A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

1911. május havában áldott lelkű jó barátom id. Várallyai Ferenc gróf Dessewffy Miklós uradalmainak főintézője 148 darab bronzkori bronztárgyból álló „halmaz lelettel" ajándékozott meg. Nagy volt az örömöm, hinni sem akartam szemeimnek...mert akkor még ez volt az első halmaz lelet régiség gyűjteményemben, mely jelenleg 378 darab bronzkori bronz tárgyat számlál. E halmaz lelet gróf Dessewwffy Miklós balsai tanyáján „pénzes verem " dűlőjének II. számú táblájában találtatott gőzekével való mély szántás alkalmával 38. cm. mélyen egy függélyesen álló agyagedényben, melynek peremét a gőzeke elrombolta, az edény többi részét pedig a munkások darabokra törték. Sietve elrendeztem és szakszerűen fakeretes táblákra aggattam fel a bronzokat s hogy minél többet gyönyörködhessem bennök, ebédlőm falán helyeztem el. Örömöm nem sokáig tartott... A sok irigy, besúgó innen-onnan besúgta a gróf urnák, hogy mily óriási kincset kaptam ajándékba...Sok huza-vona után a gróf elvitette tőlem a bronz leletet, mint jogos tulajdonát. Szomorúságom határtalan volt, no meg resteltem is a dolgot. írom a grófnak: Nemesi becsület szavamra fogadom, hogy az idáig gyűjtött s ezentúl gyűjtendő összes barbár érmeimet ingyen átengedem az ő nagyszabású barbár éremgyüjteménye részére, csak adja vissza azt, ami már az enyém volt. Semmi válasz...Sokáig nem hallottam semmit a bronz kincsről, csak annyit tudtam meg, hogy a nemzeti múzeumban is be lett mutatva. E közben Abbáziába mentem el nagybeteg fiammal. Oda irt nekem áldott lelkű jó barátom aranyos jó felesége Fannyka, hogy a gróf egy feltételhez köti a bronzok visszaadását, ha Munkácsról a Lehoczky Tivadar^ nagyhírű múzeumából megszerzem részére azt a Lovacskán - Bereg megyében - talált kis ezüst barbár érmet, amilyen a világon több nincs. Egyúttal értesítve lettem, hogy Dr. Jósa András vármegyei főorvos vármegyénk múzeumának igazgatója már utána járt az éremnek; de Lehoczky nem adta, dacára annak, hogy sok évtizedes baráti viszony fűzte őket össze. Ily előzmények után kevés reményem volt az érem megszerzésére, de azért habozás nélkül mégis nekivágtam. Fiamat az abbáziai Mahler-szanatóriumban Dr. Mahler szakorvosi gondjaira bíztam, közben telephonon alarmiroztam a budapesti éremkereskedőket, hogy szerezzenek meg nekem minden megvehető barbár érmet még aznap s vonatra ültem. Budapesten csak annyi időt töltöttem, hogy zsebrevágtam a már részemre összevásárolt barbár érmeket s indultam tovább Munkácsra. Látva a barbár érmeket, most már kezdtem reménykedni. — Bíztam, hogy ennyi gyönyörű barbár arany és barbár ezüst érem láttára megindul a Lehoczky régész szive; még ha jégből is van alkotva... Lehoczky előtt hiába hivatkoztam, hogy Béla fiának testi-lelki jóbarátja voltam s haláláig együtt étkeztünk, két évig egy szoba szám alatt laktunk; semmi megindulás. Szeme könnybe lábadt, de könyörtelen maradt s csak egyre azt fújta: „ a kívánt érem egy sir korának meghatározója; nem válhatok meg tőle ". Már két óra hosszant kérleltem az öreg urat, de nem lágyult. A vonat indulás ideje meg már rettenetesen közeledett, végül is a döntő attakra szántam el magamat. A zsebemben lévő 6 darab érmekkel telt doboz közül egyet Mindre kivágtam a vastag falu vár ablakára emlékeztető ablak mélyedésbe s kérdem: „hát ezért sem adja? " S gurult, gördült a sok szép bizánci arany s csendült-pendült a még több pompás nagy ezüst barbár continus. Erre a 70 éves öreg úr kökény fekete apró szemei felragyogtak, ajkai mosolyra nyíltak s engem megölelt, megcsókolt és átadta az áhított ezüst barbár érmet. Én pedig nagy hálálkodások közben szedelőzködtem s rohantam kocsimhoz. A vasúton éppen hogy megválthattam jegyemet s az állomásfőnök külön szívességéből Lehoczky Tivadar (1830-1915) történész, régész, néprajzkutató, numizmata és természetbúvár. Legnagyobb és legismertebb müve Bereg vármegye monográfiája, amely 188l-l882-ben Ungváron jelent meg. Kimagaslóak régészeti kutatásai: ő tárta fel többek között 1870-ben a Szolyva környéki honfoglalás kori magyar harcos sírját, sokat foglalkozott a ruszinok néprajzával, emellett történelmi tárgyú cikkeket is írt. 1907-ben indítványozta a Munkácson működő múzeumegylet létrehozását, mivel gyűjteményéből Munkácson múzeumot akart nyitni, amelyhez helyiséget csak halála után, 1929-ben jelöltek ki. Ekkor alakult a Lehoczky Tivadar Múzeum (KOBÁLY 1995. 7-15.).