A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)
Művészettörténet - Irodalomtörténet és nyelvészet - Bene Jánosné: Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának „három villó tündére"
Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának „három villó tündére" Buda város jogkönyve 1421-ben rendelkezik a rontókról és a boszorkányokról. Ez elsősorban megszégyenítő büntetést ró ki rájuk. Létrára ültették őket, és fejükre hegyes zsidósüveget tettek. Ilyen helyzetben kellett vasárnapi napon (amikor a legtöbb ember járt-kelt) a létrán maradniuk. Ezt követően meg kellett ígérniük, hogy megjavulnak. Ha nem fogadták meg, akkor a továbbiakban megégették őket. A szervezett, tömeges boszorkányperek a XVI. században kezdődtek. Kulcsár Zsuzsanna, nemzetközi hírű demonológus az Inkvizíció és boszorkánypörök című munkájában ezt írja: „Az ördög hívei - tanították a papok - varázslással kincsekre, és más előnyökre tehetnek szert, szerelmet kelthetnek vagy gyűlöletet szíthatnak, betegséget, nyomorúságot, sőt halált okozhatnak. Arra is képesek, hogy megkössék a férfit, azaz elvegyék a férfiúi erejét és meddővé tegyék az asszonyokat. " (KULCSÁR 1968. 129.) A középkor embere általában elhitte ezeket a tanításokat a papok szájából, és úgy érezték, hogy démonok, varázslók tömege leselkedik rájuk, hogy megrontsa őket. „Az a férfi vagy nő, aki értett valamelyest a füvekhez, emberek, állatok gyógyításához, könynyen varázsló hírébe keveredhetett. Tulajdonképpen annak is tartotta magát, mindenféle hókuszpókuszokkal, varázsmondásokkal kapcsolta egybe a gyógyfüvek stb. használatát. " (KULCSÁR 1968. 129.) Kulcsár Zsuzsanna abban látja a boszorkányperek indítékát, hogy a középkorban büntetendő cselekménynek tekintették a kárt, bajt okozó varázslást. Ezért az egyházi és világi hatóságok sok európai országban törvényeket hoztak ellenük. A magyarországi boszorkányperekkel foglalkozó oklevéltárban, amelyet Komáromy Andor dolgozott fel, 461 per leírása olvasható (KOMÁROMY 1910.). Ezt egészíti ki Schramm Ferenc az 1529 és 1763 közötti időszakban további 465 per leírásával ( S CHRAMM 1970/82.). Egyes kutatások szerint 1565 és 1768 között Magyarországon 554 boszorkánypert folytattak le. 194 esetben szabtak ki halált, míg a többi esetben száműzetés, bélyegzés, botozás volt az ítélet ( S CHRAMM 1970/82.). Az említett időszaknak két nevezetes pere volt. Az egyiket Báthory Erzsébet ellen koholták, a másikat pedig Bethlen Gábor kezdeményezte a Báthory rokonság három nőtagja ellen. Utóbbit Móricz Zsigmond feldolgozta az Erdély című monumentális regényfolyamában. A regény három „bűbájos" nőalakja Móricz már az első világháborút megelőző időszakban dédelgette azt a tervét, hogy történelmi regényt ír Bethlen Gáborról és a korabeli erdélyi viszonyokról. 1913. február 7-én ezt írja Hegyaljai Kiss Gézának 3: „Én az elmúlt időknek nagy hanghallgatója vagyok, és Bethlen Gáborban látom a letűnt századok egyik legnagyobb magyarját, legnagyobb nagyságát. Látni akarom az emberben a kort, és megszólaltatni annak a kornak a hangját, amelyben elmélyedek... Lesz az írónak történelmi regénye, kedves Kiss Géza, mert az író bensejében már van. Terjedelmét is látom már. Három kötetnél alább nem adom... " (MÓRICZ 1974. 1449.) Igaza lett, nem adta alább. 1935-ben jelent meg a teljes trilógia, amely a következő címeken látott napvilágot: az első rész a Tündérkert, a második A nagy fejedelem, a harmadik pedig A nap árnyéka. Nem volt hiábavaló a rengeteg kutatómunka, mert még a történészek nagy része is elismeréssel szólt a műről. Természetesen az írói fantázia, a képzelőerő csak emelte a regény színvonalát. Ha valaki erről a korról csak ezt a szépirodalmi müvet olvassa el, akkor is nagyon gazdag képet kap a XVII. század elejének erdélyi viszonyairól. 3 Hegyaljai Kiss Géza (1893-1966) ref. lelkész, költő. 241
