A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 54. (Nyíregyháza, 2012)

In memoriam - Viga Gyula: Száz éve született Csiszár Árpád

Száz éve született Csiszár Árpád* Csak szubjektív mondatokkal tudom kezdeni megemlékezésemet a száz esztendeje született Csiszár Árpádról.

1 Ahogyan a nyelvünk pontosan kifejezi: ő nekem jóemberem volt, s úgy érzem, az még ma is, haló poraiban. Az a segítőkész, odafigyelő, mindig jóakaratú, akire bármikor számíthat az ember, s aki akkor is van, ha akár évekig nem látjuk egymást. Szinte gyerek voltam, mikor először láttam, s most alig hiszem, hogy első találkozásunkkor néhány évvel fiatalabb volt, mint én most vagyok: 1967-68 nyara lehetett, amikor édesanyámmal Mátészalkáról az ugornyai Tisza-partra igyekezve a naményi vasútállomásról - gyalogosan persze - betértünk a múzeumba, hogy átadjuk azt a néhány gramofonlemezt, amelyeket valamelyik tunyogi rokon padlásán találtam. Várnunk kellett kicsit, Csiszár nagytiszteletű úr kerékpáron érkezett világos, rövid ujjú ingben, sötét nadrágjának egyik szára összecsatolva, hogy a biciklilánc ne olajozza össze. A sokszor emlegetett régi üzlethelyiség lemezredőnyét felhúzva tessékelt minket a birodalmába. Emlékszem őszülő bajuszán a dohányfüst sárgás csíkjaira, de főleg a kézfogására, széles, erős tenyerére, amely olyan volt, mint a Szamos folyása mentén, Szamostatárfalvánál vagy 20 km-rel lejjebb, a tunyogi idős paraszt rokonomé, Márki Lajos bátyámé. Aki hasonlóan nyugodt, dallamos hangon - mint Csiszár Árpád engem „lelkem"-nek szólított. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az 1960-as évek elején nyaranta egy-két hetet Tunyogon tölthettem: a tunyogi Kis utca az 1970-es Tisza-völgyi nagy árvízig olyan volt, mint a mai szabadtéri néprajzi múzeumok. Ahhoz azonban, hogy magam az etnográfiát hivatásul választottam, nagyon fontosak voltak a személyes példák: a vidéki múzeumokban lehetett ilyeneket találni. Az ember leginkább fiatal korában választja ki magának azokat az állócsillagokat, amelyekhez, akikhez biztonsággal igazodhat. Számomra Csiszár Árpád ma is ilyen állócsillag, aki bennem ma is él, s számomra életem végéig létezik. Úgy vagyok az emlékével, ahogyan azt Sinka István megfogalmazta: Elhangzott az évforduló alkalmából Vásárosnaményban, a Beregi Múzeumban rendezett megemlékezésen 2012. március 10-én. 1 Lásd még VICA 1993.1 NyJAMÉLIV. 2012. 009-013. 9 «