Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - D. Rácz Magdolna: Értünk dobbant a "Százhúszat verő szív" (Főhajtás a 90 éve született Váci Mihály emléke előtt)
Értünk dobbant a „Százhúszat verő szív” (Főhajtás a 90 éve született Váci Mihály emléke előtt) D. Rácz Magdolna Előhang Megszólít minket egy hang, egy költőé, ki érkezett az Ókisteleki szőlő nádfedeles kunyhójából egy karácsony vilijai délutánon „szőkén, szelíden, mint a szél”. S lett mindnyájunk tanítója, tanyasi gyerekek oktatója, nyírségi költők pártfogója, atyjafiai országgyűlési képviselője. A bennünk lüktető „százhúszat verő szív”. Az örök harcos, a szókimondó ember, ki nem kímélte önmagát. Szétosztotta a lelkében élő szeretetet, ki immár bronzba öntve, örökké ölelésre tárt karral áll a színház előtti téren. Váci Mihály ébresztése Frissen kinevezett irodalomtörténészként hogy megismerjem a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményének anyagát - a gyűjtemény revízióját kaptam feladatul. E munka kapcsán kerültem „szorosabb” ismeretségbe a „szőke város” fiával. Naponta láttam a téren kitárt karral felém lépő szobrát, s úgy éreztem, baráti öleléssel várja a közeledőt, hogy a megismerkedés után a kispadra leülve együtt lapozzuk fel a könyvet, és elbeszélgessünk a világ folyásáról. Hosszú utat tett meg a nádfedeles szülői háztól az „ország házáig”, valamennyiünk szívéig az 1924 karácsonyán érkezett kisded. Néztem a nagyszülők házassági bejegyzését, az unoka születési anyakönyvi kivonatát, ahol még Vitái Mihályként szerepel, s arra gondoltam, az emberek nem is sejtették, milyen ajándék született a nyírségi akácos dombok között. Aztán kezembe kerültek a fényképek, amelyek különböző életkorából örökítettek meg egyegy rég tovatűnt pillanatot. Vannak közöttük műtermi és amatőr felvételek, melyeket a költő édesanyja adományozott a gyűjteménynek. A kisdiák, a serdülő ifjú, a tanítói oklevelet szerzett gyermekember, a felnőtt férfi, a sikeres költő néz farkasszemet a fényképezőgép lencséjével. A meghitt családi fotókon a testvérével, szüleivel készült képein sok arcát láthatjuk. Vajon melyik az igazi? Mindegyik és egyik sem. Verseiben, tanulmányaiban, prózai műveiben, grafikáiban találjuk meg őt. Ezek töltik meg lélekkel az ellesett pillanatokat. Minél többet olvastam írásait, annál inkább közeledett felém a művész, az egyszerű, kedves, humoros, harcos lelkű ember. 2005 tavaszán életét kutatva eljutottam Manda II egykori iskolájába. Szomorú kép fogadott. Az elhagyott, pusztulásnak indult épületben, a megkopott, ám tartalmilag gazdag kiállítás utolsó látogatói 2003-ban írták nevüket a vendégkönyvbe. Ennyi volna? El lehet felejteni a szülőföldnek egykor ünnepelt fiát? Ez a vidék, az itt élő emberek nagyon fontosak voltak számára. S ő már nem fontos nekik? NyJAME LVI. 2014. 335-354. 335
