A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Helytörténet - Bona Bernadett - Páll István: Szikvízüzem a Sóstói Múzeumfaluban

széndioxidot fejleszteni, ezt a széndioxidot 3-4 atmoszféra erővel veszteség nélkül összenyomni, a legcélszerűbben a telítésre szánt vízbe bevezetni, és az elnyelés folyamatát gyorsítani. Gépével mindez lehetségessé vált, a szódavizet ipari mennyiségben is elő lehetett állítani. A véglegesített változat 1841-ben készült el. A magyar orvosok és természetvizsgálók pesti második nagygyűlésén a szódavíz olyan sikert aratott, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel Jedlik megalapította Magyarország első szódavízgyárát. Közel negyed évszázad múlva, 1869-ben megszületett az első rendelet a szikvízgyártásról. E rendeletet 1889-ben, 1890-ben és 1894-ben módosították. Az utolsó változat 27 pontban foglalja össze a szódagyár beindításához és üzemeltetéséhez szükséges feltételeket, a közegészségügyi szabályokat stb. Az 1872-es rendelet megerősítette a szikvizesekre nézve az addig is érvényesülő korlátlan iparszabadságot. De 1884-ben „engedélyes" iparággá nyilvánították a szikvízgyártást azzal az indokkal, hogy az ivóvízzel dolgozik. A víz hatósági bevizsgálásán kívül feltétel volt még a nagykorúság vagy üzemvezető állítása, az üzemlétesítés szándékának bejelentése a helyi illetékes iparhatóságnál. A szigorítások ellenére képesítésre továbbra sem volt szükség az üzemalapításhoz. 1886-ban már a szikvízgyártók is szerepeltek a magyarországi iparstatisztikában. Eszerint az iparban 1202 fő tevékenykedett akkortájt, közülük önálló vállalkozóként 211 fő (194 férfi és 17 nő) foglalkozott szikvízgyártással. Munkájukat közel ezer fő (segédek, állandó munkások, napszámosok, tanoncok stb.) segítette (NAGY 2007. 8.). A századfordulóra megduplázódott a szikvízgyárak száma. Módosították az 1884-es törvényeket: korlátok közé szorították pl. a megrendelések gyűjtésére vonatkozó szabályokat, amivel a helybeli kereskedőket, illetve iparosokat próbálták védeni. Egyesületek, szövetségek alakultak. A két világháború között - melyet sokan a szikvízgyártók legszebb időszakának tartanak - ádáz konkurenciaharc dúlt a „fővárosiak" és a „vidékiek" között. Ebben az időben kezdett terjedni a szódavíz otthoni előállítását lehetővé tevő autoszifon és az autotank, amelyhez csak patront kellett venni. 1947 óta új rendelet szabályozta a szikvízgyártást, melynek egyik legfontosabb előírása, hogy az iparengedély megszerzéséhez szaktanfolyamot kellett végezni (NAGY 2007. 11.). A gyártás menetében szinte semmilyen változás nem következett be. A technológia állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jelenlegi szaktanfolyamokon is a két világháború között íródott szakkönyvet használják tankönyvként. A szódavíz igazi kultuszitallá vált városokban és falvakban egyaránt. Minden magára is adó kisebb-nagyobb településen megtelepedett egy-két szikvízgyártó kisiparos, aki saját portáján felépítette szikvízüzemét (fellengzősebben: szódagyárát), kialakította privát vevőkörét. Üvegjeikbe - rendeleti előírás szerint - belemaratták nevüket és telephelyüket, nagyobb településeken hirdették terméküket az újságban. Bár eleinte patikák is foglalkoztak a szódavíz árusításával, hamarosan a szikvízgyártók is elkezdték teríteni saját áruikat. Több száz teli üveget lovaskocsikra pakolva járták végig a nagyobb falvakat vagy városokban az egymás között felosztott körzeteket. Nyíregyházán a két világháború között „minden második utcasarkon volt legalább egy vegyeskereskedés, ahol lehetett vásárolni, cserélni üres üveget telire, sőt volt félliteres és literes is, vagyis kis- és nagyüveges választék is." (MARGÓCSY 1984. 135.) Kisebb falvakban a kuncsaftok „házhoz mentek", azaz kiürült üvegeiket a szódavízüzemben töltették újra. A nyári konyhányi nagyságú (a rendelet szerint Budapesten legalább 25, másutt legalább 12 m

: területű külön helyiségben kellett elhelyezni a gépeket - KOZMA 1948. 104.) üzemek a társadalmi élet színtereivé váltak, hasonlóan a malmokhoz vagy a kocsmákhoz. A fentiekben leírtak igazolják, miért is került terítékre a Sóstói Múzeumfaluban egy szikvízüzem felépítése. Az üzem megépítése egy állandó kézműves ipartörténeti műhelykiállítás-sorozat záró állomása: míg a kismesterségek műhelysorában azoknak a mesterségeknek a műhelyeit