Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)

Történelem, helytörténet - Néző István: Egy humanista főpap. Várday Ferenc élete és tevékenysége

Egy humanista főpap

melyben szól arról, hogy néhai Jakab doktornak, egyháza föesperesének hagyatékából bizonyos pénzt nem elherdált, hanem omladozó egyháza javítására költötte, a székesegyházra fordította, hiszen azt a parasztfelkelés alatt megszentségtelenítették, s így kellett a pénz a helyreállításra. A keresztes felkelés leverése ugyancsak pénzbe került, s ez tovább apasztotta a reá bízott összeget, még egyházi holmijait is kénytelen volt zálogba adni, hogy védje az országot. Mindezek miatt kérte, hogy az ügy további firtatásától tiltsák el Lászói János erdélyi főesperest, s az ügy kivizsgálásával a váradi vagy a Csanádi püspököt bízzák meg (MÓL DL 82520, DL 82556). A vitának végül Lászói halála (1523) vetett véget. 1524. május 18-án VII. Kelemen Várdayt azzal kereste meg, hogy Lászói végrendeletében a Szent Péter-bazilika építésére hagyta a korábban Várdaynak kölcsön adott 200 forintot. A pápa kérte, hogy az összegnek legalább a harmadát küldje el, a többit fordítsa Magyarország török elleni védelmére (MÓL DL 82653).

A hitelezők táborából a püspök időnként átkerült az adósok közé, hiszen olykor-olykor maga is rászorult, hogy pénzt vegyen kölcsön. Például 1514. február 2-án kelt Drágfíy János nyugtája, amelyben elismerte, hogy „...pyspek vram erdely adoth megy nekem az may napon az adozsagba ewt zaz forynhtot aranwl... ” (MÓL DL 82357). Öt nappal később újabb, hétszáz aranyforint megfizetéséről szóló elismervény született a felek között (MÓL DL 82399). De a kocka fordulását, illetve hogy a rászorultság csak pillanatnyi lehetett, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1520 áprilisában már Drágfíy vett fel kilencszáz forintot Ferenc püspöktől (MÓL DL 82548).

A püspöknek egy nagy port felvert hatalmaskodása is a pénzzel kapcsolatos. Várday bajba keverte magát, noha csak jogainak akart érvényt szerezni, illetve a jövedelmét megkapni. Történt mindez annak a Szentmihályi Tamásnak kapcsán, aki a püspökség vagyonkezelője volt, s aki 1523- ban nem számolt el az általa végzett adásvétel bevételeivel, ezért a testvéreit - a szintén számadaton Andrást, a gyalui provizort, és a távollévő Tamást helyettesítő Lukácsot - a püspök letartóztatta, s az érintettek vagyonának lefoglalásáról intézkedett. II. Lajosnál bepanaszolták Várdayt, aki felszólította a püspököt, hogy Szentmihályfalvai Tamás és András deákot kihallgatás és elszámoltatás nélkül ne tartsa fogva (MÓL DL 82632, DL 82633, DL 82638, DL 82640, DL 82642, DL 82644). Június 21-én szintén II. Lajos írta, hogy megütközéssel értesült arról, hogy sem Andrást el nem engedte, ráadásul Tamást - a menlevél ellenére - elfogatta. A püspököt végül nem érte baj a Szentmihályiak letartóztatása miatt, sőt a vitából ő került ki győztesen, hiszen 1524. szeptember 1-én a három Szentmihályi testvér elismerte, hogy a saját hibájukból nem számoltak el, s ezért kötelezték magukat 2.500 forint kifizetésére (Zichy 1931.371.).

Talán ez az eset is erősíti azt a megállapítást, hogy „ Várdai Ferenc igazi reneszánsz egyházfejedelem: művelt és kegyetlenül szigorú. ” (Érszegi 2000. 142.) Mi azonban hozzátehetjük, hogy a püspök nem önmagáért szerette a csengő-bongó pénzt, hanem eszközként becsülte, mert tisztában volt vele, hogy azt egyénileg vagy közösségileg milyen hasznos módon költheti el. Amikor halálának közeledtét érezte, testamentumában megfogalmazta, hogy milyen célra mekkora összegeket hagyományoz. így nyilvánult meg az a felelősségérzet, amelyet egyháza iránt érzett, a gondoskodás, amelyet a pénz tett lehetővé.

Várday Ferenc hagyatéka

A püspököt körülvevő tárgyi környezetről, felszerelésekről többek között a főpap végrendeletéből tájékozódhatunk. A testamentum szól azokról az adományokról, amelyek Várday jótékonykodó, pártfogó, támogató szerepét erősítik meg bennünk. Jellemző volt ez a humanista