Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Néző István: Egy humanista főpap. Várday Ferenc élete és tevékenysége
Néző István halmozza (Zichy 1931. 365.). Ezt a fajta beállítást azonban nem feltétlenül kell objektívnek elfogadnunk, állapította meg Lukcsics, hiszen a követ a többi magyar püspökről sem írt hízelgő dolgokat, ráadásul Várday Ferenc nem volt nagy barátja a velencei politikának. Arról, hogy az itáliai főpapok másként éltek-e, nem szól a követ. Szintén Várdayhoz kötődik egy XV. századi missale töredék, pontosabban annak két kitépett levele. Ennek a műnek a posessora Várday Ferenc volt. 1929-ben még Zsélyen, a Zichy család levéltárában találtatott. Lukcsics feltételezte, hogy az egykor a Várday család tulajdonában volt kéziratokat vagy nyomtatványokat nem dobták ki, hanem megőrzésükre gondot fordítottak. Az említett misekönyv miniatúrája a misekönyv f. XVII. t oldalán található. Négyszögletű, két kék árnyalatú keskeny rámában, erős aranyozással. Három, kezét imára kulcsoló alakot ábrázol profilból. A sötétbordó háttérben a két szélső alak piros, a középső kék ruhában van. Maga a kép a kereten belül kör alakú. A körön kívüli mező és a három alak glóriája arany. A kis kép kör alakját zöld ráma keríti, a három alak feje felett egy zöld girland vonul át stilizált levélmotívumokkal. A háttérben bokrot utánzó arany satirungot, azaz domborulatot találunk. A kép tulajdonképpen iniciálé, méghozzá egy S-betű. A mellette lévő szöveg: „spiritus domini implevit orbem terrarum. ” A misekönyv fennmaradt lapjainak betűi feketék, közben piros, néhol kék iniciálékkal. Az egykori mű korát nehéz megállapítani, de a XV. századnál nem lehet régebbi, és valószínűleg már előzőleg valamelyik egyházi szervezet tulajdonában volt, onnan került a Várdayakhoz, tőlük a Melith-örökség révén a Zichyek birtokába, miként a Várdayak többi családi levele, kézirata, könyve (Lukcsics 1929a. 265-266.). A missale 1531-ben még Stalileo erdélyi püspök használatában volt (Vekov 1996. 469.), de aztán nyoma veszett, csak az említett lapok maradtak meg belőle. A fent említett leltárban szerepel több festmény: egy nagy, mely a Szent Szüzet ábrázolja, egy másik, amely szintén őt, de kisebb, aztán egy Szent Anna képmás4 és más, kisebb képek, köztük olyanok, melyeknek származási helyeként Itáliát tüntetik fel. Egy másik, 1519 májusában keletkezett dokumentum arra világít rá, hogy a többi kép is Itáliából származik, hiszen azokat Anthonius Binitől, a Budán lakó képkereskedőtől vásárolta a püspök (Lukcsics 1929. 269-270.). A főpap lakásának kényelmi berendezései - itáliai ágy, latin földről származó lámpa, vázák - és egyéb eszközei, kegytárgyai bizonyítják pompaszeretetét és műveltségét. Tudjuk, hogy Várdaynak Budán is volt palotája, mégpedig egy utcában Thurzó Elek és Hohenzollem György palotájával. A püspöki palotában megfordult többek közt Szálkái László váci, Gosztonyi János győri püspök, Frangepán Gergely,5 Megyericsei János főesperes, Adrianus Wolphardus és maga Taurinus is (Kovács 1959. 457.). Más emlékek Szólnunk kell arról, hogy Várday Ferencnek irodalmi ambíciói is lehettek. Lukcsics Pál, amikor a Zichy család levéltárában kutatott, egy Várdaytól származó kéziratos latin jóskönyvet talált (Borsa 1983. 50-51.). Ezt az 1500-as évek elején készíthette. Lukcsics 1930-ban ígérte, hogy a Magyar Könyvszemlében ismerteti (Lukcsics 1930. 222.), erre azonban - úgy tűnik - nem került sor. A püspök szónoklatait nem ismerjük, de csaknem kizárt, hogy ne kellett volna ilyeneket alkotnia, hiszen hosszú évekig töltötte be a váci, majd a gyulafehérvári püspöki méltóságot, s ilyen minőségében bizonyára adódtak alkalmak, helyzetek, amikor retorikai képességét meg lehetett, sőt meg kellett mutatnia, csakhogy ennek nem maradt fenn nyoma. 4 Nem tarthatjuk véletlennek, hiszen Gyulafehérvárott Szent Anna-kápolna volt. 5 Őket Taurinus név szerint is szerepelteti eposzában. 246
