Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Régészet - Gulyás Gyöngyi: Késő szarmata temetőrészletek Óföldeák-Ürmös II. lelőhelyen (M43-as autópálya 10. lelőhely)
Gulyás Gyöngyi Az SNR 201. és 206. sírból egytagú, aláhajlított lábú, felső húros, kerek átmetszett! kengyellel rendelkező vasfibula került elő (5. kép 2., 6.). Hosszuk 7-8 cm. Párhuzamuk Hortobágy- Poroshátról (Zoltai 1941. Taf. V: 17., 20., Taf. XV: 17.) és a madarasi temetőből (Kőhegyi-Vörös 2011.48. tábla, 13., 82. tábla 5., 95. tábla 3., 96. tábla 7.) ismert. Az SNR 229. sírban levő, közel 10 cm hosszú, kéttagú, oldalt hajlított lábú, spirálkaros vasfibula erősen korrodálódott állapotban került elő (5. kép 1.). A kengyel és a láb megközelítőleg azonos szélessége alapján alsó húros lehetett. A tárgy jellegzetessége, hogy spirálkarjainak végét egyegy gombbal zárták le. Az SNR 162. sírban egy ehhez hasonló típusú, de szögletes kengyel átmetszetü és kisebb méretű vasfibula volt (5. kép 3.). Ezekhez hasonló vasfibula került elő a klárafalvi В temető 12. sírjából (Párducz 1950. L. tábla la-lb.) és Tiszavalkról all. sírból (Garam-Vaday 1990.Abb. 15: I.). Bronzfibula két sírból került elő. Az SNR 139. sírban egy egytagú, aláhajlított lábú, felső húros, ovális kengyel átmetszetü fibula töredékei voltak (5. kép 4.). A fibula párhuzama Orosháza környékéről (Párducz 1950. LX. tábla 5.), Törökszentmiklósról (Párducz 1950. LXXII. tábla 19.), Klárafalva-Vasútállomásról (Párducz 1950. XCV1I. tábla 9.), Orosháza-Gyopárosról (Párducz 1950. CXXXII1. tábla 3.) és Hortobágy-Poroshátról (Zoltai 1941. Taf. VI: 32., Taf XII: 9a-9b., 10a-10b.) ismertek. Az SNR 220. sírban egy kéttagú, oldalt hajlított lábú, lemezes kengyelü fibula feküdt (5. kép 5.). Párhuzamát a többi között a madarasi (Kőhegyi-Vörös 2001. V. tábla 12., Kőhegyi-Vörös 2011.8. tábla 8., 15. tábla 4.) és a Hortobágy-porosháti temetőben találjuk meg (Zoltai 1941. Taf. XI: 6a-6b.). Övcsatok A férfisírok nagyobb részében voltak övcsatok, melyeknek két fő változata volt jelen, egyrészt az egyszerű, egytagú csatkarikák, másrészt a kéttagú, lemezes testű változatok. A sírban elfoglalt helyzetük alapján viszonylag egynemű képet kapunk, a legtöbb csat a jobb medence felett vagy annak környékén helyezkedett el, egyetlen esetben volt a medencecsontok között. A 2. sírcsoport két sírjában (SNR 17., 35.) két-két csathoz tartozó töredékeket találtunk. Az SNR 17. sírban a mellkason egy vas csatpecek (III. tábla 2.) a bal lábszár mellett egy ép, ovális fejű övcsat (III. tábla 3.), az SNR 35. sírban a jobb lábfej mellett egy kéttagú vas- (IV. tábla 2.), a bal lábfej mellett egy valószínűleg ovális fejű övcsat feküdt (IV. tábla 3.). Ezek a sírok ugyan bolygatottak voltak, de nem tartjuk lehetségesnek, hogy a csatok ekkor kerültek volna a láb mellé. Valószínűbb, hogy a temetéskor az elhunytról lecsatolták az övét, és a lábához helyezték. Az öv lecsatolása és két csat sírba helyezése általánosan elterjedt szokás volt a II. század végétől egészen a szarmata kor végéig az Alföldön nemcsak a szarmaták, de a germánok körében is (Istvánovits-Kulcsár 2002. 102., 105.). Az övcsatok közül 9 db vasból és 2 db bronzból készített volt. Az SNR 17., 35., 121., 136., 139., 199., 206. és 220. sírból ovális fejű csatkarikák kerültek elő. A csatok tengelye vékonyabb volt a karika többi részénél és a csatpecek minden esetben - ahol a karikán marad - a kerek vagy az ovális átmetszetü karikára hajlott. Ezen csatok közül csak egy készült bronzból. Az SNR 220. sírban egy rombusz átmetszetü, öntött bronzcsat feküdt, melynek elkeskenyedő tengelyén levő vasmaradvány jelezte, hogy peckét vasból készítették (XXVI. t. 10.). Ehhez hasonló és ugyancsak vaspeckű övcsat került elő a Mezőszemere- Kismari-fenék lelőhely 30. sírjából (Vaday-Domboróczki 2001. Abb. 12: 3.), a verusicsi 49. és 123. sírból (Szekeres-Szekeres 1996. VI. tábla 8., XXIV. tábla 3.) és Kunszentmárton-Péterszög útépítésnél (Vaday 1989. Taf. 54: 5.). Az SNR 35. sírban talált övcsat eltért a többitől, mivel itt a vas csatkarikára egy bronzpecket erősítettek, melynek felületét vízszintes és függőleges vésett díszítésekkel láttak el (IV. tábla 3.). 52
