Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Nagyné Bősze Katalin - Páll István: Gunyecz, a szódás. Egy szódásdinasztia története a kezdetektől a múzeumi bemutatásig
Nagyné Bősze Katalin — Páll István 13- kép A segéd és a ló a lovaskocsis „utcázások” idején Fig. 13 The apprentice and the horse at the time of street-circuits with a horse-cart fiú igen hamar fellendítette az üzletet. Mivel mind a négyen otthon gyártották a szódát, az egyesüléskor mindent bevittek a közösbe, a töltőgépeken és a szódásüvegeken kívül a lovakat és a szekereket is. így nyomban négy lovuk és szekerük lett, amivel mind a vevőkörzetet, mind a kapacitást megsokszorozták. Két-három év múlva már autó is segítette a kihordást. A városon kívüli településekre már a kis teherautó vitte a kocsmáknak és boltoknak a szódát. Az államosítást követően újra a ló lett a szállítás egyetlen eszköze. Ez 1975-ig nem is változott. Ekkor fokozatosan kezdték kitiltani a városból a lovakat, s mivel a Gunyecz-körzet a belvárosban volt (Vay Ádám utca a katolikus bérpalotáig, OTP, Posta udvar, Irodaház), a rendelet életbe lépése után nem volt más választásuk, kézi kiskocsin kellett a szódát a kuncsaftoknak kihordaniuk. Gunyeczné kérésére a KIOSZ akkori elnöke kérvényezte, hogy a nyíregyházi szódásnak engedélyezzék egy legkisebb minősítésű teherautó vásárlását, hogy körzetét el tudja látni. Meg is kapták az engedélyt: 76.000 Ft-ért vettek egy ARO típusú, benzines, 8 személyes autót. Ezt a kocsit át lehetett alakítani platósra, s így már szállítani lehetett vele a szódavizet. Az 1980-as, 90-es években cserélték le két új, kétszemélyes, vezetőfulkés kisteherautóra. Az üveg, amelyben a szóda van 14. kép Az új kisteherautó a Sólyom utcai szikvízüzem előtt Fig. 14 New pickup truck in front of the seltzer factory in Sólyom street Az üveg mindig nagy kincs volt. A gyártás kezdetén 30-50 darab üvegnél többel nem rendelkeztek. Egyesülésük után a négy fiúnak közel 10.000 üvege lett. Az államosítások utáni újrakezdésnél a farakás alól vagy 200, addig elrejtett üveget ástak elő. Lassan, apránként vásárolták össze a többit: minden elköltöző kuncsaftjuktól 100 Ft-ért igyekeztek az üveget megvenni. Ahol hallották, hogy felszámolják az üzemet, onnan is megkíséreltek minél több üveget vásárolni. Segítettek ismerősök, jóakarók is: a „Guszevben,” az egykori kaszárnyában volt egy üvegkereskedés, annak a tulajdonosa mindig jelezte, ha új szódásüvegek érkeztek. A beszerzés azért ment ilyen nehézkesen, mert az országban a háború után nem volt szódásüvegeket gyártó üveggyár, így azokat külföldről kellett behozni. Az üveggyártás beindítása után is eleinte csak fekete, majd színes üvegeket gyártottak. Salgótarjánban úgy indították be az első 198