Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)

Helytörténet - Halászi Aladár - D. Rácz Magdolna: Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében

Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében

A bénító szégyent rólunk levennék,

Újra erősek és dicsők lehetnénk,

Mert vérünket a büszkeségünk hajtja.

VI.

Miénk e nyelv két és fél ezer éve,

Benne megőriztük az álmainkat,

Küzdöttünk ajkunkon Isten nevével,

És a hazáért mondtuk el imánkat.

Történelem, nyelv, nemzet és kultúra,

Nép, izzadás, vér, magyar és nem magyar,

Erekként egy mederre, közös útra Lelt, bár folyamunk lassítja sok kanyar.

Bántják, hiába gyötrik törvényekkel,

Kínálják nemzetünket más nyelvekkel,

Tudjuk, Urunk ebben megtartja létünk,

Azt is, hol a helyünk a nagyvilágban,

Ahol vagy élet, vagy végpusztulás van,

És míg szavunk magyar, csak addig élünk.

VII.

E kis haza ha már miénk egészen,

Erőnk legyen, szívünk is hozzá, óvni.

Nem kard kell már vagy véres jel az égen,

Csak munka, munka és nem meghatódni.

Vértől, könnytől e föld eleget ázott,

A négy folyó is megtelhetne tőle,

Sorsunk bűnünkért sokszor megalázott,

Élni tanulhatnánk végre belőle.

Légy tetteddel naggyá szülő hazádban,

Hisz’ itt a földfölött-alatt anyánk van,

Sírja is itt a sok millió hősnek,

Érdemes-é ontani vért, nem mérték,

Mert a hazájuk volt egyetlen érték,

Mit őriztek az utánuk jövőknek.

Visszaidéznélek'. Az elégia és az óda hangjai szólalnak meg e szonettben. A száz éve született anyámra emlékeztem ilyen ünnepélyesnek gondolt hangnemben. Magam is arra haladok korommal, de nem akarom elveszíteni a fiúi státuszomat öregkori életemben sem, mert így megmarad az érzelmi fixpontom anyám mellett. Lehetett volna némi túlhajtott, ömlengő stílusban is megjeleníteni

365