Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - D. Rácz Magdolna: A Nyírbátor környéki zsidó vallású lakosság hétköznapi táplálkozása
A Nyírbátor környéki zsidó vallású lakosság hétköznapi táplálkozása rárakták. Olajat, lisztet, borsot tejföllel jól elkevertek, felét a tojásra öntötték, a maradék krumplival betakarták, ráöntötték a tejföl többi részét, olajjal meglocsolták, sütőben pirosra sütötték. Húsfogyasztás A már említett húsokat csak akkor fogyasztották el, ha hibátlan, azaz kóser volt. Minden településen volt egy metsző sarhet (sakter), aki a hozzá elvitt állatokat rituálisan levágta. К szárnyasokat a térde közé fogta, és miután imádkozott, egy éles késsel - halevvel - egyetlen nyisszantással elvágta az állat nyakát, hogy minél kevesebbet szenvedjen. A vért jól kifolyatta, mert azt semmilyen formában el nem fogyaszthatták. Ez a szokás Istennek Noéval az özönvíz után kötött megállapodásának betartása. Sem embert, sem állatot zsidó ember meg nem ölhet. Fogyaszthat bizonyos állatok húsából, de vérüket nem, mert az állat lelke a vérében van. A levágott szárnyast szárazon megtépték, megperzselték, kétfelé vágták, és egy órán át hideg vízben áztatták. Ezután darabonként besózták, és a sózókosárba tették. Állni hagyták, majd állott vízzel háromszor leöntötték, és megvárták, míg lecsorgott. Hogy az állat fogyasztható, azaz kóser-e, a metsző ellenőrizte. A begyét kivette, felfújta, megkapargatta, ha kiszakadt, akkor nem jó, vagyis tréfli volt. Az ilyen húst a keresztényeknek adták el féláron. A marhát a közösség vágatta. Csak 5 évnél fiatalabb egészséges állatot vágtak. Lefogták, a nyakát hátrafeszítették, és a metsző egy éles késsel elvágta a nyakát. A marhának csak az elejét fogyasztották, a többi részét a kóser húsboltban kimérték. Disznóhúst egyáltalán nem fogyasztottak. Adatközlőim szerint az egyiptomi fogság idején azzal büntették a zsidókat, hogy sózott disznóhúst adtak nekik enni, vizet pedig nem kaptak hozzá. Annyira szenvedtek a szomjúságtól, hogy megfogadták, ha vége lesz, soha többé nem esznek disznóhúst. Levesek A húslevest tyúkból, libából, kacsából vagy marhahúsból, esetleg galambból készítették. Ősi törvény, hogy a galambot csak párosával volt szabad levágatni. A megfelelően kikóserolt húst feltették főni. Lassú tűzön főzték, s mikor a hús puhulni kezdett, sárgarépát, petrezselymet, zellert, karalábét, vöröshagymát, fekete borsot és egy kis gerezd fokhagymát adtak hozzá, s a hússal együtt puhára főzték. A húst és a zöldséget kiszedték, a levest leszűrték. A levesbetétet sós vízben kifőzték. A már említetteken kívül legkedveltebb volt a maceszgombóc. Legegyszerűbb elkészítési módja a grízgaluskáéhoz hasonló. A tojást felverték, maceszlisztet és maceszdarát, borsot, sót adtak hozzá. Óvatosan összekeverték és kanállal a fövő lébe szaggatták. Más módon is készítették. Ekkor felverték a tojást, egy pászkalapot vízbe beáztattak, majd kinyomták. Összetört főtt krumplit, egy kanál libazsírt, durva és sima maceszlisztet tettek hozzá, majd az egészet összekeverték. Puhára hagyták, egy órát pihentették. Utána vizes kézzel kis gombócokat formáltak belőle, és a zubogó sós vízbe dobták. Akkor főtt meg, ha feljött a víz tetejére. Pészachkor tojáslaskát készítettek. 3 tojást felvertek, 1 kanál krumplikeményítőt és sót kevertek hozzá. Zsíros palacsintasütőben kisütötték, majd laskára vágták, és a húslevesben betétként fogyasztották. A húst savanyúsággal, mártással vagy derelyével tálalták. A marhahúshoz szívesen fogyasztottak babérlevél, cukor, ecet hozzáadásával készített rántásos krumplifőzeléket. A lakodalomban külön az ifjú párt tisztelték meg az aranylevessel (goldzip). Ez is húsleves, de a legszebb, legkövérebb tyúkból készült, hogy a színe aranysárga legyen. 303
