Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Régészet - Horváth Ciprián: Adatok a honfoglalás kori tausírozott kengyelek kérdésköréhez (A levélmintákkal díszített kengyelek)
Adatok a honfoglalás kori tausírozott kengyelek kérdésköréhez A mintákat tekintve a stilizált levél alak - a X. század egészére, de még a XI. század elejére is jellemző ún. geometrikus díszítésű haj fonatkorongok alapján (Révész 2005. 173.) - aligha keltezhető pontosabban. Nem megoldott a frízszerűen elhelyezkedő hullámszalag díszes tárgyak keltezése sem.32 Ezeket a X. század kezdetétől, első harmadától az ezredfordulóig sorolták be. A technikai kialakítás szempontjából tekintve a kronológia kérdését, a lemezes berakás a honfoglalás kori leletanyagban - szablyákon, kengyeleken, zablákon - ritkább, mint a huzalberakás. A lemezes berakás főként az ún. „klasszikus” honfoglalás kori leletanyagra jellemző, melyet általában a X. század első felére, kétharmadára szokás keltezni. Vannak azonban olyan tárgyak — igaz kisebb számban —, amelyek esetében a X. század második felét - végét, sőt még a XI. század elejét is számításba kell vennünk.33 E díszítés megjelenésének ideje a kengyeleken tehát jelen adataink szerint - úgy vélem - nehezen lenne pontosabban meghatározható. A Hajdú-Bihar megyei temetőkből származó darabok alapján az e díszítést magukon viselő tárgyak használatával — e régión belül legalábbis - a század második felében, sőt, valószínűleg még annak vége felé is számolhatunk. E darabok azonban provinciálisabb kivitelűek, így jelenleg kérdéses, hogy az igényesebben kidolgozott darabok használata szintén megfigyelhető-e a század második felében, különösen annak vége felé? A Sárrétudvari-hízóföldi kengyelpár igazolja, hogy az egyes elemek közül az enyhén ívelt, horgas végű minta a X. század közepén - második felében még megtalálható volt. Elterjedés A Magyar Nemzeti Múzeumban található kengyelek lelőhelye nem ismert. A Jósa András Múzeumban őrzött kengyel esetében is csak valószínűsíthető, hogy Északkelet-Magyarország területéről származik. A többi kengyel lelőhelyének térképre vetítéséből kitűnik, hogy azok egyetlen kivételtől eltekintve a Dunától keletre találhatók. Elterjedésük ezen belül sem egyenletes: egy-egy lelőhely képviseli a Duna-Tisza közét és Erdélyt. A lelőhelyek döntő többsége pedig a Felső-Tiszavidéken, illetve a Tisza-Körös-Berettyó által közrefogott terülten található. A legprovinciálisabb kivitelű kengyelpárok egy alig 15-20 km átmérőjű körben elhelyezkedő három temetőből kerültek elő. Az egyes ornamentikái elemeket tekintve figyelemre méltó, hogy a négy levéldíszes kengyelből, melyen feltűnik az enyhén ívelt, horgas végű berakás, a három ismert lelőhelyű 32 Pl. Balatonszemes-Landler J. u.: csörgős lószerszámveret (Költő 1990. 92-94. 6. ábra); Bécsi szablya (Fodor 2001.); Ismeretlen lelőhely: csörgős lószerszámveret (Mesterházy 1996. 394. 3. kép); Izsák-Balázspuszta: nyeregdísz (Tóth 1976. 176., 180.); Kecskemét: pántkarperec (László 1943. 1. kép); Kenézlő-Fazekaszug 39. sír: csont íjtegezdísz (László 1955. 111. 16. ábra); Kétpó: csésze (Madaras-Selmeczi 1996. 237. 1-2. kép); Kiszombor-B temető 167. sír: tegezcsont (BÁLINT 1991. Taf. LX1: 3., Straub 1999. 410.); Léva (Levice, SÍ.): pödrött végű pántkarperec (Nevizánsky 2006. 289. Tab. VIII).; Mezőzombor-Bálványdomb 4. sír: veretrátétes pántkarperec (Megay 1963. 40^18.); Soltszentimre: nyeregdísz (Hampel 1907. 135. 25. tábla). 33 A trapéz alakú kengyelek között is ismert néhány lemezes berakással díszített darab: Beszeterec-Gyalap tanya (Istvánovits 2003. 27. 19. tábla); Kolozsvár-Zápolya u. 1. sír (Kovács 1942. 88-91. I. tábla). A kutatás jelen állása szerint a X. század közepétől elterjedő kétélű kardok (Kovács 1990. 42.) közül a Székesfehérvár-vízműveki példány mellett egy lemezes technikával díszített kengyelpár is volt (Bakay 1965. 14.). 65
