A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Helytörténet - Bona Bernadett - Páll István: Szikvízüzem a Sóstói Múzeumfaluban

Szikvízüzem a Sóstói Múzeumfaluban Szikvíztörténeti adatok a korabeli Nyírvidék hirdetéseiben Bóna Bernadett - Páll István „Szódavíz, nagyobb (4-6 atm.) nyomás alatt széndioxid-gázzal telített forrás-, kút- v. folyóvíz, amelynek készítéséhez alkalmas gépekben manapság folyékony széndioxidot használnak. " (RÉVAI 687.) „A szikvíz jó ivóvíz, mely szénsavval van telítve. " (KOZMA 1948. 14.) Manapság, amikor a hungarikumok lépten-nyomon keresztezik az ember életét, s ha valaki valamilyen hagyományosnak tekintett termékének nyomatékot kíván adni, a hungarikumok közé próbálja azt besoroltatni, üdítő színfolt a szódavíz (kissé választékosabb és hivatalosabb nevén szikvíz) előbbiek közé történt 2004-es beemelése és ismételt térhódítása. Történt ez annak ellenére, hogy a mindent beborító és ezernyi fajtájú ásványvíz a nagy áruházak polcairól kiszorította a szódavizet. Mégis igen sokan esküsznek rá: az ásványvíztől eltérő ízére, arra, hogy milyen jókat lehet beszélgetni a szódavizes műhelyében (előkelőbben: szikvízgyárban), a napi, heti oda- s visszabandukolásra a szódavizes üvegekkel a kézben... Bár az üvegeket mára nagyrészt kiszorították a könynyebben kezelhető müanyagpalackok, a szóda „filingje'" máig töretlen. S bár a csilingelő, lóhúzta szódáskocsikat kisteherautók váltották fel, a kisboltokban és a szódakészítő üzemekben ugyanolyan ízü a szódavíz, mint majd' egy évszázada. És ugyanolyan a fröccs is a kiskocsmákban, ami magyarázza a szóda máig tartó kedveltségét. Ez az a titok, amely a nosztalgiát is táplálja az ital iránt. Hogy hogyan vált „magyarrá" ez a nem éppen magyar találmány, annak bemutatására nem ez a munka hivatott. Dióhéjban összefoglalva a szódavíz feltalálását: az embereket mindig foglalkoztatta a különböző halmazállapotú anyagok keveredése, így a gázoké és a folyadékoké, melynek a természetben legkönnyebben megfigyelhető formája a szénsavas ásványvíz. Ennek jótékony hatását hamar felismerték, így nem csoda, hogy mesterséges előállítása már a felvilágosodás korában a figyelem középpontjába került. Egy tudós angol pap, Joseph Priestley volt az első, aki a széndioxidot vízzel elegyítette 1767-ben, de hamarosan követte őt a genfi Jacob Schweppe, aki 1783ban egy hatékony, ámde titokban tartott módszert talált föl a mesterséges szénsavas ásványvíz nagyipari előállítására. 1813-ban Charles Plinth megalkotta és szabadalmaztatta a szifonfejet (Kiss 2007. 11.). Hazánkban a dinamó feltalálásáról közismert Jedlik Ányos bencés pap, egyetemi tanáré az elsőség e téren: 1826-ban ért el újszerű eredményeket, amikor a távolról szállított balatonfüredi ásványvizet egy friss, mesterséges szénsavas vízzel - a szódavízzel - helyettesítette. Őt kísérletezése során főként az érdekelte, hogyan lehet a leggyorsabban, legolcsóbban és legkönnyebben NyJAME L. 2008. 485-499.