Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Nagyné Bősze Katalin - Páll István: Gunyecz, a szódás. Egy szódásdinasztia története a kezdetektől a múzeumi bemutatásig
Gunyecz, a szódás Újrakezdés Gunyecz Ferencné, jó családból” származott. Nagymamája Bencs Kálmán - egykori polgármester - titkárnője volt, így igen széles ismeretségi körrel rendelkezett. 1950-ben azonban, a polgármester halála után már nem tudta a családját védelmezni: vejét az oroszok elhurcolták, nem is tért vissza többé. Azt még el tudta intézni, hogy lányának a városi tanácson, az adóhivatalban egy jól kereső irodai állása legyen. Kellett is oda a jó szakember, mert abban az időben a hivataloknál sokan még imi sem nagyon tudtak. Az ilyenek kiválasztásának lényege az volt, hogy jó „pártemberek” legyenek, hogy biztos irányítás alatt maradjon a hivatal. Gunyecz Ferencné édesanyja itt dolgozott 1954-től. Ekkor már kezdték visszaadogatni az ipart, de csak azzal a feltétellel, hogy a vállalkozók alkalmazottat nem tarthatnak, egyedül a tulajdonos dolgozhat a műhelyben. Kiderült, hogy Nyíregyháza is kap engedélyt szikvízgyár létrehozására, de csak egy főre. Az információ birtokában lehetővé vált, hogy időben beadják az igényt az iparengedélyre. 1954 márciusában megjött az engedély. Az utcájukban élő zsidó özvegyasszonytól kértek kölcsön 7.000 forintot 100%-os kamatra, hogy az üzletet be tudják indítani. Ebből a pénzből hozták rendbe a szekeret, vettek egy rossz lovat. Bérbe vették a nagyobbik testvér, László kisméretű töltőgépét (tőle nem vették el annak idején), havi 200 Ft-ot fizettek érte. Majd kiásták a 200 körüli eldugott szódásüveget.5 Két évig dolgoztak így, amikor megtudták, hogy a régi, államosított töltőgépüket Nagykállóba vitték. Mivel az új tulajdonosok nem tudták használni - a gépet lebetonozták, s az a töltéskor keletkezett rezgés hatására mindig felszakította a betont kidobták az utcára. Ekkor még sem megvenni, sem visszavenni nem lehetett a gépet. A megyei pártbizottság akkori titkárának is Gunyeczék hordták a szódát, aki az ismeretség miatt kiállított egy hivatalos papírt arról, hogy a nagykállói pártbizottság engedélyezheti a töltőgép visszaadását. így került vissza a régi, nagyobb teljesítményű töltőgép a Sólyom utcai műhelybe, a bérelt kicsit meg visszaadták tulajdonosának, Lászlónak. A többi Gunyecznek nem kellett az ipar, féltek, hogy „maszek” vállalkozó szüleik miatt az érettségi után nem veszik fel a gyerekeiket egyetemre. így maradt meg az ipar a legkisebb fiúnál, Ferencnél. 4. kép Özv. Gunyecz Ferencné Fig. 4 Ferenc Gunyecz’s widow A szódához két dolog kell: a víz és a szénsav A szikvízgyártás megkezdésekor a Gunyecz család nem rendelkezett vezetékes vízzel. Ok is - hasonlóan a többi szódáshoz - közkútra, a Jósa-kútra jártak vízért. A szekereket megpakolták hordókkal, és ezekben hordták a vizet. Mivel a szódagyártáshoz felhasznált víz közkútból származott, nem kellett azt külön bevizsgáltatni, engedélyeztetni. Saját kutat a Sólyom utcában fúrattak 1934-ben. A kút mélysége miatt - 114 m mély volt - a Budapesti Geodéziai Vállalatnál is nyilván volt tartva: egy esetleges háború során a város vízellátásának egy részét innen fedezték volna. Jó minőségű, tiszta vize volt, nem kellett tisztítani, csak ülepíteni. A környező utcáknak is biztosított vizet. A kút fúrásával Gunyecz Ferenc messzemenően 5 A szomszédasszony mégis jól tudta, hogy van elásva üveg, de sokkal nagyobb mennyiséget kerestek. Ezért az istállóban lévő farakást sosem bontották szét, pedig ennek az aljába, egy gödörbe rejtették el az üvegeket. 193
