Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Borzován Eszter: Nagyecsed hiedelemalakjai
Nagyecsed hiedelemalakjai Boszorkány A boszorkányok általában idősebb nők, de férfiak is lehettek, tudományukat örökölték vagy tanulták, külső megjelenésük nem tért el az átlagostól. A leghíresebb „ecsedi boszorkány” Juhászné volt: „Ű vót a leghíresebb, igen. Ü gyógyító vót. Nem csak, de tudott amúgy jósolni is, meg még azt mondták, rontani is tud." (7) Az ő alakjához kapcsolódik a legtöbb hiedelem. Sokak szerint a fiát áldozta fel a boszorkánymesterségért: „ Vót itt valami, Juhászáénak hittak. Na, aztat mondták, hogy az boszorkány, mert egy fia... sánta vót. Oszt azt mondták, hogy azon tanult... (11) „Áztat áldozta fel, azt mondják, azt a sánta fiát." (7) Akad olyan is, aki úgy hallotta az öregektől, hogy igazi boszorkány csak az lehet, aki feláldoz egy gyermeket. A boszorkány ambivalens tulajdonságokkal rendelkezik - gyógyíthat is, ronthat is: Juhászné, az nagyon tudott. Gyógyítni is tudott, de rontani is tudott...vót egy testvérem, Ica, egy nagyon nagy csúnya seb jött a lábára, a gyógyította meg neki. És azt mondta, rontásba lépett.. .”(7) Egyik boszorkány rontását csak egy erősebb boszorkány hozhatta helyre: „elment a másikhoz, oszt meggyógyította... Juhászné tudott mindent. Mán a vót a legerősebb. Vót itt több is, csak azt mondták, a vót a legerősebb, nem nagyon tudták felülmúlni... Fizetséget nem kért érte, de mindig vittek neki valamit: káposztát, ilyesmit, tojást... Pénzt nem kért érte.’\l) A Luca-székét ismerik, de a szokás, hogy ennek segítségével lehet felismerni a boszorkányt, már nem él. A boszorkány gyakran jelent meg állatalakban, leggyakrabban fekete macska, de csikó, kutya, disznó, tehén, ökör, sőt még páva alakot is felölthetett. Láthatatlan is lehetett, bármikor bárhova be tudott jutni: ,/í házba akárhogy be tudtak jönni, nem vette észre senki...(7) „.. .éccaka mindég oda jártak a boszorkányok, a kisablakon be, az ajtón ki. ” (12) A boszorkány megjelenése nem emberi alakban konkrét időintervallumban lehetséges, éjfél és két óra között, akkor volt hatalmuk: „azt mondták, éjfélbe vót nekik a, éjféltül két óráig." (7) Gyakran látták keresztúton: „ott meg szokták így támadni az embert ezek a boszorkák. Meg olyan is vót, azt mondták, hogy tehen képibe lefeküdtek, úgy tehennek változtak...” (15), hídnál, templomnál: „a templomnál ment keresztülfele, hát mikor a villany alá ért, macskává változott, úgy ment el." (12) A keresztút rontás helyszíne is, az itt talált tárgyaknak mágikus, rontó hatalmat tulajdonítottak: „a keresztutcára tették, az ilyeneket (a rontást)... tanált egy szép nagy piros almát, oszt beleharapott. És azt mondta (Juhászné), a vót a rontás." (7) Az oláh cigányoknál is él az a hiedelem, hogy a rontást „el kell temetni a keresztárnál.” (1) Mint már említettem, sokkal több olyan esetet meséltek el az adatközlők, ahol a szerelmi rontás dominált, mint olyat, amely a tej elvitelével kapcsolatos. Ecseden a boszorkány legfőbb tevékenysége a szerelmi rontás volt. Számtalan esetben fordultak a fiatalok Juhásznéhoz szerelmi rontás miatt. Azt is gyakran a boszorkányra fogták, ha valaki megcsalta a feleségét: „vót egy özvegyaszszony... oszt magához csinálta... Nem tudott ellenállni, mikor arra rájött, hogy menni kell, akkor menni kellett. Egy másik ember meg mondta, hidd el, én is úgy jártam...” (12) A rontáshoz szükség volt a megrontandó személy valamely használati tárgyára, „el kellett valamit lopni a fiútúl vagy a lyánytúl, oszt elvinni neki..." (7), fényképére: „A fényképét elhozod a fiúét, a bugyogódat. Hozol tűt, cérnát, oszt hozzávarrunk a fiúhoz, hogy szeressen” (1), körmére, hajszálára: „Hát a hajábúl kihúztak egy kis darabot... a körmibűi... oszt akkor azt összekeverték ilyen... na, mán mikor megjön a menstruációja a nőnek, összekavarta... Menszesz vért megitatnak a férfival, kávéba, megrontja, ott marad.” (9) Ha boszorkány rontotta meg a tehenet, akkor az „rúgott-vágott, közeire se hagyott menni magáho” (7), nem adott tejet, mert „elvitték belűle az övét az ű tehenébe.” (7) A tejet általában úgy szerezték meg, hogy ellopták a tehénnek a kötelét, vagy megsimogatták az állatot. A megrontott állat teje büdös volt, összement, „A tej olyan vót, mint a savó...” (12) 263
