A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Kiss Lajos: A Rétköz népi építkezése

istállót csinálták háttal az útra, a másik oldalra, hogy mentül szélesebb telket biztosítsanak maguknak (Paszab, Dombrád). De legjobban beleszólt ebbe az elhelyezésbe a víz, mert áradáskor csaknem a ház tövét mosta még akkor is, ha a házak arccal voltak az utcára építve (Rád). Tuzséron, Dombrádon csolnakon jártak a templomba, Komoron a templom tövéig járt a víz, hol 15-20 kilós potykát fogtak; Bujon pedig a béka is bekiáltott Ari József ablakán: Ari, ki, ki, ki! 1881-ben pedig a bujiak kiköltözködtek a faluból a szőlőbe. A házat a teleknek az emelkedettebb részére építették, ha mélyen bent esett is az. Ez okozta, hogy egyik kint, a másik bent volt. Paszabon a kertekig ért a víz, csolnakon jöttek odáig 1881 -i árvízkor is. Hogy a vizek szabályozása előtt nemcsak árvíz idején volt ez így, legjobb bizonyság arra nézve, hogy a nyugati oldalon 5 halászkunyhó állott még az 1800-as évek első felében is az udvarokon, mint halászásra alkalmas helyen. Ezeknek lakószobát ritkán építettek. A házakat a teleknek emelkedettebb részén építették az árvíz miatt. Akár keresztbe, akár véggel épült is a ház, az utcára nem ért ki az épület, mindig volt előtte udvar vagy kiskert. Kerítése nem volt a telkeknek, amint azt Beszterecen és Bujon tudják, ahol volt, csak három oldalról kerítették be az udvart. A telke végében lévő kertnek mezsgyéje volt, a legvégét pedig felárkolták és a felhányt partba fűz és nyárfát ültettek, vagy magas helyen lícium nőtt rajta. Néhol fagally és földből való garágya volt a kert végén, Bujon trágyából csinálták. Sok helyen fel se árkolták, csak a bocfa bokor jelezte a mezsgyét. Itt a nádrengetegben természetesen nádból, sövényből fonták, még a parókia kerítése is legtöbb községben nádból készült. Olyan erős nádkerítést tudtak csinálni, hogy a bika se törte ki. Hónaljig érő magasságban a nagyra nőtt nádat derékban lehajtották, két helyen megkorcolták fűzzel vagy rakkottyával. A díszesnek prémje volt vesszővel bekorcolva. Tövét megtaposták földdel. Ha kisebb volt a nád, tetejét lenyírták juhnyíró ollóval vagy sarlóval levágták egyenesre. Soká tartott: 3-6 évig. Beszterecen, Berencsen, Bérceién, Megyeren, Litkén, Dombrádon volt legtöbb. A nádkerítésnek kis- és nagykapuja sövényből volt. Sövénykerítés éppen olyan sok volt, mint nád. Megyeren csak a földes uraság kerítése volt sövényből, ellenben Dombrádon, Bérceién, Litkén és Komoron a legtöbb háznak sövénykerítése volt. A fűzfa nem soká tartott, a rakottya tovább, mely a lápokon is megtermett. A kis- és nagykapunak talpa volt, hogy széjjel ne hulljon, és vége felfele állott, mint a gyalogszáné. Kifúrták, rakoncát dugtak bele, amit befontak. Egyszárnyú volt a sövénykapu és ágason forgott a kivésett talpban. Ahol nem így készítették, az oszlophoz fűzfa gúzssal kötötték oda sarokvas helyett. A kis- és nagy kapunak egy ágasa volt a bezáráshoz, fűzfa karikát tettek a két karóra. Kétszárnyú kapunak a közepén akasztottak a szárnyak karóira. Napraforgóból csak az 1860-as években készítettek kerítést, mikor annak termesztése kezdett elterjedni. Ritkán alkalmazták. Deszkából csak a földes uraknak volt kerítésük és a parókiának. Demecseren 1860-tól, Megyeren 1880-tól, Beszterecen 1890-től kezdődött (építésük). Ezekben a vízzel körülvett rétközi falvakban, hol árvíz idején betolult a víz a házakba és felfakadt, ha sokáig kint hevert, ugy gondolnánk, hogy földbe ásott putriról nem is lehet szó. Éltes emberek szerint azonban majd mindenütt volt abból egy-kettő. Csak Megyeren nem emlékeznek rá. Nagyon természetes, hogy mindig magas, dombos helyen. Mentül mélyebb, annál melegebb volt. 1 '/2 m mélyen ástak a földbe, ahol pedig nem lehetett ilyen mélyre ásni, 80-100 cm magas falat raktak. A földház oldalát vályoggal kirakták és pelyvás sárral megtapasztották. Sokan csak kideszkázták. Teteje nádból készült, belül tapasztott, kívül földet hánytak rá. A 88 éves Török Antal rádi lakos szerint szoba, pitarból állott. A szobában boglyakemence és kandalló volt. Ahol csak kandalló volt, kenyeret másutt sütöttek. A pitarban a szabadkémény 4 árbucfán állott, rőzsével befonva,