Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Báthori Gábor: A török szövetség próbakövei: Lippa és a lengyel hadjárat
Báthori Gábor működésének ismeretében a fejedelem megkísérelt a várak ügyében haladékhoz jutni. Igyekezett a Porta figyelmét a Habsburgok elleni közös támadás irányába terelni, ahogy ezt az 1614. évi követutasításaiban is olvashatjuk. „Magyarország határain kívül a Dunán innét ha Morva, Szilézia és Csehország felé mód lehet az előmenetelben valami úton, több országok hódoltatásában is őhatalmassága (ti. a szultán) minden kegyelmes jó akarattal segítséggel engem... Mi mennénk innét az Dunán, az két Oláhország erején kívül 16 ezer török legyen, melynek négyezeré jáncsár legyen, a fölött tízezer tatár, magyar ismét, pénzzel amennyit fogadhatunk.” (Bethlen 1980. 73.) Bethlen tisztában volt azzal, hogy a Habsburg és az Oszmán Birodalom háborúskodásának nem jött el a pillanata, de ennek puszta felvetése, és az, ahogyan tervezetében a közös hadmozdulatokat részletezte, kivételes politikai taktikájának, gazdag és határtalan fantáziájának bizonyítéka. Szövetségesi hűségének ismételt bizonygatásakor igyekezett Erdély érdekeinek felelős szószólójaként a Portától viszont kedvezményeket kicsikarni. Súlyos szavakkal utalt országának „elpusztult állapotára”, és hogy a „sok romlásból épülhessen”, kérte I. Ahmed szultánt (1603-1616), hogy hadai - különösen a tatár csapatok - kerüljék el, sőt még átvonulásra se használják az Erdélyi Fejedelemség területét. Hogy erős anyagi forrásokkal rendelkezzen és a vazallusi korlátok tágítását elérje, megkísérelte az évi adó fizetésének felfüggesztését (Nagy 1960. 220-221.). Lavírozó taktikája, amely Erdély területi egységének megóvására és presztízsének növelésére irányult, kétévi haladékot biztosított számára a várak átadásának ügyében. A fordulat Homonnai György fejedelem aspiráns töröknek tett ajánlatával következett be, aki elismerése fejében az évi adófizetés folyamatosságát és három(!) vár - Lippa, Borosjenő és Karánsebes - átengedését ígérte (Péter 1986. 643.). Önmagában véve Homonnai ajánlata csak gyúelegynek tekinthető, a török érdeklődés fokozódását mélyebb összefüggések vizsgálásával, a Hódoltság keleti határán húzódó török végvárak feladatrendszerében kell keresnünk. Azok ugyanis a temesvári vilájet létrejöttével, és a Belgrádtól északkeletre húzódó várak (Temesvár, Arad, Gyula, Lippa és Borosjenő) török kézre kerülésével kettős feladatkört láttak el. A hadműveletek során biztosították a török seregek szárnyait, egyben azt a határt is jelentették, amely a Hódoltság és a kialakult Erdélyi Fejedelemség között húzódott. A tizenöt éves háború alatt Borosjenőt visszafoglalták a fejedelemség csapatai. A törököket ezzel érzékeny veszteség érte, Erdélyre néző határvédelmük meggyengült. A Porta a XVII. század első évtizedétől érzékelhetően határozottabb politikába kezdett a keleti vazallus államok viszonylatában, igyekezett gyorsan reagálni a térségből kiinduló jelenségekre. Mivel a Habsburg Birodalommal 1606-ban békét kötött, ezáltal minimálisra csökkent kettejük között a háborús konfliktus veszélye. így elérkezettnek látták az időt Borosjenő és Lippa visszakövetelésére. Arra, hogy Bethlen Gábor ezáltal politikailag milyen helyzetbe került, nem voltak tekintettel. A követelésnek eleget tenni igencsak kínos lépés volt az egész magyar nemzet, a keresztény Habsburg Birodalom előtt, mert nem háborúban, hadjáratban, hanem békében került sor az átadásra. A helyzetet különösen az tette még kellemetlenebbé Bethlen számára, hogy a várral együtt a környék keresztények lakta területei is visszaszálltak a törökre (TT 1900. 145.). Szkender pasa hadainak felvonulása Erdély határán nem csak a Habsburgoknak volt üzenet, hanem Bethlen Gábornak is. Bethlen Gábor gondolatai, dilemmái jól tükröződnek azokból a levelekből, amelyeket a kényszernek fokozatosan engedve, a Lippa kiürítése előtti utolsó hónapokban írt. Az erdélyi rendeknek 1616. május 6-án, egy hónappal az átadás előtt Gyulafehérvárról küldött levelében leplezetlen őszinteséggel írta meg, hogy: „Már tovább soha semmi utat halasztásban és módot nem találván... ő hatalmasságának (ti. I. Ahmed szultánnak) reánk felgerjedt haragjának tűzét és ellenünk török tatár hadainak készenlétét szemeinkkel jól látjuk, kinek mi ez romlott hazából nem hogy ellene álló lehetnénk, de még csak meg sem mozdulhatunk.” (TT 1900. 146.) Hű emberének Várad - Erdély kulcsfontosságú vára - főkapitányának, Rhédey Ferencnek, mint katona a katonának küldött 262
