Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Báthori Gábor: A török szövetség próbakövei: Lippa és a lengyel hadjárat
Bethlen Gábor és a Porta kapcsolata a három erdélyi rendre hivatkozással feltárta a valódi okot is, amely az országgyűlés felháborodását kiváltotta: „hatalmas császár keresztyén nemzet ellen való segítségadásra és hadra való menésre kényszeríti őket” (TT 1900. 183) Ám, hogy a Portánál és a keresztény államoknál fenn tudja tartani a látszatot, azzal a javaslattal élt a pasánál, hogy kész 4000 erdélyi katonát Markó vajda által fizetett zsoldosnak feltüntetve Moldvába küldeni. Mehemet pasa előtt azt sem titkolta, hogy kapcsolatot tart fenn a lengyelekkel. Ezzel is jelezni kívánta, ő inkább a konfliktus békés közvetítésében vállalna szerepet. A töröknek tett látszatjavaslatai mellett, amelyekről tudta, hogy szövetségese nem fogadja el, konkrét bizonyítékát adta keresztényi elkötelezettségének: III. Zsigmond lengyel király Habsburg párti főúri csoportjának vezéréhez, Zolkiewskihez elküldte Kornis Jánost követségbe, hogy tájékoztassa a lengyeleket a török készülő expedíciójáról. Az időt halogató szakasznak az 1617. szeptember 12-én keltezett szultáni fermán vetett véget. A levélben I. Ahmed keményen megrótta Bethlent, hogy még mindig Erdélyben tartózkodik: „hadjuk és parancsoljuk, hogy székely szász és magyar több erdélyi hadaitokkal két szállást eggyé tevén mentest menjetek.” (TT 1900. 185.) Hogy a töröknek mennyire szüksége volt Bethlen Gábor segélyhadára, egy későbbi leveléből derül ki. Ebben arról írt, hogy Szkender pasa mindössze 4000 törökből és 800-900 tatárból álló hadait csak a két román vajda serege erősítette, mindezek együttvéve sem jelentettek sok fenyegetést a jóval nagyobb egyesült lengyel és kozák hadseregre. Bethlennek mindössze nyolc napra volt szüksége ahhoz, hogy Brassóból indulva Jászvásáron keresztül Szkender pasa Dnyesztemél lévő csapatait elérje. Az előnyösebb helyzetet elfoglaló lengyel hadsereg és a törökök közé ékelődött, mintegy szétválasztva ezeket egymástól. Ezzel Bethlen Gábor fegyverszünet kötésére késztette a feleket. A Brusszában megkötött béke lezárta a konfliktust: Lengyelország területveszteség nélkül fejezte be a háborút, viszont Moldva vonatkozásában elismerte a török befolyást, és felhagyott a Moghilák támogatásával. Bethlen Gábor háttérben folytatott kezdeményezéseinek köszönhetően a döntő ütközetre nem került sor. Érdekes megfigyelni, ahogy körültekintő diplomáciai munkával szőtte azokat a szálakat, amelyekkel a közép-európai térség valamennyi szereplőjét, a Portát, Varsót és Bécset mozgatta úgy, hogy a lehetőségek határain belül a folyamatokra hatása legyen. Varsót illetően elérte azt, hogy információi nyomán - amit Komison kívül Péchy Simonnal is küldött - az oroszok ellen felvonult hadainak jelentős részét visszarendelte a Dnyeszterhez, és a török-tatár-román vajdák seregeivel szemben jóval előnyösebb pozíciót tudott felvenni. Péchy Simon ugyancsak célzatosan érkezett II. Mátyás császár és király tárgyalóbiztosaihoz. A fejedelem levelében olvashatóan nem egyébért, hogy „sok kelletett császár őfelsége comissariusit arra vinni, hogy őfelségéket római császárt és a lengyel király megintsék ő hatalmasságával (a szultánnal) való békesség megőrzésére.” (TT 1900. 187.) Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Habsburgok és az Erdélyi Fejedelemség által kötött második nagyszombati egyezséget szeptemberben erősítették meg. Bethlen reálisan felmérte azt a lehetőséget, amelyet a török katonai aktivitás kínált, így a háborús légkör messzemenő kihasználásával gyakorolt nyomást az alig négy éve meghosszabbított török békében érdekelt Bécsre. Ezzel elősegítette az Erdély-Habsburg viszony normalizálódását, egyben elkerülte Lengyelország és a Habsburg Birodalom irányából fenyegető bekerítést. A lengyel-moldvai válság és háború elhúzódásától és annak végkifejletétől tartó Portánál Bethlen Gábor központi kérdésnek tekintette, hogy a hadjáratban, illetve annak békés lezárásában játszott valóban döntő szerepe megkapja a megfelelő hangsúlyt, növelje ezáltal szövetségese iránta való tiszteletét, a Jenő vára, valamint az éves adó kapcsán még aktuális török követeléseket elhárítsa, hogy ezzel is lazítsa Erdély portai függését. Rá jellemző módon nem bízott semmit a véletlenre, nem elégedett meg pusztán azzal, hogy a béke Lengyelország és az Oszmán Birodalom között helyreállt. Idézett levelében, melyet Konstantinápolyban szolgáló követeihez, Bornemissza Lászlóhoz és Gáspár Jánoshoz intézett, 265
