Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Nagyné Bősze Katalin - Páll István: Gunyecz, a szódás. Egy szódásdinasztia története a kezdetektől a múzeumi bemutatásig
Nagyné Bősze Katalin — Páll István baj, de az időközben hatalomra került új politikai garnitúra képviselői nem nézték jó szemmel a hirtelen jött gyarapodást. „Maguk ezennel meg vannak államosítva!” Az 1940-es, 50-es évek fordulóján kezdték állami tulajdonba venni a nagyobb vállalatokat. Nyíregyházán az elsők között került sor a Gunyecz-féle szikvízgyárra. 1949. december elején 6 férfi lépett be az üzembe. Gunyecz Ferencné tisztán emlékszik a történtekre, bár ekkor még csak menyasszony volt. Dél volt, ő ebédet vitt a vőlegényének. Éppen a délelőtti forgalommal számoltak le a kocsisok, a pénz még az asztalon volt. A hat komor férfi - 2 rendőr, 2 párttag és 2 fő az adóhivataltól - felszólított mindenkit, hogy hagyják el az üzemet. Csak a személyes holmit, a kalapot és a kabátot engedték elvinni. Még a szifonfejeket javító kulcsot sem vihették el. Ott maradt az aznapi bevétel, a 4 ló, 4 kocsi, autó, az állatoknak begyűjtött takarmány. Elkérték a kulcsokat, bezárták az irodát. Az üzem területét is el kellett hagyniuk: ,Ji,zemel maguk meg vannak államosítva!” - mondták az elképedt tulajdonosoknak. Otthon tudták meg, hogy még egy vállalatot államosítottak aznap, az Állami Áruházat. Abban az évben több üzemre nem is került sor; ez a két cég volt a városban a legnagyobb, így velük kezdték. Az esküvőt azért a következő év márciusában megtartották... Az új tulajdonos évekig zaklatta őket. Volt, amikor hetente kutatták át a házat a padlástól a pincéig, eldugott szódásüvegeket keresve. Még a feleség szomszédban lakó szüleit sem kímélték. Találtak is 10-20 üveget, de nagyobb tételt sohasem. Egy alkalommal a félliteres szódásüvegekbe télire befőzött paradicsom levet is kiöntették egy „vájlingba”, s azokat az üvegeket is elvitték. A keresést hosszú ideig nem adták fel, mivel egy Jóakarójuk” mindig feljelentette őket: a szomszédasszony váltig állította, hogy számos üvegnek kell még lennie valahol. A keresés oka az országos üveghiány volt: a lassan fejlődő gazdaság még nem tudott elég szódásüveget előállítani, azokat külföldről kellett behozni. A sorozatos feljelentés eredményeként az ÁVO is kiszállt Gunyeczékhez, és Kossuth utcai székházukba előállították a szikvízgyár tulajdonosát, de a kemény verés ellenére sem tudták meg tőle, hogy van-e még a háznál eldugott üveg. A csere-világ A kuláklistára került Gunyecz Ferenc nem kapott állást sehol. Bár volt egy másik szakmája is, a pékmesterség, de priusza miatt így sem alkalmazták. A megtakarított pénz egyre jobban fogyott, így nem volt más választása, elkezdte járni a vidéket. Vett egy girhes, vak lovat, volt még egy rossz kocsi is az udvaron, annak a kerekére vett gumit, és két évig ezzel járta a falvakat. Ismerték jól a környéken, ezért bejáratos volt iskolákba, konyhákra. Amikor a paszulynak volt jó ára, azt vett és vitt, ha az almáé, akkor azt. Ezeket cserélte rongyra, vasra, majd a suszterek kérésére cipőre. Kinek mi kellett, azt vitt, cserélt. Volt, amikor 20 cipész is kotorászott a rossz cipőhalmazban az udvaron. A keserves egy év elteltével sikerült egy pékségben helyet találnia. A Nyíregyházi 2. számú Pékségben alkalmazták segédmunkásként, havi 650 Ft munkabérért. A mellőzött szakma most megsegítette a családot, de a gyűjtögetéssel így sem hagyott fel. A színesfémnek, vasnak akkor is igen jó ára volt. A II. világháborúban Nagycserkesz alatt lezuhant egy vadászgép, az orra belefúródott a homokba. A motor 3 m mélyen volt, ahhoz senki nem fért hozzá. Meg féltek is az emberek megbolygatni a roncsot, mivel elterjedt, hogy a pilóta teteme még benne van a gépben. A rémhír nem bizonyult igaznak, a pilóta a becsapódás előtt kiugrott. Ezt a roncsot Gunyecz Ferencnek sikerült kiásnia - igaz két ember is kellett hozzá -, majd jó pénzért értékesítenie. 192
