Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Művészettörténet - Cservenyák László: 100 éve született Kertész Klára keramikusművész
100 éve született Kertész Klára keramikusművész baglyokkal, sünökkel, rókákkal, teknőcökkel, a gazdasági udvar állataival, s a ház körül sündörgő macskával, kutyával. Kertész Klára állatfigurái nem gyermeki gügyögések, s bár lakásdísznek (is) szánták őket, mégsem gyermekjátékok. Nem törékenységük miatt. E figurák jelképei egyúttal az emberi jellem pokoltól a mennyországig ívelő széles skálájának. Túlsúlyban mégis a bennünk levő jót dicsérik Kertész Klára kerámiái. természetes emberi élet szépségének kifejezésére törekedtem”- vallja, s ez különösen leányfiguráiban mutatkozik meg. E serdülőkorú kislányok olyanok, amilyenek a falusi iskolában az osztálytársak voltak, s a keramikus ragaszkodása meg-megújuló megformálásukhoz talán kettős indíttatású: e háborút át nem élt generációban látja jövőnk szebb emlékű - s a természet rendjének megfelelően az ember - biológiai folyamatosságának zálogát. 1989-ben Kertész Klára nyolcvanadik születésnapján áldott emlékű múzeumigazgató kollégám, Fehérvári Béla, a kisvárdai Rétközi Múzeum néhai igazgatója így köszöntötte az ünnepeltet: ,ylzt hiszem, egyszer a kort megvallom (bevallani) nem sajnálatos, nem tapintatlanság, inkább büszkeség és megbocsátható irigység. Idős barátaim gyakran mondják: neked jó, még fiatal vagy. Jó, hiszen - statisztikailag - még legalább harmincat élhetek, tanúja lehetek sok várva várt világcsodának, részese szeretetnek, új, frissítő tavaszoknak; de szenvedője is nem várt csapásoknak, megaláztatásoknak, tragédiáknak. Ha...! Számomra csak remény. Am a megélt nyolcvan év: tény. Ki szerencsésebb? Bizonyára Kertész Klára. О kétszeresen gazdagabb, mint én, a mai jóval, rosszal meglepte a sors, az már visszavonhatatlanul az övé, elidegeníthetetlenül a sajátja. Érvem azonban puszta moralizálás, ha nem ellenpontozom. A cáfolat pedig: életműve. Azok a kerámiák, melyeket 1978 óta a Jósa András Múzeumban láthat a közönség. A szó elvont és valóságos értelmében megajándékozott - bennünket — velük." Vajon miért ezt a múzeumot tüntette ki figyelmével? Egyik tisztelőjének vallomásából kiderül: ,jlz ibolyahalmos Tiszakor ód - ahogy Móricz Zsigmond ezt a kis szatmári falut jellemezte - Kertész Klárára a szülőhely varázsával hatott, késztette őt a szép és az emberi fokozott befogadására." Megyénk szülötte gondolt szűkebb hazájával. A valamikori kislány egész életét és szemléletét meghatározó élményei innen fakadtak, ezeket mentette át évtizedről évtizedre töretlenül, sajátos bájjal. 1957-ben a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja soraiba választotta. Szakmai sikereit a brüsszeli, helsinki, moszkvai, római és - természetesen - számos hazai kiállítás igazolja. Benne nem a kísérletező, az anyagon és ízlésen erőszakot vevő művészt ismertük meg, hanem a természet megszakítatlan csodálóját, az élő világot folytonosan tapintó embert. Figurái ezért kapcsolódnak szorosan a falusi élet rekvizitumaihoz, ezáltal - érthetően - a gyermeki lélekhez. Ok ma is értik a nyújtózó macska ősi szépségét, a felfűvalkodott béka önteltségét, a duzzogó baglyot, az egymásnak feleselő kutyákat. Vázáit a hajdani, édes tiszakóródi rét virágaival hinti be, az erdők indáival fonja körül. Meggyőz, hogy létünk a természet része, s annak 395
