Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig a hegyével felfelé betett szablya, a sír földjébe vágott balta, a hasra tett sarló vagy a talp alá tett kés - mindegyik kiváló archeológiái leltári tárgy! - nem csak egy rozsdás avagy szépen restaurált vasdarab, hanem a túlvilágról - az ámyékvilágról - alkotott egykori képzetek tanúja és egyben bizonyítéka is. Hasonlóképpen, a nyolcvanas években megjelent rovásírásos cikkekről sem merném merészen kijelenti, hogy nem régészeti jellegű tanulmányok. Megemlítem talán azt a körülményt, hogy a (székely) rovásírást ma már nem tekintjük XV. századi tudóskodó reneszánsz történelemvizsgálgatók konstrukciójának (Sándor 1992. 80-83.), mint azt hímeves kutatók sokáig vélték, hanem szaporodnak az ősi források, melyek között vannak régi templomok falára bekarcolt rövidebb-hosszabb feliratok. Lesznek majd még régebbiek is: olyasféle írások, mint a szarvasi tűtartóra és a homokmégyi nyeregveretekre bekarcolt sorok, amelyek viszont kizárólag csak szorgos régészkedés révén kerülhetnek elő. A székely-magyar rovásírás további kutatása tehát ugyancsak - és az idő haladtával egyre inkább - régészeti stúdium, amely paradigma-váltásban Dienes István fontos szerepet játszott. Maga Dienes István a következő megjegyzést fűzte rovásírásos tanulmányainak kezdeteihez: „ Visszahallom, hisz sutyorogják, de szemembe is mondják a kollégáim incselkedve, sőt még egynémely barátom is csúfondároskodott velem, hogy ez biz’ már a komolyabb öregedés jele, hogy a rovásírással kezdtem el foglalkozni. Epésen céloznak arra, hogy a boldog emlékezetű Csallány Dezső bátyámuramat (akinek ráadásul egy ideig utóda is voltam Nyíregyházán a múzeumigazgatói székben) pályája utolsó szakaszában szinte kizárólag a rovásírás témaköre vonzotta. Aligha tagadom, benne vagyok a korban, mégis ki kell ábrándítanom évődő ismerőseimet: ez a témaválasztás nem függ össze életéveim szépen gyarapodó számával. Dolgozatomból majd kitetszik, voltaképp nem én választottam a témát, hanem a téma választott ki engem, még 35 éves fővel, 1964-ben. Az alább tárgyalandó fontos leletet a véletlen ugyanis egyszerűen rám testálta, éppen életem delelőjén, azaz egy olyan életkorban, amikor pont egyidős voltam azzal a Nagy Gézával, a régészelődök legnagyobbikával, aki 1855-ös születésű lévén, épp 35 éves korában, 1890-ben elsőként pendítette meg a székely rovásírásnak az Orhon vidéki türkfeliratokkal való szoros kapcsolatát. ” (Dienes 1992. 31.) Árpád sírja Végül a talán legfontosabb! Dienes István hagyatékában megmaradt egy 74 oldalas, szépen gépelt és átjavított kézirat, melynek címe Árpád nagyfejedelmünk sírja. Tudjuk, és tudtuk is, hogy a legtöbbünk által szeretve tisztelt Dienes István egész - korán véget ért - életében hihetetlen szorgalommal kutatta Árpád sírjának történetét. Annak idején, amikor a Széchényi Könyvtár még a Nemzeti Múzeum épületében volt (mint a Nemzeti Múzeum Könyvtára), a könyvtár munkatársai a ritka és régi köteteket is kiadták neki, és dolgozószobájában gyöngybetüivel gondosan másolta a forrásokat (xerox-masinák akkor még nem voltak). Ezek a másolatok most csaknem fél méter vastag kötegben várják, hogy egyszer átolvassa őket valaki. Hatalmas terjedelmű kézírásos jegyzetei alapján32 hozzá is fogott tanulmánya megírásához, de ... valamiért feladta. Ennek a feladásnak egy-két - de nem minden! - körülményét talán Bóna István nekrológjából tudhattuk volna meg, ha legalább körvonalazta volna az általa vélt okokat (ő feltehetően azok közé tartozott, akik nem fogadták el - és így kudarcra ítélték - Dienes elgondolásait). Amikor az „ ’Árpád-sírja'kudarc nyomán rájött, hogy nem a régészek leletei bizonyíthatatlanok, hanem a történészek elméletei, ismét nem maradt más lehetősége: valami mással kellett foglalkoznia. ” (Bóna 1997. 18.) A rejtélyes mondat imperativusát (’kellett foglalkoznia’) és az ismétlődést 32 A kéziratos anyag a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában van. 63
