Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Könyvismertetés
Tiberius Bader A hetvenes évektől kezdve a mai napig csaknem minden erdélyi megye (az 1968-as megyésítést követve) készített egy régészeti repertóriumot - többnyire helyi vagy magán kezdeményezésre. Ismereteink alapján felsoroljuk e megyéket a kataszterek megjelenésének sorrendjében: Bihar megye (Dumitra§cu 1974.); Brassó megye (Costea 1996., Costea 2004.); Kolozs megye (Cri$an et al. 1992.); Maros megye (Lazär 1998.); Fehér megye (Moga-Ciugudean 1995.); Kovászna megye (Bartók-Cavruc 1998.); Arad megye (Barbu et al. 1999.); Szatmár megye / Nagykároly vidéke (Németi 1999.); Hargita megye (Cavruc 2000.); Szeben megye (Luca-Pintér-Georgescu 2003.); Krassó-Szörény megye (Luca 2004.); Hunyad megye (Luca 2005.); Bánát (Luca 2006.); Szilágy megye (Luca-Gudea 2010.). E repertóriumok fő jellemzője, hogy sem tartalmi, sem szerkesztői, sem grafikai szempontból nem egységes koncepció alapján készültek. Minőségük erősen változó. Egy részük személyes „magánvállalkozásként” született, mint például Bihar (S. Dumitra$cu), Brassó (I. Costea), Maros (V. Lazár), Szilágy (A. Luca, N. Gudea) megye esetében, mások munkaközösségek munkájának eredményeként jöttek létre, mint Kolozs, Kovászna, Hargita megyében. Ebből kifolyólag tartalmi megbízhatóságuk is eltérő: az egyszemélyes vállalkozásokban készültek színvonala alacsonyabb (lásd az igen szigorú kritikát Maros megye repertóriumáról: Peticá-Zrínyi 1998.), mint amikor különböző korok szakemberei együttesen végezték el a rájuk háruló feladatokat. Ez vonatkozik a recenzált repertóriumra is. Ajánlatos lett volna olyan szakemberek bevonása, akik Máramaros megyében dolgoztak és szakterületük eltér a szerzőétől (bronzkor), mint például a császárkori leletek esetében loan Stanciu a kolozsvári Régészeti Intézet munkatársa vagy a középkort illetően Sergiu Iosipescu. A Máramaros megyei múzeum munkatársai - például Dán Pop - is számításba jöhettek volna. Máramaros régészeti katasztere nem egy klasszikus értelemben vett repertórium. Egyrészt magába foglalja nemcsak a főidből előkerült régiségeket, hanem az emberi kéz által létrehozott, földbe nem került javakat, tárgyakat, melyek évtizedek vagy évszázadok alatt felgyűltek és megőrződtek. Másrészt az egyes lelőhelyek feldolgozásának stílusa, bő terjedelme alapján inkább monográfiának nevezhetjük, semmint repertóriumnak. Színvonala messze meghaladja az eddig kiadott erdélyi repertóriumokét. Ide kívánkozik T. Soroceanu megjegyzése: „El kell ismernünk, hogy Kacsó katalógusa valóban a legjobb és egyedüli komoly repertórium Erdélyben, melyet egyetlen szakember hozott létre. A Kárpátokon túli területekről csak Vaslui, Ia?i és Botolani érdemel ki hasonló besorolást.”1 Ebben a vonatkozásban főleg a bronzkori leleteket kell figyelembe vennünk. A láposi halomsíros temetőt a szerző igen részletesen tárgyalja: a 26 halomsírt lényegében először foglalta öszsze, bemutatva a teljes irodalmat (350-370. oldal). Kacsó kutatásainak középpontjában egy életen át a bronzkor állott, ez nem csak a láposi halomsíros temető, hanem más bronzkori telepek - Alsóvárca, Bikácfalva - kutatása, valamint a nagybányai, a bikácfalvai és más raktárleletek publikálása vagy számbavétele is ékesen bizonyítja. Kár, hogy a két nagy bikácfalvai depót (az első 495, a második 736 tárgyat tartalmaz) mindmáig nem dolgozták fel és nem adták ki teljes egészében. Néhány megjegyzés a kötet szerkesztési koncepciójához. Tekintettel arra, hogy a történelem folyamán a mai Máramaros megye területe politikailag egyik vagy másik országhoz tartozott, helyes, illetve ajánlatos lett volna, ha a helységnevek a korábbi nyelvhasználatnak megfelelően magyarul és adott esetekben németül is megjelentek volna. Másrészt a politikai változások előtt már több fontos lelőhely ismert volt, és mint Felsőszőcs, Oláhlápos, Nagybánya stb. név alatt kerültek be a szakirodalomba.2 Legalább egy helységnév-azonosító 1 Részlet Tudor Soroceanu 2013. június 15-én írt e-mailjéből - e sorok írójának fordítása románból. 2 A magyar és német nyelvű helységnevek használatát más repertóriumoknál lásd: Németi 1999., Barbu et al. 1999., Cavruc 2000., Luca-Pintér-Georgescu 2003. 358
