A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Helytörténet - Bona Bernadett - Páll István: Szikvízüzem a Sóstói Múzeumfaluban

A szikvíz, szódavíz olcsó termék volt, kedvelt volt a módosabb körökben és könnyen elérhető volt a szegényebbek számára is. Míg a műveltebb vevőközönség az újságok lapjain is olvashatott az árak változásáról, addig a vevőközönség többi része szóban értesült a szikvízgyárban vagy a „kihordó kocsi"-val találkozva. Mindez a társadalmi rangtól, az iskolázottságtól független széles vevőközönségre utal. A hirdetésekben olvasható értékesítési módok 1891-ben lehet először olvasni (9. kép), hogy házhoz hordással együtt kerül 3 kr-ba a szikvíz. Majd 1907-ben a szikvízgyár részeként kínálják eladásra a gyárral együtt a „kihordó ko­csit" (17. kép). Ezt követően 1911-ben két alkalommal reklámozzák a „Klára vizet", amely reklá­mokban megjelenik, hogy a „házhoz szállítás" lehetséges, benne van az árban (19-20. kép). Később, 1918-ban egy magánhirdetésben lehet olvasni: „egy szódavíz kihordására alkalmas fedett fédères ko­csi eladó" (28. kép). Mindebből látszik, hogy a szikvízgyárosok ezzel a reklámfogással, kedvezmény­nyel már egészen korán éltek. De két hirdetés arról is árulkodik, hogy nem csak a szikvizesek árulták saját termékeiket, hanem mások is, akiktől azonban csak adott helyen lehetett megvá­sárolni az árut. Egy esetben lehet olvasni egy 188l-es, reklámelemeket tartalmazó közleményben Léderer Ignácz gyógy­szerészről, akinek a gyógyszertárában kapható a hirdetett szikvíz, és ahol a „vizek égben tartatnak" (6. kép). Egy másik esetben „Hoffmann Adolf faszer üzletében" lehetett megvásá­olni a friss töltésű asztali és borvizet, a szántói savanyúvizet (24. kép). Irodalom Kiss 2007. Kiss Imre: A szódavíz igaz és himnikus története. Fröccstörténelem. Magyar Országos Szikvízkészítő Ipartestület, Budapest 2007. KOZMA 1948. Kozma Mihály Károly: A szikvízípar technológiája. A szikvízgyártás gyakorlati munkála­taival összefüggő gép- és üzem technikai tudnivalók. 2., bővített kiadás. A szerző kiadása, Budapest 1948. MARGÓCSY 1984. Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Nyíregyháza Városi Tanács, Nyíregyháza 1984. NAGY 2007. Nagy Krisztina: „Szódavíz - ami felpezsdíti az életed!" Néprajzi közelítések a szikvizes kisiparhoz. Kézirat, OTDK dolgozat 2007. RÉVAI Révai Nagy Lexikona. CD-Rom 17. kötet. BÓNA Bernadett - PÁLL István Sóstói Múzeumfalu H^4431 Nyíregyháza-Sóstó Tölgyes u. 1. e-mail: bonab@muzeumfalu.hu - e-mail: pall@muzeumfalu.hu 29- kép / Fig. 29 Nyírvidék XU: 235. 1920. október 14. 4., XLI: 236. 1920. október 15. 4., XLI: 237. 1920. október 16. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents