A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

vannak együtt. Az egyik haramia bikkfa nyárson, faparázson malacpecsenyét süt, a másik szolgafára akasztott vas bográcsba főzi a betyár kását s aprítja bele a szalonnát és a lebbencs tésztát. Mihamar előkerül a szűr ujjából a kanál, a kés s evéshez fognak. A boros csutora is kézről kézre jár s csakhamar jó kedvre hangolódik a különben hallgatag társaság. Előkerült a makra pipa és dohánnyal a kostök s pipáznak; ketten külön ülnek s kockát vetnek. Az egyik furulyázni kezd, a többiek pedig azt dalolják utána: A barackfa vöröset virágzik Kis pej lovam alatta cicázik Cicázz lovam, cicázz utoljára Úgyis itt hagylak már nemsokára. Kifelé áll a szekerem rúdja Ugy szeretlek csak az Isten tudja, Ha erre jársz megnézd az anyámat, Csókolom a csókra termett szádat. Tur a disznó tur a mocsár szélén Tartottam én szeretőt, de régen, Ha tartottam megszenvedtem érte; Cudar világ ne hányd a szememre. Majd azt dalolják: Éjszaka volt, amikor én születtem Halál madár repült el én felettem, Éjszaka lesz akkor is ha meghalok, Szegény szivem soh 'sem látott vig napot. Majd mindnyájan azt dalolják: Elátkozott engem az édes anyám, Hogy ne legyen sem országom, sem hazám; Sürü erdő legyen az én szállásom, Ott se legyen sokáig maradásom. Végül az egyik magánosan azt dalolja: A rigónak az aranyos csepp szája Azt kiáltja, hogy baj van a pusztába Kibontották záros aklom oldalát Elhajtották a birkámnak a javát. Magam vagyok az erdőbe egyedül Nékem már csak a sárga rigó fütyül O nékem a kántorom és a papom O vigasztal ha van valami bajom.