Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Néprajz - D. Rácz Magdolna: Adatok az Észak-Tiszántúl népi táplálkozásához
Adatok az Észak-Tiszántúl népi táplálkozásához D. Rácz Magdolna A hagyományos táplálkozáskultúrát befolyásoló legfontosabb földrajzi, etnikai, vallási, gazdasági tényezők Eszak-Tiszántúlon, nagyjából a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területét értjük. A vidék több néprajzi tájat foglal magába. Idetartozik a Nyírség, a Rétköz, a Nyíri Mezőség, Szatmár, Bereg (PÁLL 2001. 10-14.). Ha a népi táj szemléletet is figyelembe vesszük ez a tagoltság még árnyaltabbá válik. A tudomány ez alapján nyilvántartja a nyírségi Ligetalját, a szatmári Tiszahátat, Erdőhátat, Szamoshátat, az Ecsedi-lápot övező Rétoldalt vagy a kicsinyke Palágyságot (DÁM 1995. 136-142.). Szükebb kutatási területem a Ligetalja nevű kistájhoz kapcsolódik, amely az egykori nyírbátori járás községeit foglalja magába (Nyírbátor, Nyírgyulaj, Pócspetri, Máriapócs, Kisléta, Nyírgelse, Nyírbogát, Nyírmihálydi, Nyírlugos, Encsencs, Penészlek, Nyírbéltek, Ömböly, Piricse, Bátorliget, Nyírpilis, Terem, Nyírvasvári, Nyírcsászári, Nyírderzs), kiegészülve a ma Hajdú-Bihar megyéhez tartozó néhány településsel (Nyíradony, Nyírmártonfalva). A Dél-Nyírség lakosságának etnikai és vallási összetétele színes képet mutat. A nagyszámú magyar lakosság mellett élnek itt - jórészt a XVIII. század végén betelepült - ruszinok, románok, svábok, szlovákok és egyre növekszik a cigány lakosság aránya. A vallási megoszlás tekintetében is változatos a kép. A többség görög katolikus, kisebb a református és római katolikus lakosság száma. Az extenzív gazdálkodás tartós fennmaradásához a mezőgazdasági termelés szempontjából rendkívül kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyok éppen úgy hozzájárultak, mint a rendiségből származó, országos viszonylatban is kiemelkedően kedvezőtlen földhasználati és földbirtoklási formák. Az 1895-ből származó mezőgazdasági statisztika adatai szerint a birtokosok 65%-a rendelkezett 0-5 kát. holddal, akik az ossz földterület 5%-át bírták. Ezzel szemben a birtokosok 1,4%-át adó 100 holdon felüli birtokosok a megye szántóterületének 63%-án gazdálkodtak. Nem sokat változott a helyzet a két világháború közötti időszakra sem, hiszen 1935-ben a birtokos családok 0,2%-át adó nagybirtokosok kezében volt a földterület 33%-a, míg a törpebirtokos kategóriába tartozók - a birtokosok 67,1 %-a - a megművelt földterületnek csupán a 7,1%-ával rendelkeztek (Márton 1933. 22-23., Erdész 1974. 32., Frisnyák 1993. 50., Frisnyák 1995. 258-259.). Az általam vizsgált terület adottságai nem kedveztek a nagymérvű állattartásnak, de az árutermelő szintű növénytermesztésnek sem, ezért a gazdák leginkább önellátásra törekedtek (DÁM 1982. 10.). Az állattartás takarmányszükségletét elsősorban a legelők és természetes források nyújtották, a szűk határ, a kevés szántóterület, a háromnyomásos határhasználat csak korlátozott mértékben nyújtott lehetőséget a takarmánytermesztésre. Jelentős szarvasmarhatartás pl. csak a Tisza árterületét alkotó térségekben alakult ki, ahol nagy volt a réti legelők és kaszálók aránya. Máshol csak egy-két jószágot tartottak, s a szarvasmarha alig játszott szerepet a táplálkozásban, beleértve a tejfeldogozást is. Néhány kivételtől eltekintve, az Alföld más területeihez viszonyítva, nem volt NyJAME LI. 2009. 205-230. 205