Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Borzován Eszter: Nagyecsed hiedelemalakjai
Borzován Eszter nők vótak, azokra mondták, hogy boszorkányok. Hát vót több Ecsedbe... Tehenbűl elvitték a tejet. Arra még én is emlékszek, hogy egyik este még megfejte anyu a tehenet, másik reggel rúgott-vágott, közeire se hagyott menni magáho. Oszt azt mondták, elvitték belüle a tejet. Mit tudom én, akkor mit mondtak, hogy ássanak le az istállóajtóba a küszöb alá, na, de mán nem mondom meg, mit kellett leásni a küszöb alá. Csak le kellett valamit ásni a küszöb alá, oszt akkor visszavitték a tejét. Hogy mi vót, mán nem jut eszembe... Azt mondják, aki bement, olyan vót, bement, megsimította a tehenet, mán elvitte a tejet. Az övét az ü tehenébe.- Arra is azt mondták, hogy boszorkány volt? Hát azt mán nem mondták, boszorkány, de ilyet nagyon sok ember tudott. Hát az biztosan gondolom a boszorkánytúl elleste. Vagy mit tudom én, honnan tanulta. Csak el tudta vinni a tehentűl a tejet, arra emlékeznek. Nem adott a tehen tejet. Elrúgta még az edényt is, amibe fejtek.- Tetszett arról hallani, hogy valakit szemmel vertek? Persze, anyu rá is olvasott. Anyu rá tud olvasni. Anyu ráolvasott, de nem mondta meg sose, hogy hogy olvasott rá, nem hagyta ránk. Nem mondta meg sose, csak amikor olvasott ráfele, akkor ásított, ásított, mikor meg vót verve apulya... A gyermek, mikor meg vót verve, akkor sirt, ordított, oszt nem aludt. Akkor vittük anyuhoz, olvasson rá. Ráolvasott, oszt utána elmúlt. Cirkot kellett a seprűből venni kilencet, oszt akkor mindég bele, ahogy égett lefele, bele kellett nyomni egy pohár vízbe, oszt akkor mindég úgy kellett mondani: Se nem egy, se nem kettő, se nem három; kilencszer. Oszt aztat a gyermeknek a fejére, kis mellyére, kis tenyerébe keresztet kellett húzni, oszt akkor úgy, meg a kis talpára is. Azt mondták, az is az, az is jó, ha szemmel van verve. De akkor vót jó, akkor vót megverve a gyerek, ha az a szén, ami jött a seprűből, lement a fenekére a pohárnak. Ha nem ment le, akkor nem vót megverve.- Lehetett tudni, hogy ki volt az? Az tudott, akinek összeér itt a szemöldöke, oszt sokáig gyönyörködik a gyermekbe. Megverte szemmel. Azt mondták, szemmel is lehet verni. Való, hogy az is vót. Anyu ráolvasott.- Nem tetszik tudni, honnan tanulta? Nem mondta meg sose. Nem hagyta ránk ...Az enyimeket is sokszor megverték szemmel, a pulyákat... Csak sírtak, sírtak, ordítottak. Mondtuk, biztos megverte valaki, akkor mán csináltuk vagy a vizet, vagy anyu ráolvasott...- Tetszett olyat hallani, hogy csengős-bongós szekérrel mentek? Azt is hallottam, igen, hogy csengős-bongós szekérrel mentek, oszt akkor azt mondták, hogy ezt meg apu magyarázta. Hogy felmentek a levegőbe. Ott ment a szekér. Oszt lekiáltottak valamit... de apu mondta eztet, hogy csengős-bongós szekér ment fent a levegőbe, éccaka, éjfélbe. Hát ügyi, férfiak, akik jártak éccaka, ki tudja való vagy nem való. Boszorkányok jártak - azt mondták - avval a csengős-bongós szekérrel. Repültek, felmentek a levegőbe... Lehetett ez igaz is valamikor, ki tudja.- Tudós emberekről tetszett még hallani? Itt Ecseden nem. Ez az egy néni vót, ez biztos, hogy gyógyítni is tudott, de rontani is tudott. Bajt is tudott csinálni,... de anyósomnak meg komaasszonya vót Juhászné. Valamék gyermeket keresztelte neki. - Sánta volt a fia... Aztat áldozta fel, azt mondják, azt a sánta fiát, akivel lakott a Zsíroson. Azt mondják, mikor kitanulta, abba az időbe azt mondták az öregek, aki ki akart valódi boszorkánynak tanulni, meg ilyen izének, annak egy gyermeket fel kellett áldozni. És az az egy fia sánta is vót, meg dúcos is vót. Hogy oszt attúl vót, ezt mondták...- Járt Juhászné templomba? Hát azt nem mondom meg. Katolikusok vótak, de hogy járt templomba, vagy nem járt, a családja járt, azt tudom... unokája Juhász Bözsike...- Hogy halt meg ez a Juhászné? Rendesen, mint más... De - azt mondják - valami seprű vót mellette. Oszt aki, nem fogta meg senki a seprűt, azt mondta, fogja meg valaki, nem fogta meg senki, így osztón a seprűnek a hatásával elment. Mer a seprűbe vót a nagy hatalma, valami seprűje vót,... aztat nem vette el senki, nem mertek hozzá közel menni, míg élt, még mikor meghalt is féltek tűle... Nem fogta meg senki a seprűjét. Az nagyon tudott, e biztos, rontani is, gyógyítni is tudott, még a sebet meggyógyította. Embereket gyógyított, meg jószágot is... Jó vót, nem izéit, hogy nem gyógyítsa meg.- Fizetni kellett érte? Hát, ha elfogadott, olyasmit ha vittek neki valaki valamit. Nem kért, de mindég vittek neki káposztát, ilyesmit, tojást, meg mit tudom én. Ki mit. Pénzt nem kért érte...- Tudós juhász vagy gulyás nem volt? 282
