A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Csajághy György: Híradás a legújabban előkerült avar sípról

Csajághy György ugyancsak darucsontból készült, tipikusan avar hangszere is minden valószínűség szerint egyszárú, bár ennek megvan a maga külön magyarázata (CSAJÁGHY-TRUGLY 2005. 22-23.).

8 Ugyanakkor szinte bizonyosra vehető, hogy különösebb indok nélkül is készültek egyszárú példányok. Lehetséges tehát, hogy a nyíregyházi sípot eleve egyszárúnak szánták, noha elképzelhető más megközelítés is, mint arra alább visszatérek. Ami az alapproblémát okozza, hogy a síp anyagát adó csontot - mely a daru lábszárcsont formájából adódóan kissé szögletes - hajdani készítője elkezdte ugyan kidolgozni (hiszen a hangnyílásokat már kifúrta), ám a munka kétségkívül befejezetlen. A csont oldalainak lecsiszolásába is belekezdett, ám a további formai jellegű alakításnak már észrevehetően nem látta értelmét. A befejezetlenséget világosan mutatja, hogy a sípszárak végei kidolgozatlanok (4. kép). Különösen érvényes ez a (csont sajátosságaiból adódó) befúvási végre, ahol a megszólaltatást biztosító fúvóka (nyelvsíp) kerül behelyezésre. A hangszerkészítés folyamatának megszakadására utal továbbá az is, hogy a középen elhelyezkedő, nyilván a hagyományokon alapuló lyukrendszert folytató szárvégek szokatlanul és irreálisan hosszúak. A felesleges részt valamely okból a hangszer készítője a korábban előkerült sípoknál megszokott arányoknak megfelelően nem vágta le, s ebből adódik, hogy a csontcső végek megmunkálatlanok. Emiatt a hangszer megszólaltatásánál a nyelvsíp behelyezése után, a befúvási véget plasztilinnel tömítenem kellett. A fentiek magyarázata - az ásató régész felvetésével hasonló véleményem alapján - az lehet, hogy a hangszer talán már a készítése közben középen eltörött. Ebből következtettem arra, hogy a síp készítője már feleslegesnek tartotta a további ténykedést. A csont kidolgozása ugyanis feltétlenül a hangszerkészítésben való jártasságot, szakértelmet igényelt, s nem is lehetett mindig sikeres, mint azt a többé-kevésbé elrontott példányok igazolják. Bizonyos vonatkozásban ez látható a különböző jellegű és mértékű hibákat felmutató jánoshidai és felgyői sípok esetében. Nos, ami az avar sípok elkészítését illeti — ha a korábbi tapasztalataimra épülő újabb meglátásom, és a nyíregyházi síp vizsgálatán alapuló feltételezésem egyaránt helyes -, talán újabb adattal gazdagodhatunk. Kétségtelen ugyanis, 4. kép A nyíregyházi síp két vége (ifj. Toldi Zoltán felvétele) Fig. 4 The ends of the flute from Nyíregyháza (Photo: Zoltán Toldi) 5. kép A nyíregyházi síp lyukjai (iíj. Toldi Zoltán felvétele) Fig. 5 The holes of the flute from Nyíregyháza (Photo: Zoltán Toldi) s Ennek a sípnak rendkívül kicsi a mérete, melyen felnőtt kezekkel körülményes játszani. Feltételezésem szerint ez egy gyermek tanuló hangszere lehetett. Emellett, a kettős síp párhuzamos szárain egyszerre két lyukat kellett befedni egy (azonos) ujjal, s ez a kezdőjátékos számára nyilván nehezebb feladat. Feltételezésemet alátámasztja továbbá az a körülmény, hogy a hangszemek a befúvással átellenes részén, az utolsó (legmélyebb) hangot adó nyílás után (az arányokat figyelembe véve) kissé hosszabbnak tűnik a síp vége a szokásosnál. Ennek oka talán az lehet, hogy míg a felnőtt (kettős) sípok végén egy szarvasmarha tülökből készült tölcsérszerű toldalék helyezkedett el, addig ez az alkatrész egy tanuló-gyerekhangszeren felesleges (esetleg nehezíti a hangszert stb.). A hangtölcsérnek kettős szerepe volt: a hangszer hangját felerősítette, valamint a legalsó hangot (hangokat) mélyítette. A síp készítője talán a tülök-toldalék mellőzése miatt hagyta hosszabbra az ószőnyi síp csontcsövének végződését, azért, hogy e hangtölcsér hiánya miatt a síp utolsó hangja ne legyen „hamis" (magas). A lelet szórvány, előkerülésének ideje és pontos helye ismeretlen. 118