Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
Makkay János magam sem értem. Béna István az írását ennél a résznél a honfoglalók kettős lélekhitével foglalkozó tanulmányokkal folytatja, és szerinte Dienes István valamikor 1978-1980 táján hagyott (volna) fel az Arpád-sír kutatásával. Én azt sejtem, hogy az egyik ok Györffy György személye és véleménye lehetett, de ezt a véleményemet nem tudom bizonyítani. Dienes Istvánról tudnunk kell, hogy Györffy György feltétlen tisztelője volt, és a neki nem tetsző fejtegetéseket általában azzal utasította vissza, hogy Györffy Gyurkának nem ez a véleménye,33 34 Lehetséges, hogy Bóna István egyik megjegyzésében rejlik a megoldás lehetősége: „ Ma már világos, hogy [Dienes] élete nagy változásában - ha úgy tetszik, törésében - a két utolsó ásatás is döntő szerepet játszott. A kezdetben Árpádfia Tarhos íjászai temetőjének remélt Magyarhomorogon neki már az 1971 előtti években rá kellett döbbennie arra - amire e sorok írója [tehát Bóna István] egy Magyarhomoroggal azonos köznépi temető [Rácalmás] ásatásain 1976—1995 között ugyanolyan ’törvényszerűen 'rájött -, hogy a magyar honfoglalás kor régészeti kutatása menthetetlenül egyoldalúvá vált a XIX. századi nemesi szemlélet következtében: csak a szablyás, lovas harcosokat és cifra öltözetű asszonyaikat tartotta igazi magyarnak, csak az ő kis temetőik társadalmát, viseletét, életmódját, ’néprajzát ’kutatta s még azt is hallatlanul egyoldalúan, ’szabályszerűnek’néhány szabolcsi temetőtípust vélve. Mint a honfoglalás és kora Árpád-kori temetőkorpuszok szerkesztője döbbenten ismerte meg a Kiss Attilától 1963-1967 között feltárt 1130 síros majsi köznépi temetőt, amelynek igazi jelentőségét mélyebben átlátta, mint ásatója és közzétevője.^ Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a honfoglalás korral foglalkozó archeológiánkat újra kell kezdeni, mondhatni az alapokról. Az is nyilvánvaló volt azonban, hogy erre egyelőre nem vagy alig lesznek vállalkozók, hiszen a világ legunalmasabb ásatásait kellene tervszerűen és országos méretekben elvégezni ahhoz, hogy új alapokat lehessen lerakni. О erre nem érzett erőt és elhivatottságot, nem kívánt szembekerülni a Pulszky- Hampel-Fettich-László nevekkel fémjelzett 'klasszikus ’ honfoglaló magyar régészettel, már csak azért sem, mivel ennek tudományos csúcsára éppen saját maga jutott fel; nem akart szembefordulni sem mesterével, sem önmagával. ” (Bóna 1997. 16.)35 Nem kétséges, hogy itt annak a kérdésnek a felismeréséről vagy (Bóna részéről) inkább beismeréséről van szó, amit jómagam a meghaladott és születésekor is már halva született dicsőségtan néven foglaltam össze (Makkay 2006. 8-18., Makkay 2006a. 76-80.). Lényege az a ma már általában elfogadott megállapítás, amelyet Vásáry István három évtizede fogalmazott meg, elsőként: „A polgári liberalizmus az őstörténet-kutatáson is rajta hagyta bélyegét, bizonyos pluralizmust téve lehetővé. Az 1870-80-as években a modern finnugor nyelvhasonlítás és magyar nyelvtudomány megszületik. Első művelői e polgári tudománynak javarészt német és zsidó származású tudósok, akik a rendi-nemesi elfogultságok nélkül tudják a tudományos kérdéseket bogozni (Hunfalvy, Budenz, Munkácsi Bernát, Halász Ignác, Simonyi Zsigmond, Szarvas Gábor stb.). A magyar uralkodó osztály 33 Györffy György is feltétlen bizalommal volt iránta, amit többek között az is bizonyít, hogy tudomásom szerint csak Dienes Istvánnak - és Bóna Istvánnak - mondta el, mit tapasztalt azon az estén (1988. november 24.), amikor leányfalusi házában vacsorára és beszélgetésre (hiába) várta a nádfedeles jurtaházával szemben lakó Szűcs Jenőt. Legjobb emlékezetem - továbbá Dienes István és Bóna István egybehangzó elmondása - szerint Györffy azt állapította meg, hogy Jenő még soha nem parkolt azon a helyen, ahol azon az estén. Amikor bizonyos várakozás után átment Szűcs szemben lévő házába, felakasztva találta. Szűcsöt két nap múlva választották volna meg az MDF egyik alelnökének, és egy ilyen helyzet kétségen kívül azt sugallhatta neki (no meg azoknak, akik elhiszik), hogy önkezével vessen véget életének, amelyre tudtommal soha senki semmiféle magyarázatot nem hozott nyilvánosságra. Éppen olyan öngyilkosság volt ez, mint Dienes István jó barátjának, Csengey Dénesnek a végzete! A Csengey temetésén elhangzott emlékbeszédek - pontosan emlékszem - különös halált emlegettek. Még Szabó Iváné is. Vajon hová kerülhetett Dienes és Csengey levelezése? 34 Ismerve Bóna István negatív szerepét Kiss Attila végül Bécsben megjelent nagy tanulmányával kapcsolatban, ezt a Bónaféle megjegyzést gusztustalannak tartom. 35 Az én kiemeléseim (vö. Kovács 2011. 24. jegyzet). Megköszönöm Kovács Lászlónak, hogy megemlékezésének kéziratát rendelkezésemre bocsátotta. 64
