A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

az ágyúkat gőzkalapáccsal össze kell törni a diósgyőri vasgyárban, ami meg is történt. Kivéve egy ágyút, amely épségben megmaradt. Ezt kapta meg Saáry Sándor orvosi fizetségként Liptay Jenőtől. Nyugdíjazása után folyamatosan jelentek meg Saáry írásai gyűjteménye különböző részeiről. 1921-ben Jóba Elek nyomdájából kikerült az a kis piros könyv, amely addigi írásait összesítve tartalmazta. Az alábbiakban ebből a könyvből idézek szemelvényeket. Elsőként A Nyíregyházi ,,Bujtosi" hronzkorszaki urna temető és a „ bujtosi " bronzkorszaki csontvázas sírok címmel írott munkájából (SAÁRY 1920.). Ebben a tanulmányban amellett, hogy leírja a leletek előkerülésének körülményeit, érdekes kitekintéseket olvashatunk a bronzkor kutatás akkori állásáról.

11 Az 1905. év tavaszán egy betegemtől egy régi agyag edénykét kaptam ajándékba. „ Osiségről beszélő eszköz " volt az, egy bronzkorszaki urna temetőből való ételcsésze. Elárulta azt a bronzkoriforma szépsége, a csín, a vékony falazat, nem korongon készült volta, a jellegzetes bronzkori bütykös és hornyolatos díszítése, mázatlansága, de már finom iszapolt agyaggal „srékely"-lyel való bevontsága, és simítással eszközölt fényessége. E bronzkori agyagedényke vezetett arra a gondolatra, hogy kipuhatoljam hol és minő körülmények között találták s ha mindezeket megtudom, ugy ásatásokat is végeztessek. Több napi fáradozás után sikerült is megtudnom a tálalási helyet; a „Bujtost ". így kezdtem el ásatásokat eszközöltetni és folytattam azt 10 éven át pénzt és időt nem kímélve, kitartással, régész buzgalommal s fáradozásaimnak meg lett az eredménye, amennyiben a bujtosi Urna temetőből több mint nyolcezer darab bronzkori agyag kerámiát és sok bronz, kő és csont eszközt bír régiség gyűjteményem. (...) (...) A bronzkori nő agyag munkás volt s a kezdetleges műszerekkel ő készítette a művészi érzékre valló agyagedényeket; amelyekben soha nem ismétli meg önmagát. Állításomat bizonyítja ez Urna temetőből kiásott bronzkori agyag kézlenyomat - dactyloscopia - mely egy fedő alján található s amely unicuml „Néma, hallgatag, és mégis ősiségről beszélő szerszám" mondaná elhalt nagy tudósunk: Hermann Ottó. Elárulja ez a kis női kéz lenyomat, hogy a körmök egyformán lekoptak, az ujjak hegyét el nem érik s ez mind az agyagművesség gyakorlása közben az agyag gyúrása, a csillámpala összezúzott porával való keverés s agyag edények mintázása folytán keletkezett. Az a kis női kéz már a bronzkorban gyapjúból szőtt ruhákat varrt az ő kezdetleges csonttűjével; de attól nem kopott volna le így s ily nagy mértékben a körme s akkor még nem manicuröztek. (...) (...) Meg kell emlékezzek még azon 50 darabnál több, 2 cm-től 11 cm. közötti átmérővel bíró lapos, vékony, kerekalaku, széles durván lesimított bronzkori agyagedény fenekéből készült tárgyakról, amelyeket ugy látszik a régészek idáig figyelemre sem méltatták, kezdetleges mivoltuk miatt, de amelyet én urna fészekben találtam és „kacsázóknak" neveztem el. Véleményem szerint ezzel hajigálta a bujtosi tó vizét a bronzkori vidám gyermeksereg s abban találta örömét, ha a víz tükrét laposan érintő cserépdarab „ kacsázó " a vízről ivekben felpattanva fodrozza a tó vizét, ugy amint azt a vízből felszálló vadkacsa szokta fodrozni. A következő, bemutatásra kerülő írása a Gyűjteményem bronzkorszaka címet viseli (SAÁRY 1922A.). Ebben részletesen értesülhetünk arról, hogy milyen úton-módon szerezte meg a régészeti és numizmatikai leleteket, időt és fáradságot nem kímélve. Igazán élvezetes olvasmány, átsejlik rajta az a finom humor és olykor önirónia, amely Saáry Sándort jellemezte. 1 ' Mivel a Saáry által összegyűjtött Nyíregyháza-bujtosi leletek feldolgozása folyamatban van, s ott természetesen felhasználom az ő leírásait is, így ebből a tanulmányából csak néhány részletet mutatok be itt. A leírás többi fejezete a későbbiek folyamán kerül közlésre.