A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

A feltárt alapfalak elemzésével körvonalazható a templom építéstörténete, elkészíthető alaprajzának elvi rekonstrukciója. A legkorábbi templom háromhajós volt, három szakaszos hosszházát egy kisebb méretű keleti és egy erősebb nyugati pillérpár tagolta. A főhajó szélességében keleten hozzá hosszú szentélyrész kapcsolódott, amely félköríves apszissal zárult. Az apszis előtti tér északi oldalán biztosan, a déli oldalán valószínűleg egy-egy téglalap alaprajzú helyiség nyílt, amelynek nyugati fala a mellékhajók egyenes zárású keleti falával esett egybe. Nyugaton a templom homlokzatának síkja elé kiugró középtornya tervváltoztatás után, az eredeti, minden bizonnyal nyugati toronypáros-karzatos elrendezés redukciójaként valósult meg. A tervezett nyugati részből a karzat talán megépült, és az első emeleten a középtorony emeletével összefüggő teret alkotott. A nyugati bejárat a torony földszintjének közepén nyílhatott, az alapozási maradványok tanúsága szerint egy rövid, nyugat felé ívvel nyíló előcsarnokféle belsejében. Az első terv olyan nagy presztízsű, nyugati homlokzattípussal számolt, amely a hazai építészetben a XII. század közepétől mutatható ki. A földszinten egymásba nyíló karzat- és torony aljakkal rendelkező, emeleti karzatos felépítményt kívülről a homlokzat nyugati toronypárja uralta. A típus szerzetesi közösségek használatában lévő templomokra jellemző, míg a Nagyhalászon megvalósult, nyitott előcsarnokos középtornyok főként XIII. századi plébániákról idézhetők. Az egyenes záródású mellékhajó mögött és a kelet felé kiugró, hosszú főszentély mellett lévő űr kitöltése a térben ezekhez integrált oldalhelyiségekkel a hazai építészetben a XII. században kiformálódó megoldás. Gondosan tervezett és kivitelezett, érett példája a Borsod megyei Boldva egykori apátsági temploma, ahol a mellékterek felett karzat és torony is emelkedik. Az alaprajzi rendszer egy olyan tervezési séma, amely a XIII. század folyamán több változatban él tovább. A nagyhalászi típust találjuk meg a Balaton-felvidéki Felsőörs és az erdélyi Halmágy templomainál. A felsőörsi tervezésekor, figyelembe véve a méretek és az elrendezés nagyfokú hasonlóságát, a halászi alaprajzát követték, de azt a helyi igényeknek megfelelően átalakították, a már korábban felépült nyugati toronyhoz, valamint az oldalkarzatok statikai követelményeihez igazították. A ásatás során előkerült kőfaragványok arról tanúskodnak, hogy a XII. századi tervezési gyakorlathoz kötődő alaprajzon a hazai kora gótika jellemvonásait is felmutató felmenő szerkezetek emelkedtek. A valószínűleg hengeres alaprajzú, háromnegyed oszlopokkal bővített pillérhez tartozó fejezettöredék egy ritka, az észak francia kora gótikus építészetből származó, Magyarországon a XIII. század első negyedében feltűnő (Pannonhalma, Esztergom, Kalocsa) és második negyedében elterjedő (Bélapátfalva) megoldás példája. Az alaprajz rendszere és a faragványok stílusösszefüggése együtt a XIII. század második negyedére datálja a nagyhalászi templom építését. Az épületet fennállásának következő öt évszázadában jelentősen átformálták, de az átépítések csak nehezen megítélhetők. A XVIII. század végi templom képe minden esetre a XIII. századival csak részben volt azonos. Talán még a középkorban lebontották, és újabb épületrésszel helyettesítették a szentély déli oldalhelyiségét. Már valószínűleg a reformátusok idejére, a XVII. század első felére tehető a hosszház közepén lévő kripta építése, amely a XIII. századi támaszrendszer átformálásával, a főhajófalak és talán a karzat lebontásával is együtt járt. Elképzelhető, hogy ehhez a periódushoz tartozik a nyugati homlokzat elé épült téglalap formájú helyiség, amely hajóbővítésnek tekinthető. Az utóbbi a nyugati torony és a nyugati zárófal megszüntetésével együtt képzelhető el. Az ásatáson szórványként előkerült fonott ezüstgyűrü a XI. századra keltezhető, s az ibrányi példányokkal való nagyfokú hasonlóság alapján vélhetőleg ebből az időszakból származik egy nagyméretű, S végű karikaékszer részben hiányos példánya is. Mivel az 1981—82-es leletmentés csak a templom feltárására törekedhetett, az épület körüli temető sírjai csak mintegy melléktermékként kerültek elő. Ezek egy része melléklet nélküli volt, ám a datáló értékű sírok, illetve a szórványként