, a magasodó krumpliföldeket és a szikkadton bóbiskoló ákácsorokat. ” (Elöljáróban - Ilosvay 1994.

7.) A természeti tájban megjelenik az ember által megművelt, megkötött, termővé változtatott „homoktenger”.

Itt már enyhül a sivárság látszata, oldja a reménytelenség érzését, hiszen ha „ruca” nem is, de kultúrnövény és „ákác” azért megél itt. Hangulatfestő és hangutánzó szavak teszik élvezetessé a leírást, hiszen az ártérkanális hídján „átdübögve” szép sorjában megjelenik a „riogva” elbillegő fogolykakas, a „sebesen iszkoló” tojó a kicsinyeivel. Majd „keresztül vágtál egy krumplitáblán”, ahol hirtelen „majdnem hasravágódol egy konok nyúlapón” (Elöljáróban - Ilosvay 1994. 8.).

„A dombtetőn aztán kifényesedik a szemed... A domb aljában szép, feketészöld nádas integet feléd, innen felülről jó! látod, hogy bővizű, jó kokojszás, igazi rucaparadicsom... Halk pipe lést hallasz, ismerős ugye? Sárszalonka tallózza valahol a nádast, kapkodja finom nyakával, kisujjnyi csőrével a szállongó bogarakat. Nyomban utána, mintha tréfálkoznék veled, öblös „ háp-háp ” üdvözöl. ” (Elöljáróban - Ilosvay 1994. 8-9.)

Az olvasó azt hiheti, ez már a legnagyobb csoda, hiszen az író szerint „rucáról nem is álmodozol” - és íme. Ám még innen is tudja fokozni a meglepetést. Nyári lúd, az „ákácfi erdőben”„hízott fürjecske”, s a szabolcsi táj „királyi” madara, a fácán is itt lakik.

Mire a körút véget ér, ámulva vesszük észre milyen gazdag e táj. Az író lépésről lépésre fedi fel a táj szépségét, élővilágának változatosságát. A mesélők utánozhatatlan bűvszavával lesz a sívó homokból tündérkert.

Nem véletlenül mondja neki Cs. Jóska bátyja: „A mi fajtánk - mert te is az vagy, ezért szeretlek - a búzatáblát: aranyhajnak, a nádast: lidércek otthonának, az alkonyatot: Isten mosolyának, a rét pöszmötölését: Mennyei muzsikának véli. Mindenben csak a szépet, a mesést, a költőit látja. ” (A titokzatos madárról - Ilosvay 1994. 164.)

Valóban ezt látja és láttatja, bárhol jár az országban. Szavai nyomán felpezsdül a képzelet: „ S látni kezdi az ember a tájat, hallani a szél járását, a madarak hangját, a csellengő vad motozását. Erezni kezdi az erdő illatát, nyelvén megpezsdül a forrás vizének jeges tisztasága, csípője táján a tisztások füvének lágyságát érzi, s szeme előtt járnak a váltókon megfigyelt őzek, a fiatal emsével

305