A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - Ulrich Attila: Jobbágyi adózás és társadalom a Szepesi Kamara területén 1670-73 között

Jobbágyi adózás és társadalom a Szepesi Kamara területén 1670—73 között A táblázat adatai, amelyek a haszonvételi lehetőségeket mutatják, rávilágítanak arra a politikai szándékra, miért is volt olyan fontos a birtokok gyors elkobzása. Az elkobzások után a kamarai bevételek nagysága óriási, amelyet aztán különböző módon hasznosítottak: konvenciókat fizettek, vagy éppen „kegyelemkenyeret" biztosítottak a bujdosók helyben maradt családtagjainak, vagy a várak őrségének élelmiszerszükségletét fedezték (MOL Filmtár 3945. doboz). A kamarai termény és borbevétel ilyen jellegű „tobzódása" azonban nem tartott sokáig. Gyorsan felszínre kerültek azok a problémák, amelyeket a feudális uradalomszervezés és irányítás alapvető hátrányai jelentettek. Az alapvető gond a hatékonyságban és a szervezetben mutatkozott meg. Az új uradalomirányítók ugyanis a helyi szokások és szervezet ismerete nélkül kezdték el munkájukat, és az új „szakemberek" beállítása nem ment problémamentesen. Jól mutatja ezt az is, hogy a domíniumok és szőlőmajorságok termelékenysége csökkent. Annak ellenére állítjuk mindezt, hogy az 1670-es évek végétől kezdve a bujdosók aktivizálódása, majd a Magyar Királyság felszabadítása nem segítette a mezőgazdasági termelést.

5 Ahol a források ezt lehetővé tették, az uradalmak esetében felmértük a jobbágyi adó alá eső állatállományt. Érdekes kérdésként merült fel, vajon mennyi lehetett az adóalapnak tekintett állatmennyiség mellett a szárnyasállomány, amelyet az adószedők nem vettek figyelembe a rováskor; azaz, mennyi csirke, kakas, kappan, tyúk, lúd, kacsa szaladgálhatott egy jobbágycsalád udvarán. A jobbágyterhekből kitűnik, hogy a szárnyasok tartása igen elterjedt lehetett, ugyanis - ahogy látható volt - karácsonykor lényegében minden uradalomban szokás a tyúk, tojás beszolgáltatása. Ezt a kérdést adatok hiányában nem lehet megválaszolni, azonban ez is felhívja figyelmünket az öszszeírások egyoldalúságára: vagyis a feudális szokásjogból (szokásból) származó hiányosságokra. A jobbágyi állatszám vizsgálata a termelőerő meghatározása szempontjából központi kérdés. A rendelkezésre álló forrásokat figyelembe véve 113 birtokos 128 uradalmát sikerült feltérképeznünk. A zétényi és a márkusfalvi uradalmak esetében sajnos nem sikerült erre mutató anyagot felkutatnunk. Már korábban bebizonyosodott számunkra, hogy a kamara lényegében 1673-ban befejezte a birtokok zömének elfoglalását. A későbbiekben lényegében uradalmanként több összeírás született, de igen ritka a forrásokban az 1673 után megjelenő, frissen okkupált birtok. Úgy véljük, az 1670-73 közötti időszakra egzakt képet nyújthatunk a Szepesi Kamara területe északi-északkeleti részének gazdasági helyzetéről, gazdálkodási kereteiről, a termelőerő tényleges állapotáról. Ismét felhívjuk a figyelmet, hogy a számadatok csak bizonyos intervallumban érvényesek. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az 1670-es évek végén igen képlékeny volt a birtokok népessége. A 113 birtokos 720 faluját foglalták le. A falvak nem mind külön települések, hiszen ez a 720 egység többször közös településeken való birtoklásból származott, mégis a tulajdonlás tekintetében ezek különálló részek. A falvakban 6224 jobbágycsalád lakott, a további összeírásban rögzített férfilakosság száma 8571 fő volt. A jobbágycsaládok és a férfilakosság számából következtetni tudunk a falvakban élő jobbágylakosságára is. Az összeírások, illetve a szokás ismételt hibája a nők, illetve a családokban élő eltartott öregek kihagyása a listákból. Feleség (belekalkulálva a családfőként megjelenő özvegyek összeírásokban szereplő körülbelüli számát) körülbelül 5000 fő lehetett, és legalább ugyanennyi leányutóddal számolhatunk. Kiegészítve az adatot az esetleges munkaképtelen idősek számával, az elkobzásokban érintett, falvakban élő jobbágylakosságot 23-25.000 főre tehetjük. Ebben azonban nem szerepelnek a mezővárosok és szabad királyi városok érintettjei, mint például a Hegyaljára jellemző paraszt-polgárok vagy a városi polgárok. De kimaradtak az összeírásból a szélnek eresztett katonák is, akiknek jó része éppen a Wesselényi-összeesküvés után vesztette el „állását" (Szendrő, Tokaj, Ecsed magyar katonasága). Számuk megbecsülhetetlen, 5 Erre lásd pl. Thököly naplóját, Trócsányi Teleki Mihályról szóló könyvét vagy Benczédi László tanulmányait (TRÓCSÁNYI 1972., BENCZÉDI 1974., THÖKÖLY 1676/78.). 193