Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Borzován Eszter: Nagyecsed hiedelemalakjai
Nagyecsed hiedelemalakjai „ ...Sokpénzembe, sok kincsembe került váraim. Hazám s népem és pompásan épült palotáim. Itt hagylak már ecsedi vár, Nem látlak már munkácsi vár, Isten megáldjon... ” (Berey 1988. 66.) A Rákócziak után Ecsed a Károlyiak kezébe került, akik már korán megkezdték a betelepítési kísérleteket. Svábokat és alföldi lutheránusokat próbáltak a kuruc utódok mellé telepíteni, ami azonban nem sikerült; ezek emlékét a település határában lévő „Lutheránus kert” és „sváb szállás” elnevezések őrzik. 1776. január 19-én per indult gróf Károlyi Antal ellen Szatmár vármegye törvényszéke előtt - úrbéri per, amely száz éven át tartott. A vármegyei törvényszék ítéletében az ecsediek korábbi privilégiumait megszüntette, a lakókat zselléreknek minősítette. Az ecsediek több fellebbezést nyújtottak be. 1840-ben a per tovább folyt, az ecsediek a királyhoz fordultak. Az 1848- as törvények kimondták a jobbágyfelszabadítást, ami gyökeres változásokat eredményezett. Az úrbéri per ezzel véget ért és „elkülönítési perként” folytatódott tovább. Végül hosszas tárgyalások után 1877 februárjában elkészült a peregyezség, amelyet kölcsönösen elfogadtak. Ecsed megnyerte ugyan a pert, de elvesztette mezővárosi jogállását (Berey 1988. 69-92.). 1898-ban jelentős változás történt a község életében - megkezdődött az Ecsedi-láp lecsapolása. Az addig ismert környezet, táj megváltozott; sok ősi foglalkozás (pákászat, csikászat) halt ki, sok állatfaj tűnt el, minek következtében a társadalom átalakult. Az emberek „zsombokolással”4 foglaltak maguknak földet a láp helyén. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés után a központi szereppel rendelkező Ecsed határközség lett, a települést menekülők serege szállta meg. A második világháború után sokan elvándoroltak. A község jövőjét nagymértékben befolyásolta az 1928-ban felépített - ma is működő - villamosáram termelésére alkalmas szivattyútelep, amely a település egyik műemléke. További fejlődést az 1945 utáni földreform jelentett: kis- és középbirtokosság kialakulása volt tapasztalható. Ezt a folyamatot azonban megtörte az 1952-es államosítás. A nagyközség 1956 után fejlődött jelentősebb mértékben. Ekkor érte el legmagasabb lélekszámát, számos magánház és középület készült, és felépült a református egyház második temploma is (az elsőt 1863-ban emelték). 1955-ben átadták a mozi épületét. Több üzlet nyílt, áruház épült. Fejlődtek a művelődés feltételei. Bővült az általános iskola, és 1965-ben gimnáziummal5 gazdagodott Nagyecsed. Ekkor épült a művelődési ház, amelyben elhelyezték a már korábban létrejött községi könyvtárat. Az 1960-ban végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálódás újabb nehézséget okozott, de a település ismét megpróbált talpra állni, így lassú, de állandó fejlődés tapasztalható 1980-ig. E korszak legjelentősebb vívmánya a vizerőmű megépítése 1981-1982-ben. Az ezt követő időszakban a döntően mezőgazdasági jellegű település sorsát alapvetően meghatározta az egyetlen komoly munkáltató, a tsz gazdálkodása (Dankó 1994. 167-217.). 1988-ban létesült a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria, amely két részből áll - az egyik terem a sárvári ásatások6 leleteinek ad helyet, míg a másik teremben a lápi ember életmódjával kapcsolatos tárgyak kerültek kiállításra. Nagyecseden található a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Technika-történeti Kiállítóhely is, amelyet 1998-ban avattak fel. 4 Olyan eljárás, amellyel a mocsaras területet termővé próbálták tenni. 5 A gimnázium megszűnése után 1994-ben lett újra középiskola Nagyecseden, amely az Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium nevet viseli. 6 Az ásatások 1975-77 között Magyar Kálmán régész vezetésével zajlottak. 245
