Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Báthori Gábor: A török szövetség próbakövei: Lippa és a lengyel hadjárat
Báthori Gábor volna, mint Lippáé, és ez az újabb presztízsveszteség már komoly biztonsági kockázatot jelentett volna a fejedelemség számára. A Maros vidéke ugyanis a temesvári vilájet ellenőrzése alatt állt, a helyzeten Lippa elvesztése alapvetően már nem változtatott. Viszont a Körösöknél képződött „zsáknál” az egyik legfontosabb erősségnek, Borosjenőnek átadása a második erdélyi várvonalra komoly hatással lett volna. Katonai szempontból a Körösök vidékét két nagy vár őrizte: északon Várad, délen Borosjenő. A déli részt őrző vár átadásával kinyílt volna a kapu Dél-Erdély belsejébe, és Várad török fenyegetettsége is jelentős mértékben növekedett volna, ezért érthető, hogy I. Ahmed szultán Borosjenőt is követelte Bethlentől. A Porta érdekei érvényesítéséről soha, egyetlen alkalommal sem feledkezett el. A fejedelem Borosjenő körüli alkudozása, a „céltudatos szövetségre” és az adóelengedésre való hivatkozásai is erre szolgáltak (Kovács 1973. 152-153). Az erdélyi adó és Borosjenő ügyében a szultáni következetesség megtörésének vízválasztója az 1617-ben Lengyelországgal kitört háború volt. A válsághoz, mint ahogy az korábban is történt, a Moldva miatt kialakult feszültségek vezettek. A román vajdaságot földrajzi fekvése - attól függetlenül, hogy az a Porta vazallusa volt - felettébb fontossá tette Lengyelország számára is. Ütköző zónaként választotta el a két országot egymástól, éppen ezért a lengyelek igyekeztek szoros felügyeletet gyakorolni a vajdaságon. Az Oszmán Birodalom a román vajdaságot - Havasalföldhöz hasonlóan - nem csak lengyelországi politikájához használta, hanem az Erdélyi Fejedelemség feletti biztonság zálogának tekintette. Messzemenően szüksége volt mindkét vajdaságra, hisz a tizenöt éves háború vazallus lázadása vagy Báthory Gábor lengyel elképzelése megmutatták, hogy Erdély török ellenes terveihez igyekezett a Moldva és Havasalföld felé természetes módon létrejött gazdasági együttműködését és piaci kapcsolatait politikai kapcsolatra átváltani. Mindemellett Erdélynek alapvető érdeke volt a vajdaságok belső nyugalma, a vajdák kiszámíthatósága. A török politika a Báthory Gábor okozta zűrzavarokat és a lengyel-orosz háborút kihasználva megerősítette pozícióit Moldvában. Hozzá hű vajdát ültetett Tomsa István személyében a trónra a lengyelbarát Moghila Jeremiás helyett. A Tomsával elégedetlen moldvai belső ellenzék néhány ezer lengyel katonával karöltve Moghila fiát, Sándort ismerte el vajdának. A Porta a keleti fronton fellángolt perzsa háború miatt Bethlen Gábort és Radu Mihneat, két másik vazallusát utasította a lengyelek elűzésére, ám ők a parancsot nem teljesítették. Bethlen Gábor visszautasítása mögött az állhatott, hogy Erdély lengyelbarát politikáját nem akarta veszélybe sodorni, és az amúgy is törökös elkötelezettséggel meggyanúsított fejedelem a török oldalon keresztények ellen nem akart harcolni. A moldvai válság a tatárok segítségével visszatért Tomsa István 1616. évi államcsínyével tovább mélyült, ezért a Porta szükségesnek találta, hogy a perzsa háborút megszakítsa és hadaival szembeszálljon a lengyelekkel (TT 1900. 179.). A szultánnal együttműködő újabb jelölt, Markó moldvai vajda megsegítésére 1617. januárban elindított török-tatár csapatok mellé a Porta az erdélyi hadakat is kirendelte. Ez volt az első eset, amikor Erdélynek török katonai vállalkozásban Lengyelország ellen együtt kellett működnie szövetségesével. Az utasítás nem élelmiszer- vagy egyéb hadtáptámogatásról szólt, hanem 15000 fős erdélyi hadsereg kiállításáról rendelkezett. A fejedelem 1617. szeptember elejéig tudta folytatni időhúzó taktikáját, hogy Erdélyt távol tartsa a lengyel hadjárattól. Eddig volt képes ellenállni Szkender pasa sürgetésének, és egyúttal a szultáni parancsnak. Bethlen Gábor vonakodása érthető, egyszerűen nem akarta keresztény voltát megtagadni. Taktikája időben és módszereiben két elkülöníthető szakaszra osztható, s ezek levelezéseiben jól nyomon követhetők. Hadba vonulását a török januári támadásától szeptemberig tartó időszakban az erdélyi rendekre hivatkozva tagadta meg. O, aki hatalomra kerülésének első napjaitól belpolitikájában a központosított fejedelmi hatalom kiépítésére törekedett, arról beszélt augusztus 28-án Mehemet pasához küldött levelében, hogy „a fejedelem ebben az országban semmi törvénytelen és szokatlan dolgot nem cselekedhetik ország akaratja nélkül.'" (TT 1900. 179.) Ugyancsak 264
