Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Könyvismertetés
Prohászka Péter: Kincsek a levéltárból II. Tanulmányok Európa kora népvándorlás kori régészetéhez [Schätze aus den Archiven II. Beiträge zur frühvölkerwanderungszeitlichen Archäologie Europas.! Martin Opitz Kiadó, Budapest 2008. 138 p. 40 ill. Istvánovits Eszter Régészeti körökben tréfálkozva szokták mondani, hogy a régész gyakran „kétszer ás”. Egyszer a lelőhelyen, a terepen. Olykor pedig a múzeum raktárában vagy az adattárak, irattárak, levéltárak irathalmazában. A mondás csak félig-meddig tréfás, hiszen gyakran valóban újra felfedezésre várnak régen elfelejtett, fel nem ismert leletek, kincsek, szakmai csemegék. Prohászka Péter számos írásában bizonyította, hogy igen magas szinten űzi ezt a különös műfajt, a „levéltári ásatást”, porosodó feljegyzések, dokumentumok, rajzok, skiccek feltárását. Lassan egy évtizede jelennek meg írásai e műfajban, amely ugyan nem teljesen előzmények nélkül való,1 azonban olyan módszerességgel, mint ő, a hazai régészetben korábban senki nem űzte. A régi levéltári iratokat böngészve új leletekre bukkan, régi leletekre vonatkozó ismereteinket bővíti, együtteseket értékel újra a kibogarászott feljegyzések alapján. Míg a Kincsek a levéltárból sorozatának első kötetében - ahogyan maga a szerző írja - „ elsősorban az előkerülés körülményeire, illetve a leletek összetételének rekonstruálására helyeződött a hangsúly”, addig a második kötetben a szerző vállalkozott a „kibogarászott” leletek értékelésére, elemzésére is. A kötet 8 tanulmánya közül 4 érmekkel, éremkincsekkel foglalkozik. A szügyi (Nógrád megye) 1837-ben előkerült, I. Valentinianus, illetve Valens veretével záruló, több mint 30 db-ból álló éremleletről a korábbi szakirodalom hallgat. Prohászka Péter felvetette annak lehetőségét, hogy a 374-es eseményekkel összefüggésben került kvád földre. Valentinianus a kvádok területén - ahogyan Ammianus Marcellinus írja - „megerősített táborokat építtetett”. Az emiatt tiltakozó kvád királyt, Gabiniust Valeria túlbuzgó katonai parancsnoka, Marcellinus meggyilkoltatta.,finnek a gyalázatos cselekedetnek a híre azonnal elterjedt mindenfelé, s felbőszítette a quadusokat és a szomszédos népeket. Királyuk halálát siratva összegyűltek, és rablócsapatokat küldtek ki. Ezek átkeltek a Dunán, és megrohanták az ellenséges támadástól mit sem tartó, aratással elfoglalt népet.” (Ammian. XXIX.6.6.) A Dunántúlon egy sor kincslelet földbekerülését - közöttük legutóbb a Seuso kincsét is (Bernát 2006. 189.) - a kutatás ezekhez az eseményekhez köti (Alföldi 1963. 92., 96., Alföldi 1943.). Mire a császári csapatok 375-ben Galliából a hadszíntérre értek, a barbárok már hazavonultak zsákmányukkal. Legyen itt elegendő csak Kőhegyi Mihály vagy Makkay János nevét említenem, de a névsort hosszan lehetne folytatni. NyJAME LI. 2009. 419-421. 419
