A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Jakab Attila: Téglaégető kemencék a középkori Magyarország területén

Jakab Attila III. A középkori kemencék közül bizonyítható módon mindössze egyetlen lelőhelyen került elő boltívekből álló rostély: Tiszalökön. Itt két kemencénél egészen bizonyos, egynél valószínűsíthető ennek megléte, de vélhetőleg több más helyen is előfordult. Eltérést természetesen ezeknél is találunk. A földbe ásott kemencék oldalfalát téglával nem rakták ki, hanem azt az altalaj alkotta. Szokatlan a csatornák közötti padok szélessége: 60-70 cm. Mindhárom esetben a bejárat a hosszabbik oldalon helyezkedett el. Ennek valószínű okairól fentebb már szóltam. Az alapterületük meglehetősen kicsi, mindössze 7-9 m

2 között mozgott. Ásatójuk feltételesen az Árpád-korra keltezte ezeket, majd később ezen belül - igaz óvatosan - a XIII századra. A kemencék korát természettudományos módszerekkel lehetne pontosítani, mivel a feltárás során előkerült egy negyedik kemence részlete is. Ezt a kemencét nem tárták fel, ugyanakkor a helyét ismerjük, így annak feltárása esetén az említett vizsgálatokat el lehetne végezni (LŐRINCZY 1989/90. 175.). IV. A hazai leletanyagban a legáltalánosabban elterjedt típus. Egyúttal ezeknek a kemencéknek a megoldása mutatja a legszorosabb rokonságot a nyugat-európai példákkal. Földbe mélyítettek, falukat agyaggal tapasztották ki, más módon azt nem erősítették meg.

2

7 Ezek a jellemzők megfigyelhetők a II. és III. típusnál is. Az igazi eltérés a belső felépítésben rejlik, ahol az altalajból kialakított és/vagy agyaggal tapasztott padkákat találunk, amelyeket néha téglával raktak ki. A köztük elhelyezkedő csatornák száma változó, általában hármat találunk. A számot nyilvánvalóan a kiégetendő tégla mennyisége határozta meg, ennek ellenére feltűnő, hogy ennél kevesebb csatornaszámmal nem találkozunk. Az ok az lehetett, hogy ennél kevesebb téglamennyiségért már „nem érte meg" ilyen típusú, földbe mélyített kemencét építeni. Nagyobbat viszont kivételesen építhettek. Ilyen a Hajdúszoboszlón előkerült, amely az általam ismert legnagyobb kemence mind külföldön, mind hazai viszonylatban. Lényegében a tábori kemencék földbe süllyesztett változatairól beszélhetünk. A csatornák felett az égetendő téglából képezték ki a boltíveket, amelyeken keresztül a fűtés történt. Mint az őriszentpéteri kemence feltárásából kiderült, ebben az esetben is használtak rostélyt - helyesebb kifejezéssel élve „álrostélyt" - a hőelosztás egyenletesebbé tételére. Ebben az esetben csak az egyik oldalán találunk fűtőjáratokat, melyek betapasztása a megfelelő fázisban itt is megtörtént. Erre szintén az őri szentpéteri feltárás adta meg a bizonyítékot. A kemencék tartós használtra készültek, amit az ásatásokon megfigyelt többszörös tapasztásnyomok bizonyítanak. A berakás módja, a köpönyegelés nem különbözhetett jelentősen a felszíni égetéskor alkalmazott módszerektől. A berakott téglákat természetesen nem csak az egykori járószintig rakták, hanem annál magasabbra, hiszen a földbe ásott falak stabilitást adtak az összerakott tégláknak. Úgy vélem, a kemencék bemutatott eltérései indokolják a tipológia kialakításának szükségességét. A kemencék kronológiája A kemencék korának meghatározása nehéz feladat. Legtöbb esetben csak közvetett módon tudjuk meghatározni, mivel pontosabb korhatározó lelet a legritkább esetben kerül elő Ilyen kivételnek tekinthető az érmekkel datált dombóvári. Itt említhetjük meg a Gyulán feltárt kemencéket is, erről azonban nagyon kevés információval rendelkezünk, ezért óvatosan kell velük bánnunk. 2

7 Ez alól eddig két kivétel van: az egyik a Dömösön feltárt egyik(?) kemence, amelynek oldalát téglával rakták ki, a másik az óbudai 1. kemence, ahol fennmaradt a tört kövekből álló falazat legalsó sora. Ez az objektum azonban már nem középkori. 142