A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

tervmódosításra vezethetö-e vissza, minden esetre az építéstechnikában és az oldalfalak alapozásában nincs feltűnő váltás a többi részhez képest. Visszatérve a nyugati pillérpárhoz, az alapozás tanúsága szerint azok nem csak nagyobbak, de minden bizonnyal sokkal tagoltabbak is voltak, mint a keleti támaszok. Valószínűleg nem csak kelet felé emelkedett árkádív felettük, hanem észak és dél, valamint nyugat felé is ívezeteket hordtak, amelyeket az oldalfalakon a nekik megfelelő falpillérek vettek fel. Az utóbbiak és a pillérek keleti síkja egy vonalban lehetett. A templom többi részéhez viszonyítva a nyugati, vaskosabb építészeti szerkezetek maradványai (nagyobb pillérek, vastagabb oldalfalak, külső támpillérek) egyértelműen egy tagolt, tornyos-karzatos épületrészre utalnak. Ezen belül az északi toronyalj szabálytalannak, a délinél valamivel keskenyebbnek tűnik. A nyugati építmény kivitelezése során jelentős tervváltoztatás történt. Az alapozás egyes elkészült részleteit vissza-, illetve elbontották: így a nyugati falat tagoló középső támpillérek nyugati végét, valamint a támpillérek közötti falszakaszt, és nyugat felől egy nagyméretű, H alaprajzú, igen masszív, a korábbi részekhez képest kissé mélyebbre alapozott tömböt építettek részben rájuk, részben a már elkészült nyugati fal síkja elé. Ez az alapozás koncepció- és építéstechnikai váltásnak bizonyítéka. Az előbbi minden bizonnyal „tervredukálást" jelent: a korábbi nyugati toronypár terve helyett egyetlen középtoronnyal számolt. A teljes egészében téglából épült tömb felső részén ugyanakkor nem válik el a nyugati faltól. A tégla, amelyből építették, a templom többi részének is építőanyaga. A tervmódosítás ezért aligha jelent más korszakot, műhelyváltást, valószínűleg az építkezés korai szakaszában megtörtént.

2

^ A középtorony alapozásának sajátos formája arra utal, hogy a földszintjén nyugat felé ívvel nyitott előcsarnokféle lehetett, amelynek belsejében kaput helyeztek el. Csupán feltételezhető, de nem bizonyítható, hogy a korábban tervezett toronyaljak, valamint felettük a karzat, megépültek. Az új torony első emeletén a karzattal összefüggő teret alkothatott, nyugat felé pedig valószínűleg zárt falú volt. A középtoronnyal kapcsolatban megjegyzendő, hogy az nem a nyugati fal középtengelyében épült fel, hanem attól kissé észak felé eltérő tengellyel. A toronyalapozás déli oldala ugyanakkor lényegesen vaskosabb, mint az északi. Elképzelhető, hogy ezen a részen a fal lépcsőt foglalt magába. Az alaprajz rekonstrukcióját az Árpád- kori építészetből vett példákkal érdemes megerősítenünk, remélve, hogy ezzel a nagyhalászi épület korára is fény derül. A földszintjükön nyitott előcsarnokkal rendelkező, nyugati középtornyos elrendezések a XIII. század elejétől idézhetők főként a Dunántúlról, de ritkábbak, mint a nyugati, esetleg északi oldalfal síkja elé épült, zárt oldalú tornyok. A Zala megyei Bődéhez tartozó, egykori Zalaszentmihályfa XIII. század első negyedében épült plébániájának nagyméretű nyugati tornya mélyen benyúlik a hajóba (VALTER 1999., VALTER 2004 98., 104., 139., 232., 35-39. kép). A torony földszintjén mélységének felét egy széles, félköríves vakárkád tölti ki, amelyben bélletes, faragott kapu nyílik, mögötte keskeny toronyalj található. Az emeleten egyetlen, a vakárkád és a torony alj feletti négyzetes karzathelyiség van, amelyet az északi és déli oldalfal mellett elhelyezkedő rövid karzatszakaszokból lehet megközelíteni. A bödei megoldás átgondolt építészeti koncepció szabatosan megvalósított példája. Lényegesen egyszerűbb kialakításúak a Veszprém megyei Sáska XIII. század eleji(?) (KOPPÁNY 1963. 103.), valamint a szintén zalai Csesztreg XIII. század végi nyugati részei (VALTER 2004. 143., 237, 54-56. kép). A nyitott aljú tornyok esetében emelet nem kapcsolódik Az, hogy pontosan mikor változtattak a terven, tehát a templom egyes részei milyen magasságban álltak, természetesen nem állapítható meg csak az alapfalak ismeretében. A teljes alapozás minden bizonnyal készen volt, ezért volt szükség annak részbeni visszabontására. A szentély egyetlen részlete sem maradt meg addig a magasságig, ahol téglafalra kellett volna váltania, de az északkeleti falpillér felső részén a jelek szerint helyén volt legalább egy téglasor.