A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 54. (Nyíregyháza, 2012)

Régészet - Vörös István: A Mátraszőlős–királydombi kelta temető (1957–1958) archaeozoológiai vizsgálata

A Mátraszőlős—királydombi kelta temető (1957—1958) archaeozoológiai vizsgálata borda 1 59. borda mellső hátulsó 2 32., 38. borda mellső 4 5., 6., 22., 24. borda hátulsó 7 9., 13., 37., 40., 47., 50., 58. borda pelvis hátulsó 1 56. pelvis mellső hátulsó 1 29/11. pelvis mellső 1 II. pelvis hátulsó 2 52., 55/11. mellső hátulsó 1 53. mellső 1 36. hátulsó 12 10., 14., 17., 19., 25/1—

II., 27/1., 30., 33., 35., 42., 45. A kelták hitvilágában, temetkezési szokásaiban a (házi)sertések fontos szerepet játszottak. A temetések alkalmával a sírokba egész sertés nem került. Az állat fejét, oldalasát, lapocka- és combhúsát szabályosan vagy „rendszertelenül" helyezték el a sírokban (lásd az 5. táblázatot!). A hamvasztásos sírokban az áldozati- és ételadományokat az edények alá és/vagy közelébe, vagy az emberi hamvaktól, edényektől távolabb helyezték el. A hamvasztásos sírok közül Mátraszőlősön csak háromban volt égett/kalcinálódott állatcsont (27/1., 50., 56.), az 58. sírban pedig a sertéscsontok hamuréteg alól kerültek elő. A vegyes rítusú kelta temetőkben a sertés adásának szokása nem különült el, azonban a korhasztásos sírokból a tyúk adománya hiányzik. Sertésfej A sertéskoponyák sírban elhelyezett maradványaiból megállapítható volt, hogy a feldaraboláskor először az állat fejét vágták le. A fejet minden esetben - közel mediál-sagittalis síkban hosszirányban hasították ketté. A nyakról leggyakrabban közvetlenül a koponya tarkói része mögött - több csapással - vágták le. Ezzel a vágással nem csak a koponya felső tarkóvonal részét, de gyakran -condylusokkal együtt - a nyakszirtcsontot is lehasították. Ritkább esetben a fejet az első nyakcsigolyával (atlas, vert. cervicalis I.) együtt vágták le. Néhány esetben a condyluson maradt a félbevágott atlas is - Mátraszőlősön 5 esetben figyeltük meg ezt a jelenséget. A kelta sírokban a kettéhasított sertésfejet - illetve a koponyát és az állkapcsot - a legritkább esetben helyezték el „anatómiai rendben", szétbontották koponyára és állkapocsra. A koponyafeleket a belső (agyüreg-felőli) oldalukra helyezték. Az állkapcsot általában a koponyával szemben, ellentétes irányban rakták le. A sertésfej-kultusz késői képi ábrázolása található a Bölcske-szentandrási (Kr. u. II. századi) sír aediculafal belső oldalán. Egy bennszülött ruhás nő kezében levő ovális kétfülü tálon egy fél malacfej látható (WOSINSKY 1896. 542., 576. Tabl. CXXVI.). Ugyancsak tálon fekvő kan - egészsertésfej található egy lauriacumi (Enns) sírreliefen is (GSCHWANTLER 1984. 75., Taf. XXXVIII: 2.). A sertéskoponya hosszirányú széthasítását a sírokban gyakran előforduló nagyméretű „vágó" késekkel végezhették. Sopron-Bécsi dombon 1888-ban egy unikális kelta sír került elő férfi csontvázával. Az elhunyt jobb kézfeje mellett egy „kan disznó" koponyája feküdt, mögötte a kétoldali bordasor és a „hátulsó" láb csontjai voltak. A sertés „ketté hasított koponyájában a nagy 40 centiméter hosszú medve vágó kés, úgy mint azt a rajz híven feltünteti hosszában végig feküdt." (BELLA 1889. 364., 362. oldali kép) 227