A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

Néked adom szerelmemet szerelmedért S ezt a fájó szivemet. Ezalatt eljár az idő. Eljött az ebéd ideje is. A grófnő a lovaggal a kis erdőben bizalmas kettesben ebédel. A vidám női nevetést a kis erdőből egész a batár ig elhozza a szellő... ott ugy látszik jól mulatnak, örülnek, nem búsulnak, hogy a határral megesett a baj... Végre lassan nagy idő multával megérkeznek a kovácsok Orosról. Alig teszik le az üllőt és a kalapácsot a vén huszár máris oly pokoli kalapácsolásba kezd, hogy oda át a kiserdőben azt hiszik, hogy legalábbis egy uj batárt készítenek A fiatal huszár meg ámul és bámul hogy őneki sohasem mondta az apja, hogy fiatal korában kovács volt. Nem is volt ő soha kovács, de egy huszárból minden kitelik. Hiába mondja a szakértő kovács - aki még ilyen finom müvü utazó kocsit sohasem látott - hogy csak az a hiba, hogy az egyik kerék nincsen megkenve, mégis a vén huszár leszedette az összes kerekeket, hátha elgörbült a tengely. Ugy látszik minél több időt akart szerezni azoknak, akik a kiserdőben olyan jól töltötték a délutánt. Mire elkészültek a kovácsok a sok kerékkenéssel, már késő délután lett. A kovácsok el is mentek Orosra nagy bankókat szorongatva markukban. Az utazó társaság pedig Nyíregyháza felé menetelt. Nyíregyházán a társszekereket a huszár Kótaj felé terelte, ő pedig a batárt a kiadott parancs szerint vezette a nyíregyházi nagyerdő felé. Úgyis hamar átmennek az erdőn s a buji „törik-szakad" csárdánál találkoznak a társszekerekkel s a váltott lovakkal. Az utasok már elérték az erdőt, mely abban az időben évszázados tölgy és nyírfákból állt, bozótja oly sürü volt, mint egy őserdőé. Aki nem ismerte a járást, eltévedt benne. Közbe besötétedett s a sok pocsolya és feneketlen sár az erdő főútján késleltette a gyors hajtást. Az erdő keleti oldalán elterülő négy árok az ő évszázados liceumbokraival - melyek már fáknak is beillettek — oly félelmetes hozzáférhetetlen búvó helyet biztosított a csavargó betyárnak, hogy ezt látva még a bátor szívű emberben is rossz érzést keltett. Az úttól keletfelé elterülő szántón itt-ott fellobogott a szelíd pásztor tüz, - amelynek fénye bevilágító a két ablakos erdész-lakot, amely még ma is fenn áll a ma Oszőllőnek nevezett terület északi részén. Most fejeződött be a tengeri törés s kint hántanak a szabadban. Az idősebbek azon tanakodnak, hogy jó lenne, ha a jövő évben krumplit ültetnének - abban az időben Nyíregyházán a krumplit még csak hírből ismerték - mert nem csak csemege az, de tápláló eledel is; mások pedig azt vitatták, hogy mérges annak a virága meg a bogyója, s baj lesz abból ha krumplit termesztenek. Míg végre a fiatal erdész nyugtatja meg őket, hogy ne a bogyóját egyétek, de a földben termő gumóját, azt is vagy főve vagy sütve. Majd a nőtlen erdész nótába fog, mely kihallatszik az erdei útra s azt dalolja: Nem tudom én mi a bajom Minek sírok folyton Hogy a búmat, bánatomat Borba minek fojtom, Többet ér egy csókos asszony Százezer leánynál, Többet ér nekem azóta; Többet ér egy züllött nóta Ezer imádságnál. A nyíregyházi nagyerdő mélyén magasan száll fel a fust a légben, ott van a betyár tanya. A tüz mellett többen állnak körbe. Marcona alakok, félelmetes kinézésük elárulja, hogy haramiák