Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig Nagyon röviden összefoglalva, Dienes kétféle lelket különböztetett meg (általában, és a régi magyar hitvilágban különösen). 1) Testi lélek, testi lelkek, a szerv- és lélegzetlélek, életiélek, lehelet-lélek, testiélek, énlélek: különböző összefoglaló nevei annak a lélekfélének, amely az utolsó lehelettel a halálkor véglegesen eltávozik a testtől (és megszűnik létezni) (Dienes 1978a. 193.). [Kivéve talán az olyan félisteni eseteket, mint Héraklészé, akinek ámyéklelke ugyan a halottak országában van, ő maga azonban az Olümposzon az istenekkel lakomázik.] 2) Az árnyéklélek vagy képmáslélek, szabadiélek, álomlélek, révületlélek, elveszett lélek, halotti lélek, sírszellem, kísértet, fejlélek, psziché-lélek (a türk népeknél tükörkép, képmás, árnyék, kép), majd további alakulásában sorslélek, védőszellem, védő- vagy sorslélek, amely, mint az ember személyiségének anyagtalan hordozója26 túléli a halált, sőt bizonyos életszerű funkciókat vagy jellegeket is megőriz: például a megholt felismerhető árnyát vagy ámyékát(?). Sőt, mint láttuk, bizonyos feltételek mellett beszélő képességét is. A homéroszi Hermész-himnuszban a halottak árnyai - az apró népség - puha surrogással, sőt cirpeléssel (tetrigyidi) lebeg tova léttelenül (Kerényi 1988. 85.). Vergilius pedig úgy írta le Aeneas és a trójai Déiphobus találkozását, hogy a lelátogató látta Déiphobus csupa seb testét és embertelenül feltépett arcát, amely sebeket a nászszobába behatoló Menelaus ejtett rajta, mikor a danaószok feldúlták Tróját (Vergilius: Aeneis VI:494—535., Vergilius 219-220.). A képmáslélek tehát megőrzi a testi sajátságokat, viszont az anyagtól független lélekfajta. Kétségen kívül ez az a lélekforma, amely Odüsszeusznak az Alvilágban édesanyja, vagy akár Akhilleusznak Patroklosz alakjában, álmában jelent meg, amelyet hiába akart átölelni, kisiklott kezéből, mert anyagtalan. Dienes ezt a lélekformát a magyar ísz, íz szó korai jelentésével azonosította (Dienes 1978a. 172., 176.). Egy másik finnugor (például vogul) lélekféleség a testen kívül élő, bolyongó-vándorló árny (vagy egyik árnyéklélek?), például az űrt, „ amely ha veréb vagy fecske alakú madárként, denevérként, hatlábú rókaként, esetleg [hajdani] tulajdonosa valóságos testi mivoltában [illetve emberalakban; lásd alább a vitfalvai és szentmihályfai Szent László falfestmények ábrázolásait!] a sámán vagy a rokonok előtt megmutatkozik, annak halála közeledtét adja tudtul, akihez tartozik. ” Itt a lélekmadár képzetéről van szó, amely egyes esetekben (de nem kizárólagosan!) aligha más, mint a képmáslélek anyagtalan formájának egy, mozgásra - főleg pedig repülésre - képes változata (elszáll a lélek). Ezt a felfogást azonban befolyásolta a lélegzet-léleknek örökre eltávozása. A helyzet alighanem még ennél is bonyolultabb, hiszen a madár alak éppen az árnyéklélek fő sajátosságát nem őrzi meg: az elpusztult test anyagtalan, de személyében felismerhető (sőt átölelhető!) egyéni emberi formája. Kapcsolat kereshető viszont azzal, hogy a halott (képmás)lelkét az Alvilágba szállító lények (és a testet felfaló keselyűk) szárnyasak (tehát madárszerűek): az etruszk női haláldémon (Vanth), a római fúriák (Vergilius: Aeneis 7:408^110), a görög erinüszek és a kérek vagy a hárpiák (Egeler 2009. 328-333.) és a szirének. Arra a kérdésre nem tudok választ, hogy ez a lélek már a halál beállta előtt is megmutatkozna, sőt jelentkezése jelezné a közelgő halált (mint azt Dienes feltételezte), bár mint lélegzet természetesen jelen van. A halál pedig éppen akkor következik be, amikor a lélegzet megszűnik (utolsó lehelet, kileheli a lelkét). Viszont megállapítható, hogy a finnugor népek körében „sehol sem az árnyéklélekre (képmáslélekre) - a pogányok valódi lelkére - használt szó maradt fenn az egységes [keresztény] lélekképzet meghonosodásakor, hanem az eredetileg ’lélegzetet, leheletet ’, majd ’életleiket 'jelölő szó (mint például a magyar lélek) vált a keresztény lélekfogalomra általánossá. Ennek csakis az lehet a magyarázata, hogy eleve a ’lélegzetlélek ’ volt a semlegesebb lélekféleség, míg az ’árnyéklélekhez ’ pogány vallásos elképzelések, sőt tanok fűződtek. ...A nyelvészeti, néprajzi, történeti meggondolások 26 A kifejezésekre és magának a fogalomnak a részletes leírására Dienes 1978a. 172., 194-195., 231. 59
