Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)

Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: A szarmaták állatai

A szarmaták állatai1

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria

A Kárpát-medencébe több hullámban bevándorló szarmatákról pontosan mind a mai napig nem tudjuk, hogy honnan érkeztek új hazájukba, erről legfeljebb sejtéseink vannak. Annyi bizonyos, hogy az európai sztyeppéről indultak új hazájukba. Ezt a tényt figyelembe véve nem kételkedhetünk abban, hogy életmódjukban - legalábbis vándorlásuk kezdetén feltétlenül - az állattartás kiemelkedő szerepet játszott. Ennek ellenére nagyon szerény ismeretanyaggal rendelkezünk mind sztyeppéi, mind pedig Kárpát-medencei állataikkal kapcsolatban.

Azt le kell szögeznünk, hogy a magyarországi Alföld természetföldrajzi viszonyai (elsősorban az évi csapadék mennyisége) mindenképpen ellene szól annak, hogy ezen a területen nomadizmussal számoljunk, ugyanakkor a folyószabályozások előtt az állattartásnak kifejezetten kedvező adottságokkal rendelkezett térségünk. A bevándorló, letelepedő szarmaták körében az állattenyésztés mellett nyilvánvalóan mind nagyobb szerephez jutott a földművelés. A Középső-Duna-medencét nagy kiterjedésű településeik sűrű hálózata jellemzi. E telepeken jellegzetes objektumok a méhkas alakú tárolóvermek. Anélkül, hogy itt mélységeiben tárgyalnánk földművelésük kérdését, megjegyezzük, hogy még az is valószínűsíthető, hogy a rómaiakkal folytatott kereskedelmük egyik meghatározó árucikke éppen a gabona lehetett.

Ami a szarmaták állattartását illeti, vizsgálatában három forráscsoport jöhet számításba. Elsőként említhetjük az antik auktorokat, akik azonban - akár a sztyeppéi, akár a Kárpát-medencében élő barbárokról értekeznek - csak ritkán tesznek kutatott témánkra vonatkozó érdemi megjegyzést.

Többnyire legfeljebb a lovakról esik szó, de az is inkább csak nagy általánosságban.2 Ha pedig bővebb leírást találunk, annak értékelése nehézségekbe ütközik. A háziállatok tekintetében talán a legrészletesebb források egyike Sztrabón, aki a következőket írja: „A Borysthenés és a Maiótis torkolata között az egész terület a tengermellékig nagyon hideg, de ilyen a tengerparti vidékek északi része is, mint a Maiótis s még inkább a Borysthenés torkolata, meg a Tamyrakés (más névvel Karkinités) öböl beszögellése, amelynél a nagy félsziget földszorosa van. Habár sík földön laknak, a hideg bizonysága a következő: szamarakat nem tartanak (mert ez az állat nem bírja a hideget), egyes szarvasmarhák szarv nélkül jönnek a világra, másoknak pedig levágják a szarvait (mert ez a testrészük nagyon érzékeny a hideggel szemben), a lovak kicsinyek, a juhok azonban nagyok; az ércvedrek megrepednek, a tartalmuk pedig megfagy." (Sztrabón 7.III. 18.)

Az, hogy a hideg éghajlat befolyásolja az állatok testméretét és kinézetét, az antikvitásban toposzként terjedt el. Hippokratész is úgy vélekedik, hogy éppen ezért a sztyeppen a „vadállatok

1 A tanulmány az OTKA 104980 számú pályázat támogatásával született. Angol nyelvű változata а Материалы по археологии, истории и этнографии Таврии (МАИЭТ) с. folyóirat (Szimferopol) soron következő kötetében jelenik meg.

2 A forrásadatokat Vörös István gyűjtötte csokorba - például Martialis 7,30, Cassius Dio LXXII,7, Tacitus: Hist. 1.79. (Vaday-Vörös 1977. 105., Vaday-Vörös 1980. 125. 61. jegyzet).

NyJAMÉ LV1I. 2015. 099-128.

99