Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig Makkay János Nagyjából akkor, amikor Dienes István született, egy hírneves tudós írt egy könyvet: A honfoglaló magyarság kialakulása a címe (Németh 1930.). 56 évvel később azt írták a szerzőről, Németh Gyuláról, hogy „ha visszatérhetne az elysiumi mezőkről, akkor biztosan tiltakozna az ellen, hogy könyvét korszakalkotónak tartsuk. ” (Vásáry 1986a.) Dienes Istvánnak talán nem adatott meg, hogy korszakalkotó könyveket írjon(?), de alighanem ő is ott sétálgat az elüszioni mezőkön.1 Amelyek igazában azok számára vannak fenntartva, akiket szeretnek az istenek. Mint a vén Próteusz mondotta volt Meneláosznak: néked meg nem végzeted az, te nemes Meneláosz, lónevelő Argosz mezején hogy leld a halálod, ámde az istenek Elüszion mezejére, s a földnek végire küldenek el, hol a szőkehajú Rhadamanthüsz úr, s hol a legkönnyebb lét várja a földilakókat: hó nem esik, viharok sose dúlnak, nincs soha zápor, éleshangú Zephir szele fú csak folyton e tájon, ... (Odüsszeia 4.561-567.)* 1 2 Fogadjuk hát el, hogy hajdani kedves barátunk lobogó szőke hajával ezeken az elüszioni mezőkön sétálgat, és onnan figyeli, hogyan is bánnak - bánunk - örökével, a magyar őstörténeti és Árpádi kutatásokkal. És ismét idézve az előbbi munkából, elképzelhetőek vagyunk-e Dienes István nélkül. Hiszen nemcsak elüszioni mezők vannak, hanem fehér vagy sárga aszphodelosz-rétek is, ahol a királynék gyertyái között a holtak nagyokat lépdelve tovamennek a ritka odalátogatók elől, és immáron örökre elégedetlenek a sorssal: * Ez az írás bővített szövege annak az előadásnak, amely 2009. december 1-én a Jósa András Múzeum által a Dienes István születésének 80. évfordulóján rendezett emlékülésen - egyben a Múzeum alapításának emléknapján - hangzott el. 1 Az elüszioni mezők görög fogalma valószínűleg abban az óegyiptomi hitben gyökerezett, hogy Egyiptomban azt vélték, a halott visszatér a Sekket Ialu-ba, a nyugati part mocsarainak nádasaiban megtalálni vélt ősi mezőkre. Mégpedig azok a halottak, akik az [utolsó] ítéletben boldog halottaknak bizonyultak, és ezzel maakheru-к lettek, az ógörögben egyiptomiból kölcsönzött szóval páxap ’boldog, szerencsés’ (például Odüsszeia 5.186.). Az átvétel feltehetően Kréta közvetítésével történt, ahol a határozott - például koporsós - temetési szokások csak a Késő Mínoszi II. korban jelentek meg (MacGillivray 2000. 126.). 2 A Homérosz-idézetek Devecseri Gábor fordításai. NyJAME LII. 2010. 45-74. 45
