A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Ratkó Lujza: A nyírbátori cigányság viselete a XX. század első évtizedeiben

elüt a viseletekre általában jellemző hagyományos mintáktól. A kép életlensége miatt sajnos nem látszik tisztán, hogy hímzett vagy nyomott mintáról van-e szó. Két olyan szoknya van még a képeken, amelyek a kötény alól kilátszó aljuk alapján a fen­ti két típus valamelyikébe sorolható, de éppen az eléjük kötött kötény miatt nem lehet megállapíta­ni, hogy szabott vagy ráncolt szoknyákról van-e szó (2. és 11. kép). 3. A harmadik típus a több szél anyagból varrt, derékban sűrűn ráncolt, a paraszti viselet­re jellemző bő szoknya, amelyet szinte kizárólagosan ugyancsak bő, ráncolt köténnyel viselnek. A cigány témájú képeken az összes szoknyából tizenegy ehhez a típushoz tar­tozik: egy idős (12. kép), valamint néhány fiatalabb, illetve középkorú asszonyon for­dul elő, minden esetben köténnyel (1. és 13-14. kép). 4. A negyedik típust a két részből összevarrt - Ajakon vendégaljasnak, a beregi falvakban pedig tódott aljúnak nevezett - szoknyák alkotják. Ezek mintha az 1-2. és a 3. típus köz­ti átmenetek lennének, hiszen felső részük olyan, mint a szűkebb, enyhén ráncolt vagy szabott polgári szoknyáké, míg jóval bővebb, ráncolt alsó részük a paraszti bő szoknyá­kat idézi. Az összes szoknyából nyolc (plusz egy alsószoknya) ilyen fazonú. A szoknya 40-50 cm széles alsó része (vendégalj) abban különbözik a fodortól, hogy sokkal bő­vebb és szélesebb, ami azt jelenti, hogy az anyaga kétszer, háromszor, sőt akár négyszer hosszabb és szélesebb is lehet a fodornál. A vendégaljat keskenyebb-szélesebb hajtások­ba rakva (17., 18., 19. kép) vagy apróra ráncolva (20-21. kép) varrják a felső részhez, s a szoknya alsó harmadát, de akár felét is kiteheti. A két rész találkozását rendszerint egy-két elütő színű vagy mintájú szalaggal hangsúlyozzák (17., 19. kép), a szoknya al­ját pedig érdekes, ugyancsak elütő színű cakkozással díszítik. Legszebb példája ennek a 17. kép. Ez a cakkos minta, miután a képanyag egészének tanúsága szerint kizárólag a cigány nők ruházatán fordul elő, sajátosan cigány elemnek tekinthető, annál is inkább, mivel a XX. század későbbi évtizedeiben a kötények hegyesre cakkozott aljában tovább is élt (vö. ROSTÁS-FARKAS-KARSAI 1992. 61.). E két utóbbi szoknyatípus anyaga, már amennyire ez a képekből megállapítható, legtöbb­ször vékonyabb-vastagabb bolti vászon, illetve a mai karton vagy fiókon anyagokhoz hasonló kel­me. Színük világos (az esetek többségében valószínűleg fehér) vagy sötétebb árnyalatú, egyszínű vagy mintás. Leggyakrabban - a többi kép tanúsága szerint a magyarok körében is - a pöttyös anyag fordul elő akár világos, akár sötét alapon; a sűrű, apró pettytől (pl. 17. kép) a diónyi nagysá­gúig (9. kép) mindenféle méret előfordul. Ritkábban látunk sűrű vagy ritkább, apró (pl. 21. kép) vagy nagyobb virágmintás (8. kép) szoknyát, s egyetlen apró kockás mintájú is előfordul, bár csak alsószoknyaként (a 9. képen a kisgyermeket tartó asszonyon). A 8. képen látható nagyvirágos szoknya nemcsak mintázata, hanem szélesebb rakása és drágább - feltehetően selyem vagy brokát - anyaga miatt is kiválik a többi közül. Ugyancsak egye­di darab a viseletanyag egészéhez képest is a 15. képen látható bal oldali szoknya, melynek kelmé­je keleties mintázatával inkább valamilyen lakástextilnek, s nem ruhaanyagnak tűnik. Sajátos toldo­zott-foltozott jelleget ad a szoknyának, hogy a blúz apró pettyes anyagából keskenyebb-szélesebb hosszanti csíkokat varrtak bele teljesen aszimmetrikusan - mintha a szoknya kevésnek bizonyult anyagát így akarták volna kipótolni. A különböző fazonú szoknyák viselésében általános tendenciaként figyelhető meg, hogy a polgárias változatok inkább a fiatalabb asszonyok, eladókorú lányok öltözékében fordulnak elő,

Next

/
Thumbnails
Contents