Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Kőrösfői Zsolt: Hogyan is nevezzelek? Az erdélyi késő császárkori leletek értelmezési módjai a román régészetben
Hogyan is nevezzelek? Az erdélyi késő császárkori leletek értelmezési módjai a román régészetben Körösfői Zsolt A régészetben gyakran előfordul, hogy lelőhelyeket és leleteket egy-egy adott korszakban eltérően kelteznek és értelmeznek. Sok tényező befolyásolhatja a régészet éppen aktuális álláspontját, de általánosságban elmondható, hogy - más tudományokhoz hasonlóan - az értelmezési lehetőségeknek az ismeretek gyarapodása szokott leginkább újabb irányt adni. Annál is szembetűnőbb, amikor egy adott terület azonos időszakának régészeti hagyatékát illetően a szakemberek - bár nagy vonalakban ugyanarra az időszakra keltezik - az értelmezésben már igen eltérő véleményen vannak. Ilyen „állatorvosi lónak” nevezhetjük Erdély késő császárkori időszakát, hiszen a korszak lelőhelyeinek keltezése és értelmezése kis túlzással megyénként vagy inkább múzeumi gyűjtőterületenként változik. így fordulhat elő, hogy a kérdéses időszak lelőhelyei a szakirodalomban késő római, népvándorlás kori, kora népvándorlás kori, posztrómai, posztaurelianusi, prefeudális, dákoromán, Marosszentanna, Marosszentanna-Csernyahov kultúrájú, korai germán, ritkábban gót vagy éppen II—III., II IV., Ill—IV., IV., IV-V., 1V-VI. századi megnevezéssel, keltezéssel szerepelnek(1-2. kép). Az újabb romániai tanulmányok - igazodva az európai kutatásokhoz - már használják a késő császárkor fogalmát is, a korszak erdélyi nagy régészeti horizontjának, a Marosszentanna-Csernyahov kultúra végének jelölésére pedig a posztcsernyahovi megnevezést. Az eltérő értelmezésekből adódó igen változatos fogalomhasználat közvetlenül kapcsolódik a feltárásokat és terepbejárásokat végző régészekhez és intézményekhez. Ennek megfelelően a korszak dákoromán leletei a Brassói-medencében (lásd Florea Costea és Mariana Marcu kutatásai - Costea 1995.), a posztrómaiak a Maros alsó folyása mentén vagy éppen az Olt felső szakaszán (Hunyad Megyei Múzeum, Keleti Kárpátok Múzeuma), a Marosszentanna kultúrájúak Székelyföldön csoportosulnak, míg mindez együtt megtalálható a Maros és a Kis-Szamos völgyében (Maros Megyei Múzeum, kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum). A Maros alsó folyása mentén, Fehér és Szeben megyékben inkább a keltező IV. századot használják a korszak lelőhelyeinek jelölésére, Temes megyében pedig most kezdik „felfedezni”, hogy a szarmata leletek átlépik Románia és Magyarország határt, s a kérdéses időszak szabad dák lelőhelyei mellett velük is számolniuk kell.1 Vannak lelőhelyek, amelyeknél a keltezés és értelmezés következetesen megmaradt, másoknál - itt elsősorban a hamvasztásos temetkezéseket említem (példaként: Kisbács / Baciu, Magyarpalatka / Pálatca, Magyarpéterlaka / Petrilaca de Mure§, Maroscsapó / Cipáu, Marosgezse / Gheja, Maroslekence / Lechinja de Mure§, Sóvárad / Särä)eni stb) - a fenti fogalmak és keltezések zöme mind előfordult. 1 Erdély késő császárkori történetfoldrajzi környezetéről és a kutatási problémákról bővebben: Körösföi 2015. NyJAME LVII. 2015. 129-148. 129
