A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Jakab Attila: Téglaégető kemencék a középkori Magyarország területén

Téglaégető kemencék a középkori Magyarország területén (A leírtak alapján például a dombóvári kemencét a I V/4/b. típusba sorolom, azaz földbe mélyített, állandó rostély nélküli négy csatornás kemence, ahol a csatornák a keskeny oldallal párhuzamosak.

2

4) Ezek a legfontosabb tipológiai adatok. A további leírásban nyilvánvalóan szerepelnie kell az egyéb jellemzőknek: a megmaradt boltívek számának, alakjának stb. A tipológia kidolgozásának indoklása A kemencékre kidolgozott tipológia bemutatása után szükségesnek vélem részletesebben megindokolni kialakításának szükségességét, ahol ki kell térjek elsősorban a magyarországi anyag nyugat-európaitól eltérő vonásaira. I. Az egyszeri égetésre alkalmas tábori kemencék használatát az indokolta, hogy rövid idő alatt viszonylag nagy mennyiségű téglára volt szükség. Éppen ezért nem volt érdemes huzamosabb használatra alkalmas kemencét építeni. Elhelyezkedése miatt - földfelszínre épített objektumokról van szó - éppen ezért önálló típusnak minősül, s régészetileg meglehetősen ritka. II. Ez a csoport különül el legmarkánsabban valamennyi eddig fellelt kemencetípustól. Mindössze három lelőhelyről ismerünk hasonló kiképzésű kemencét, amelyek kisebb-nagyobb mértékben egymástól is eltérnek (Csongrád-Várhát, Zenta, Pókaszepetk).

2

5 Ezeket a kemencéket földbe mélyítették és rostélyukat az altalajból alakították ki (Csongrád-Várhát, Zenta), vagy pedig egyedi módon - zsaluk közé döngölték be az agyagot (Pókaszepetk). Alaprajzuk téglalap (Csongrád-Várhát, Zenta) vagy ahhoz közelálló forma (Pókaszepetk). Fő jellemzőjük a nyílásokkal áttört és hőterelő csatornákkal tagolt állandó rostély. Közülük a legnagyobb a zentai (16,25 m

2), nem sokkal kisebb a pókaszepetki (15,62 m

2), s ennek közel fele a csongrádi (7,2 m

2).

2

6 Amennyiben a kemencék korát összehasonlítjuk, és az ásatok kerámia alapján történő datálását és az archeomágneses vizsgálat eredményét elfogadjuk, akkor használati idejük a XIII-XIV. századra tehető. Ez természetesen nem a típus kizárólagos használati idejét jelzi, mindössze annyit jelent, hogy az eddig előkerült három példa ebből az időszakból származik. Többet - eredet, elterjedés stb. — mondani jelen pillanatban erről a meglehetősen példa nélkül álló csoportról a további leletek előkerüléséig nem lehet. 2

4 Az egyes kemencék besorolását a Katalógusban közlöm. 2

5 Lőrinczy Gábor a zentai kemence legközelebbi párhuzamaként a tiszalöki 1. számú kemencét jelölte meg (LÖRINCZY 1989/90. 172.). Ezzel azonban nem értek egyet. Véleményem szerint a típus legfontosabb jellemzője az állandó rostély, amely a tiszalökinél hiányzik. A tiszalöki kemencék publikációjában egyébként Lőrinczy Gábor is úgy vélekedett, hogy a 2. és 3. számú kemencéhez hasonlóan az 1. számú kemencének is hevederíves boltozata lehetett (LŐRINCZY 1984. 156.), s ha ez igaz, akkor az általam javasolt tipológia III. csoportjába tartozik ez is. (Az 1. számú kemence működése azonban elképzelhető ennek hiánya nélkül is, a IV. típusba tartozó módon.) 2

6 Itt térnék ki részletesebben egy olyan problémára, amelyikre megpróbálok választ adni. Már Lőrinczy Gábor is felfigyelt rá, hogy a - kemencék többségével ellentétben - a zentai és a csongrádi kemencéknek a fűtőnyílása a hosszanti oldalra merőlegesen helyezkedik el. Ebbe a csoportba tartozik a pókaszepetki kemence is, amelyiknek az alakja a négyzet felé közelit, ennek ellenére a hűtőnyílás itt is a rövidebb oldalon található. Ezzel kapcsolatban így ír: „A különbség magyarázatát jelen pillanatban nem tudjuk megadni, feltehetően tüzeléstechnikai oka lehet."(LÖRiNCZY 1989/90. 177.) Utóbbi tagmondata alapján úgy gondolom, hogy megsejtette az igazságot. Véleményem szerint a kemencék csatornáinak kialakítása arra a gyakorlati okra vezethető vissza, hogy a hamu, elszenesedett tüzelőanyagok kiszedését a tüzelőcsatornából az állandó rostélylyal - vagy boltívvel(l) (Tiszalök) - rendelkező kemencék esetében jóval könnyebb a rövidebb oldalról megoldani, mintha a hosszabbik oldalról tennék ugyanezt. Ilyen megoldással egyébként a külföldi példák között is találkozunk, például Dambach Neunhoffenben. Nem csak ilyen megoldás létezik természetesen, hiszen az Öhringen-Michelbachban feltárt állandó boltíves háromcsatornás kemencének a hosszabbik oldalán volt a nyílása (ld. ezeket JAKAB 2008. 358-359., 362-363.). „Természetesen" itt is akad kivétel: a dombóvári, a paksi vagy a debreceni kemencék ugyanis állandó rostély nélküliek voltak, azonban ennek ellenére a tüzelőcsatornák a hosszanti oldalra merőlegesen helyezkedtek el. Ezeket nyilván hasonló megfontolásból alakították igy ki, noha a hosszanti oldallal párhuzamos tüzelőcsatornák jóval elterjedtebbek. 141