A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Scholtz Róbert: Szkíta, szarmata és késő népvándorlás kori leletek Tiszavasvári-Kapusz-lapos lelőhelyről

Társadalmi rang és a temetkezési forma kapcsolata A körárokkal rendelkező temetkezések rítusát vizsgálva megállapítható volt, hogy a hét sír közül háromban csontváz volt, három temetkezés szórthamvasztásos és egy ismeretlen rítusú. A körgyürüs és 1 bejárattal tagolt árkok kizárólag csontvázzal jelentkeztek, míg a hamvasztásos temetkezéseket 2 vagy ismeretlen számú bejárattal tagolt árkok kerítették. Előbbiek a kultúra északnyugati és délkeleti területén, míg a szórthamvasztásos temetkezések Kelet-Magyarország északi, északkeleti vidékein jelentkeznek. A kutatás a nyújtott helyzetben fektetett halottakat a helyi preszkíta (SZABÓ 1969. 81.),

29 illetve új, a Fekete-tenger északi partvidéki steppről bevándorolt csoport/ok hagyatékának tartja (KEMENCZEI 2001. 16.). E temetkezési mód elsősorban az Alföld déli részére (BOTTYÁN 1955. 66.), valamint Szlovákia délnyugati vidékére jellemző (PÁRDUCZ 1969. 228-230.). Szórványosan az északi területeken is megjelenik (pl. M3 autópálya 153. lelőhely - Nyíregyháza-Mandabokor II. 9. sír: SCHOLTZ 2007A. 190. Fig. 2.). A csontvázakat rejtő körárkos sírok is e területekre lokalizálhatok. A szórthamvasztásos temetkezési mód a szkíta kor elején jelent meg, s elsősorban az északkeleti régiókra jellemző, bár az Alföld csoport déli területein, s szórványosan Erdélyben is megfigyelhető (SZABÓ 1969. 81-84.). Kemenczei Tibor e temetkezéseket a Középső-Dnyeszter-vidék Kr.e. VII. század második feléből származó szkíta sírjaival hasonlította össze (KEMENCZEI 2001. 16.).

30 A szórthamvasztásos Tarnabod-téglási - keleti páncélzattal és fegyverzettel eltemetett - férfit, valamint a sándorfalvi 145. sír halottját az ásatok a közösség vezetőjének tekintették (PÁRDUCZ 1969A. 39., GALÁNTHA 1985. 120.). Az utóbbi évtizedben feltárt sírok is ezt a megfigyelést látszanak alátámasztani. A Kapusz-laposi és az algyői temetőben is a leggazdagabb, kiemelt státuszú halottak sírjait kerítette árok. Utóbbi lelőhelyen a sírban egy előkelő nő nyugodhatott (BENDE 2003. 65.). Valamennyi sírt megbolygatták. A sírok bolygatottsága, valamint biztos keltező leletek hiányában kronológiai különbséget jelenleg nem állapíthatunk meg közöttük. Mellékleteik alapján a Kr.e. VI. századra keltezhetők.

31 A szkíta időszakból ezideig két körárkos sírt tartalmazó temető térképét publikálták (VII. tábla 1-2.). Chotínban a körgyürüs sírt a temető északnyugati, míg Algyőn a dél-délnyugati részén tárták fel. A legközelebbi sírok mindkét lelőhelyen az árkok külső ívétől kb. 1,5 méterre helyezkedtek el. Kapusz-laposon a legközelebbi - a nyomvonalba eső - temetkezés szintén hasonló távolságra került elő a körárkos sírtól nyugatra. A körárkos temetkezések mindhárom lelőhelyen a temetőn „belül", bár nem központi részen helyezkedtek el, s köréjük csoportosult a többi temetkezés. A szkíta sírhalmokról először Hérodotosz tett említést, akitől megtudjuk, hogy a szkíta uralkodó halála után alattvalói „...óriási földhalmot emelnek a sír fölé, s azon versengenek, hogy minél magasabb legyen. " (Hérodotosz IV. 71.) A szkíták azonban nemcsak királyaikat, hanem a „legjelesebb" férfiakat is tisztelték. A Kr. u. II. században élt Lukianosz az alábbi szavakat adta szkíta A tarnabodi lelőhelytől 200-250 méterre a Mezöcsát kultúrához tartozó 5 sírt tártak fel. Már Párducz M. felvetette, hogy a sírok közti kapcsolatok felderítésére „érdemes lenne a feltárást a két sírcsoport közötti területen folytatni" (PÁRDUCZ 1969A. 40.). A sándorfalvi sírból származó négy füles/gyürüs bronz-, valamint a temető területén lelt analóg csont phalera párhuzamai már a Kárpát-medencei HC-kori leletek között is megtalálhatók (KEMENCZEI 1994. 596-597., 612., Fíg. 11: 1-3.). A Kárpát-medencébe több hullámban bevándorló keleti eredetű csoportok/néptöredékek minden bizonnyal az új környezetben is korábbi szállásterületeikhez hasonló, s életmódjuknak megfelelő területeket kerestek és igyekeztek birtokba venni. Elképzelhetőnek tartom, hogy a különböző rítusú temetkezések a területek egykori földrajzi, gazdasági adottságaival állhatnak összefüggésben. A Kárpát-medencei sírokhoz hasonlóan a nyújtott helyzetű csontvázak a steppi, míg a hamvasztásos temetkezések az erdős-steppi jellegű vidékeken csoportosulnak. Az algyői temetőt a 46. sírban lelt „Schlangenfibeln" alapján keltezhetjük a Kr.e. VI. századra (KEMENCZEI 2004. 98.). A Kapusz-laposi sír a bronz nyílhegyek alapján szintén erre a századra datálható.