A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

a hajó teréhez, mögöttük nincs karzat. Részben eltérő típust képvisel a mai Szlovénia területére eső Domokosba XIII. század második negyedében épült temploma (VALTER 2004. 144., 237. 70-74. kép) és Hegyhátszentjakab XIII. század közepi plébániája (VALTER 2004. 149., 239. 84-86. kép), amelyek nyugati homlokzata nem csak a földszinten, de az emeleti részen, egy magasra felnyúló árkádívvel nyitott, a templomhajóban mögöttük karzat is található. A dunántúli példák egyike sem felel meg pontosan a nagyhalászinak. Az utóbbi nyugati oldalán - az alapozás alapján - csak mintegy 1,3-1,4 m mély fülke volt, amelyben kapu nyílt. E mögött szük, kb. 2 m hosszú folyosószerű szakasz vezetett a középső hajó nyugati végébe. A torony 4x4 m-es külső mérete a felsorolt templomrészekhez hasonló nagyságú, a kisebb mérettartományba számító plébániákhoz illő. Az egyetlen középtornyos változattal szemben a nyugati toronypáros nem csak a mai, de az Árpád-kori szemlélő számára is összetettebb és komolyabb megoldást jelentett. A jegyzékek tanúsága szerint a templom középkori értékét alapvetően befolyásoló tényező a tornyok száma és elhelyezésük módja volt (FÜGEDI 1991. 50-51., MAROSI 1999. 14-16.). A kívülről zárt, alul egymásba nyitott torony-, illetve karzataljak a XII. század közepe óta a nyugati toronypáros elrendezés fejlettebb és kedveltebb hazai típusai, amelyek emeletét tagolt karzattér foglalja el.

21 A templom rekonstruált alaprajzának a nyugati első szakasz mögötti része - a hosszház és a szentély - szorosan kapcsolódik a felsőörsi Mária Magdolna tiszteletére szentelt prépostság templomának elrendezéséhez (KOPPÁNY 1963. 93., ERDEI-TÓTH 1969., TÓTH 1980., ERDEI 1982.) (IX. tábla lb.). A Balaton-felvidéki templom az Árpád-kor egyik legépebben fennmaradt épülete, viszonylag pontosan datálható, építésmenete rekonstruált. Hatalmas nyugati középtornya van, amely a folyosószerű, egyenes zárású, dongaboltozatos mellékhajók közé ékelődik, elfoglalva a főhajó teljes nyugati felét. Az előbbiekből következően a hosszházrész igen rövid, mindössze két szakasz hosszú. A kissé nyújtott szentélynégyszög patkóíves apszisban végződik, a keleti részt két oldalról téglalap alaprajzú helyiségek kísérik. Az építés menete ellentétes a nagyhalászival. Először a torony épült fel, amelynek az emeletén lévő Szent Mihály oltárát 1244 előtt szentelték fel.

22 Bár a tornyot eredetileg három oldalról szabadon állónak tervezték (gondosan kivitelezett északi és déli oldalhomlokzatokkal), a XIII. század közepén az eredeti koncepciót megváltoztatva a tervezett templom méretét megnövelték, a meglévő részt körbeépítették (TÓTH 1980. 25.). Nyilvánvaló, hogy a folyosószerü mellékhajók - amelyek a jelek szerint csupán két-két ajtószerű nyílással kapcsolódtak a hosszházhoz - ugyanúgy a toronyhoz igazodnak, ahogyan a főhajó szélessége is. Független viszont a korábbi résztől az oldalhajók és a szentély melletti helyiségek emeletes kialakítása (ehhez a jelek szerint át kellett alakítani a már meglévő toronykarzatot), a főhajó feltűnően kicsi hossza, valamint a szentély alaprajzi elrendezése. A három felsorolt elem közül kettő biztosan a nagyhalászi templomot is részben eltérő formában - jellemezte. A legfontosabb különbség, hogy amíg Felsőörsön a hajókat csak szűk nyílások kapcsolják össze, amelyek nem támaszok között nyílnak, hanem tömör falat törnek át, addig Nagyhalászon valódi pillérpár van a megfelelő helyen. Az előbbi nyilván a karzatos megoldás következménye, az utóbbinál ilyennel valószínűleg nem számolhatunk. Az Árpád-kori építészetben nem számít ritkaságnak, ha a fejlett nyugati - és a liturgia szempontjából kiemelt -, és az általában szintén összetett keleti épületrészeket egy erősen redukált, egyhajós, rövid tér köti össze (MAROSI 1999. 20-21.). A felsőörsi és nagyhalászi példák a háromhajós Mai tudásunk szerint a legkorábbi fennálló példája a nagykapornaki, amely 1150 körül épült (TÓTH 2001. 247-249., VALTER 2004. 58-60.). A nyugati toronypáros elrendezések legújabb tipologizáló, történeti kontextusba illesztett összefoglalását Szakács Béla Zsolt adta közre (SZAKÁCS 2007.). Valószínűleg az alapító időközben bekövetkezett halála, illetve temetése miatt (ERDEI-TÓTH 1969. 4., TÓTH 1980. 26.).