A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Németi János: Bronzkori vaj készítő edény (köpülő)

Bronzkori vajkészítő edény (köpülő) Németi János A mostani kor embere - a falusi sem, de a városi szinte egyáltalán nem vagy csak - alig ta­lálkozik a házi készítésű vajjal. Régi konyhai vajköpülőt csak néprajzi múzeumokban vagy esetleg falumúzeumokban, tájházakban lát. Ha magát a köpülőt fel is ismeri, a vaj készítésének házi tech­nológiáját már aligha tudja. A vaj az állatok tejéből készült, emberi táplálkozásra szolgáló zsiradék. Tejszínből vagy tej­fölből készítik, amely eredetileg az aludttej készítésekor gyűlik össze annak felszínén. A vajkészítés eljárása során köpüléssel választják el a tejzsírt az úgynevezett írótól. A vaj szobahőmérsékleten szi­lárd, de nagyon puha, csontfehér anyag. De hogyan készítették a vajat az őskorban? Hiszen a főleg állattartó közösségek által te­nyésztett kecske, juh, szarvasmarha tejét bizonyosan beépítették a táplálkozási láncba. Készítettek-e valami más terméket a tejből - vetődik fel a kérdés? A kérdésre a régészeti leletek vizsgálata - ösz­szevetve a néprajzi ismeretekkel - adhat csak választ. A biblikus zsidó szöveghagyományokban a vaj megjelölésére használt héber „hemak" szó jelentése nem egyértelmű, mert egyaránt jelent „kövér aludttejet" és „vajat". Készítésének módjáról még kevesebbet tudunk, valószínű, hogy kecskebőrből készült tömlőben szállított tej rázkódása so­rán, spontán módon keletkezhetett (kicsapódott a tejzsiradék). Mózes 18,8 (Ábrahám): „És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala és eléjük tevé: és ö mellettük álla vala a fa alatt, azok pedig evének. " Sámuel 17,29: „ Mézet, vajat, juhot és ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való né­pek eleségül. " Ebben az esetben a tejtermék többféle fajtájával találkozunk: a tejen kívül vajjal, juh­túróval?) és sajttal egyszerre. Ézsaiás 7,22: „És lészen, hogy tej bősége miatt vajat eszik, mert vajat és mézet eszik, vala­ki megmaradóit eföldön. " Az ókori Izraelben azért ritka eleség volt a vaj, és nyilván elég drága is lehetett. A vajfo­gyasztás sokáig a jólét szimbólumának számított. Az ókori Rómában a vajat külsőleg kenőcsként és tapaszként gyulladás és bőrbetegségek gyógyítására, fogyasztásra epehajtóként és hashajtóként al­kalmazták (PLINIUS NH. 1.28. 236-242.). A vaj készítés nyomon követhető a középkorban is: az úrbéres jobbágyokat kötelezték a ter­mék egy részének átadására. Az ecsedi uradalom szolgálati rendszere szerint 1614-ben Börvelyben (Szatmár megye) 0,5 iccét, Kálmándon (Szatmár megye) 1 iccét adtak a fölesúrnak ( ULRICH 2007. 385.). Az 1672-es összeírás szerint Kálmánd községben minden tehenes gazda 1 icce vajat és 1 ves­ling (darab) túrót köteles adni a földesúrnak (KÁLMÁND 2009. 104.). A Kárpát-medencében a magyar nyelvterületen a vaj szavunk finnugor eredetű. Eredeti je­lentése valószínűleg „zsiradék" lehetett. A „vaj" mai értelemben ismert jelentését később kaphatta. NyJAMÉ Lili. 2011. 069-081.

Next

/
Thumbnails
Contents