A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Egy különös becsű tárgy. Menyasszonyi láda 1776-ból

A ládatestet készítője tömör deszkalapokból állította össze kávakötéssel, nyílt fecskefarkú fogazással (vö. CSILLÉRY 1984. 203., CSILLÉRY 1991. 499.).

11 A homloklap és a két oldallap (amely a leginkább látszott) sötétzöld, sötét smaragdzöld, ez alatt egy további alsó réteg észlelhető, amely valószínűleg kék alapszínű.

12 A fedőlap teteje nagy valószínűséggel festett lehetett, hiszen amennyire mívesen van festve az előlap, és festettek az oldallapok is, ezt a jól látható részt sem hagyták ki, csak a használat során ez a réteg lekopott, később pedig nem festették újra. A hátlap és a láda belső felülete festetlen. Igazi jellegzetességét az előlapja adja, amely egyetlen, tagolatlan mezőt alkot, rajta nagyméretű virágokkal. Szimmetrikus. Más, szintén szimmetrikusnak mondott alkotásoknál kisebb-nagyobb eltérések mindig előfordulnak, itt azonban semmilyen eltérés nincs. Közepén kulcspajzs (kulcscímke) található, mely kézzel kovácsolt lemezből készült, erre utal változó vastagsága.

13 A menyasszonyi láda kompozíciója jól elhelyezett, a motívum „leül", tehát az alsó részre tömörül, így a díszítmény optikailag megerősíti a láda stabilitását (3. kép). Az előlap közepén életfa látható, körülötte világos krémszínű tulipánokkal. A tulipánok között „pálcikás" díszítés helyezkedik el, mely átmenetet képez az alapszín és a motívum között, átvezetve a néző tekintetét. A tulipán itt is a szerelem, a szeretet, a szépség, a tisztelet és az elismerés jelképe. Ezt bizonyítja, hogy ilyen vonatkozásban kerül rá a menyasszonyi ládákra. A magyar nép díszítménykincsében központi helyet foglal el a virágszál, virágtő, fa, életfa nevek alatt összefoglalható jelkép. Az olasz reneszánsz, valamint a hazai kora és késő reneszánsz ornamentikája kétféleképpen hatott a népművészetre, egyfelől az ornamentális kompozíciókban, másfelől az ornamentális motívumokban. Néhányat említsünk meg ezek közül: a centrális, azaz középponti kompozíció, a középtengelyre felépített virágtő (életfa) motívum, valamint a szintén középtengelyre felépített, szimmetrikusan kiképzett ornamentumok (BALOGH 1967. 150.). Az indás forma (akantusz vagy csiga forma) a néphagyományban gyakori, keleti hatású, szabad rajzú motívum. Elmondhatjuk, hogy a festett láda ornamentikája az ősi magyar, a keleti Ha ládát készítettek, ahol a deszkák száliránya egy, de a síkjuk egymásra merőleges, azt úgy mondták, hogy „a deszkákat a végüknél eresztjük össze". Ilyenkor a legegyszerűbb és legerősebb kötési mód a farkasfogazás. Szerszámai voltak az illesztő fűrész, a lapos véső és a fabunkó (KOCSI-CSOMOR 1982. 62.). Az eredeti szín megállapításához műszeres anyagvizsgálatra lenne szükség. Az egész ládának egyébként jelképesen is ez a kulcshelye, mert az asszonnyá váláshoz, a megtermékenyítéshez is meg kell találni egy kulcsot, amely esetünkben a láda kulcsa. Ezt más ládákon úgy oldják meg, hogy a rózsa helyén tulipán van, legtöbbször facsart tulipán, amelyet általában eleve a kulcslyuk köré festenek és erre teszik az igen gyakran félreérthetetlenül rombusz alakú jeleket. Ez esetben a menyasszony asszonnyá válás művelete mindannyiszor elvégződik, ahányszor a láda kulcslyukába bedugják a kulcsot és megforgatják benne (KOCSI-CSOMOR 1982. 202.). 3. kép A láda díszes előlapja (Benke Zsolt rajza) Fig. 3 Decorative frontpiece of the chest (drawing by Zsolt Benke)