Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Néző István: Egy humanista főpap. Várday Ferenc élete és tevékenysége
Néző István erdélyi kanonok, oltárjavadalmas, a gyulafehérvári székesegyház északi előcsarnokának - vagy másképpen a halottak kápolnájának - reneszánsz modorban való építtetője. Külön meg kell említenünk Pelei Tamást, a lelkes Erasmus-rajongót, akinek a feljegyzései szerint Várday még kanonokjai körében sem volt népszerű. Sokan azért imádkoztak Istenhez, hogy szabadítsa meg őket az uruktól, a jobbágyok pedig „non tanquam patronus, sed tyrannus et depopulator”-пак tartották, és „Ekeweztew Ferencpyspek”-nek nevezték (Kelényi 1940. 65.). Mindezek alapján ellent kell mondanunk V. Kovács Sándor azon megállapításnak, hogy „Mint minden reneszánsz főúr, Várdai is szeretett volna valamiféle humanista udvart kialakítani maga körül, de ez nem sikerült. ” (Kovács 1959. 458.) О az álláspontját azzal indokolta, hogy a püspök közéleti szereplése miatt leginkább Budán tartózkodott, emberi tulajdonságai sem tették alkalmassá erre a szerepre, mivel alárendeltjeit arisztokrata osztálygőggel lenézte, az „elnyomott népet” megvetette. A tanulmány keletkezési évében (1959) az ilyen megállapításokat leírók az adott kor politikai elvárásainak kívántak megfelelni, s nem a tényekből levonható következtetéseket tartották szem előtt. Várday Ferenc és a pénzügyek A reneszánsz kor a világi dolgok előtérbe kerülésének ideje, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a főpap pénzügyietekkel is foglalkozott. Már egyházi stallumának elnyerése előtt belebonyolódott ezekbe, sőt — amint arról már szóltam — az erdélyi püspöki címet is lényegében „kivásárolta”. Várday püspökként folytatta „üzleti tevékenységét”. Igazat kell adnunk Érszegi Gézának, aki a püspökkel kapcsolatban megállapította:,, Várdairól köztudomású volt, hogy nem volt elég a püspöki jövedelme. Kért kölcsön mindenkitől, s hozzányúlt minden pénzforráshoz, amihez hozzájuthatott. ” (Érszegi 2000. 144.) Efféle ténykedésének nyomát számos fennmaradt dokumentum őrzi. 1508-ban a kincstartó tartozott Várday Ferenc királyi titkárnak, aki megegyezett vele, hogy Bodrog és Baranya megyékben fekvő birtokai királyi adóját beszedheti magának, és ezeket a tartozások törlesztésébe beszámítja (MÓL DL 82272). 1519. február 22-én Báthori István temesi ispán elismerte, hogy a püspöktől 200 Ft-ot vett kölcsön. Március 26-án Palinai György bácsi vikárius írja, hogy a Bakócz Tamás esztergomi érsek és Várday püspök között bizonyos pénzösszegek kölcsönvétele ügyében támadt perben tanúkat kell kihallgatni. Ez év június 16-án Tömöri Pál fogarasi várnagy kötelezvényt írt annak a 4.000 Ft-nak a visszafizetéséről, melyet Várday adott kölcsön Batthányi Benedek királyi kincstárnoknak a király ügye intézésére. Ugyanezen esztendő október 14-én Szapolyai János szepesi comes, erdélyi vajda elismervénye szól a püspöktől kölcsönzött 1.000 Ftról. 1519. április 3-án Várday Pál, a Szent Zsigmond egyház prépostja, királyi kincstartó elismerte, hogy a Szörényi vár szükségleteire pénzt vett fel tőle kölcsönben. 1520. július 18-án megint csak ő írta alá azt a kötelezvényt, amelyben arról nyilatkozott, hogy saját céljaira 600 forintot vett kölcsön, s ennek fejében lekötötte minden ingó és ingatlan vagyonát. Ebben Várday Pál leszögezte, hogy ha időközben Várday Ferenc meghalna, akkor testvéreit - Jánost, Mihályt, Imrét és Ambrust - illeti meg a jog. 1524. június 20-án Arembruster Mátyás nyilatkozott, hogy Várday Ferenctől 5.000 forintot vett kölcsön (MÓL DL 82512, DL 82516, DL 82529, DL 82534, DL 82559, DL 89193). Várday Ferenc családtagjainak nyújtott pénzügyi segítségéről már esett szó, de arról sem hallgathatunk, hogy szerette más pénzét használni. Egykori alárendeltje, Lászói János pert indított például ellene, amiért rátette kezét az elhunyt Jakab doktor, főesperes kegyes célokra hagyott 110 forintjára, Lászóitól pedig egyháza más javadalmasaihoz hasonlóan 220 forintot szedett be. A püspök a pápánál kénytelen mentegetni magát. 1520. június 25-e körül kelt levele X. Leó pápának, 252
